8. Egy nap együtt

„Sokszor eltűnődtem, hogy mi is van azon az arcon, amely engem így elbűvölt? Részekre szedtem gondolatban: hát hús, bőr, bőr - semmi. Aki először tekint rá, nem marad rajta a tekintete. Hanem ha a szavát hallja, azt a különös zenés hangot, az már megfogja. S azontúl ha hallgat is, szép marad, a szépségnek csodája marad. (...) Aztán ha nem is jártas a tudományokban, lám a galamb sem ismeri az ábécét, mégis kedves. Galambot, ha fogunk, meg nem állhatjuk, hogy meg ne csókoljuk.”

8. fejezet

Zuhanyzás közben jutott eszembe, hogy csinálhatnánk egy közös programot holnap Chesterrel. Igazából semmi különlegesre nem gondoltam, simán csak egy kis időt akartam tölteni vele, így amikor letudtam a zuhanyt, írtam neki egy sms-t.

„Szia. Ráérnél holnap? Átjöhetnél… L.” Igazából kicsit ideges voltam. Nem akartam, hogy a felesége olvassa el az üzenetet, és azt sem akartam, hogy Chez úgy érezze, hogy ráakaszkodom, vagy bármi. A két perccel később érkező üzenet azonban megnyugtatott.

„Persze, hogy ráérek. Ott leszek. C.” Szerettem volna ugrándozni, és sikoltozni örömömben, de inkább nem tettem. Boldog mosollyal az arcomon mentem be a szobámba, hogy végre lefekhessek aludni. Szinte perceken belül mély álomba zuhantam, pedig azt hittem, hogy nem fog menni az izgatottságtól. Fogalmam sincs mit álmodtam, de minden esetre kipihentnek éreztem magam, és vidámnak. Szokatlanul vidámnak. Miközben beágyaztam, egyfolytában Chester körül forogtak a gondolataim. Igazából talán az a tegnapi csók a felelős mindenért. Nekem ez egy hatalmas dolognak számított. Az, míg csak ismerkedtünk, és eljártunk együtt ide oda, az nem számított nálam nagy dolognak, mert úgy gondoltam, hogy ez lehet baráti alapú is. Persze attól nap mint nap gondolkodtam, hogy vajon mi a szándéka, és mit akar tőlem. Volt, hogy úgy éreztem, ez talán már több mint barátság, legalábbis más irányba hajlik a dolog. De volt, amikor úgy éreztem, hogy szimplán csak jól érezzük magunkat egymás társaságában és ez az oka annak, hogy találkozgatunk. Azonban a tegnap este mindent megváltoztatott. Egyszerűen éreztem, hogy ez egy új kezdet, éreztem, hogy ő olyat fog nekem mutatni, amit még soha senki más nem. Kis időre félre tettem a gondolataimat, mert nem akartam leforrázni magam a teámmal, amit a kanapémon ülve fogyasztottam el. Bekapcsoltam a TV-t is, amin ment egy idióta vígjáték. Kicsit elidőztem ott, és nevettem jónéhányszor, majd mentem megmosakodni, ezután pedig felkaptam egy fekete rövidnadrágot, és egy fehér pólót. Nem zavart, hogy Chez bármikor betoppanhat - hiszen nem beszéltünk meg időpontot -, mert én úgy vagyok vele, hogy ha tetszem neki, akkor fogadjon el úgy, ahogy vagyok. Az az igazi, aki nem csak cicanadrágban, vagy miniruhában talál szépnek, hanem így, összefogott hajjal, rövidnadrágban és pólóban is. Nem vagyok az a dáma típus, aki úgy van vele, hogy ha jön a barátja, akkor feltétlenül kiöltözik, és kisminkeli magát. Egyáltalán nem. Szeretem a laza sportos öltözékeket, amelyek kényelmesek. Persze egy pici smink van rajtam, mert azért megmaradok nőnek, de csak nagyon minimális. Egy kis szempillaspirál még nem fog egetverően megváltoztatni engem, így elkerülöm azt, hogy ha egyszer itt alszik, és lezuhanyzom, és látni fog smink nélkül, akkor csúnyának találjon. Miután elmostam a bögrémet, és egy meleg szendvicset is összedobtam magamnak, visszaültem a TV elé, és új irányba terelődtek a gondolataim. Ha idejön, akkor hogy köszöntsem? Csak egy puszival? Vagy csókkal? Vagy simán csak egy sziával? Jaj, ez ilyenkor olyan kínos dolog. Mert nyilvánvalóan nem fogjuk megbeszélni, hogy: „Járjunk? Járjunk.” Az olyan gyerekes lenne. Végülis megcsókolt, ami annyit jelent, hogy ő többet akar, és én is, tehát nincs okom problémázgatni. Kikapcsoltam az agyam ezen részét, és a TV-re fókuszáltam. Megettem a reggelim, végignéztem a filmet, majd elmentem fogat mosni. Épphogy befejeztem, már csöngettek. Elszaladtam az ajtóig, majd kinyitottam, és ott állt ő. Fekete nadrág volt rajta, és egy szürke póló. Remek! Ő sem vitte túlzásba.

-         Szia. – Köszöntem neki mosolyogva, és szélesre tártam az ajtót, mire belépett. –

-         Szia. – Köszönt vissza, s mi egyszerre, automatikusan hajoltunk egymás felé, hogy csókkal üdvözöljük a másikat. – Ezután bezártam az ajtót, s mire hátrafordultam, addigra Chez már a kanapémon ült, és engem nézett. Kihagyott a szívem egyet, s azonnal mosoly költözött az arcomra. Hát tényleg itt van! Tényleg az enyém! Ő is visszamosolygott rám, miközben felé vettem az irányt és leültem mellé.

-         Hogy aludtál királylány? – Kérdezte, amikor leültem mellé, és felhúztam a lábaimat. –

-         Mélyen. Jó mélyen. Szinte csak azt vettem észre, hogy lefekszem, és felkelek. De legalább kipihentem magam rendesen.

-         Ah… jó neked. – Mondta vágyakozva és elgyötörten, majd hátrahajtotta a fejét a támlára és behunyta a szemét. Arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon keveset alhatott. – Tegnap sokáig beszélgettem a srácokkal. Tudod meséltem, hogy lesz néhány koncertünk, és át kellett beszélni mindent, próbálunk is, és ilyenkor hajnalban keverek haza.

-         Most mikor értél haza? – Érdeklődtem. Mire ő néhány másodpercig nyitva tartotta a szemét. Gondolom kíváncsi volt a reakciómra. –

-         Négykor. – Mondta, s elmosolyodott azon, hogy én rögtön az órára néztem. –

-         Hát elhiszem, hogy fáradt vagy. Most tizenegy óra van, és elég ha magamból indulok ki, hogy ha én négykor fekszem le aludni, akkor minimum délután kettőig ki sem mászok az ágyamból.

-         Álmos nem vagyok, csak picit fáradt.

-         Szóval akkor ma ne próbáljam leszívni az összes energiádat? – Kérdeztem vigyorogva, mire az ő szemei egyből kipattantak, és ő is vigyorogva nézett rám. –

-         Az attól függ, milyen módszerrel akarod. – Mondta. –

-         Majd megmutatom. – Suttogtam a fülébe, majd adtam egy csókot neki, és felállni készültem, hogy hozzak fagyit, de ő visszarántott, és úgy isten igazából megcsókolt. Eddig még csak a szájra puszi ment köztünk, most azonban nem így történt. Nem volt szükség arra, hogy sokáig várakozzon rá, hogy elnyíljanak az ajkaim, mert én is erre vágytam a legjobban, így szinte azonnal táncba hívtam a nyelvét. Szédületesen csókolt, és csak mégjobb volt, hogy mindkét keze a derekamon volt, és erősen szorított magához. Nekem egyik kezem a tarkóján volt, a másik pedig a mellkasán, így kitűnően érezhettem a szívdobbanásait, amelyek most piszkosul gyorsak voltak. Belemosolyogtam a csókunkba. Jó érzéssel töltött el, hogy ezt én váltottam ki belőle. Önfeledten csókoltam, de mint mindennek, egyszer ennek is végeszakadt, így zihálva váltam el tőle, láttam rajta, hogy őt is lázba hozta a csókunk, így tényleg felálltam, mert úgy voltam vele, hogy jobb, ha lehűtjük magunkat, mert még a végén egymásnak esünk ott a kanapén. Fél perc elteltével, már ott is voltam a dobozzal, és két kiskanállal a kezemben. Nem volt nagy dolog, csak a szokásos eper vanília összeállítás, de mi nagyon jól elszórakoztunk egymás etetésével. Rengeteget nevettünk, hiszen ez olyan volt, mint a láncreakció. Nevetés közben nem tudtam olyan határozottan tartani a kezem, így volt, hogy összekentem az állát fagyival, ami hozta magával a következő nevetéshullámot. Azért ennek is volt jó része, hiszen amikor megettük a fagyit, rögtön felém hajolt és készségesen eltüntette a fagyit az államról, és a nyakamról, amit időközben odakent bosszúból. Nekem köztudottan gyenge pontom volt a nyakam, így meglehetősen nehéz volt tartani magam, ő pedig ezt különösen élvezte. Természetesen visszakapta tőlem. Ezután megéheztünk és pizzát rendeltünk, s míg vártuk, hogy megérkezzen a futár, kiválasztottunk egy filmet. Természetesen vígjátékra esett a választás. Illett a hangulatunkhoz. Mire kiválasztottuk, és betettük a filmet, megérkezett a rendelésünk is. Kifizettem, majd hoztam szalvétákat, poharakat és kólát, lepakoltam mindent a kisasztalra a nappaliban, ami a kanapé előtt volt. Hawaii pizzát rendeltem, mert azon volt sonka is, egy kevés ananász, kis paradicsomos szósz, és sajt is. Megvesztem ezért a pizzáért. Két szelettől többet nem bírtam megenni, Chester hármat pusztított el, majd megittuk a kólánkat. A vállára döntöttem a fejem, ő pedig a derekamon pihentette a kezét, és így néztük a filmet. Sokat nevettünk rajta, de én igazából azzal voltam elfoglalva, hogy belül csitítsam magam, mert nagyon boldoggá tett. Nagyon örültem neki, hogy itt an velem, hogy ennyire jól éreztük magunkat, hogy ennyire felszabadultak voltunk, és az egész olyan tökéletes volt. Szerettem volna még ilyen napokat eltölteni vele, amikor egyszerre a párom, és a barátom is. Úgy éreztem, hogy mellette ez sikerülhet bármikor. Persze most még lesz egy-két koncertjük, de azt kibírom. Nem lesz sokáig távol. Kellőképpen lenyugtattam magam, így képes voltam figyelni a filmre is. Természetesen happy end volt a vége, és reméltem, hogy a mi kapcsolatunk is ugyanilyen szép happy endre fog végződni.

-         Lassan mennem kellene. – Mondta halkan, mire én felsóhajtottam. –

-         Tudom. Menj nyugodtan. Lesz még nem egy, nem két ugyanilyen nap, szóval leszünk még együtt. – Láttam rajta, hogy örül neki, hogy nem kezdtem el hisztizni, hanem megértettem, és a dolog pozitív oldalát néztem.

-         Jó volt ez a nap.

-         Igen, szerintem is.

-         Viszont ha most a fagyi miatt megfáztam, és nem lesz hangom, ugye tudod, hogy kapni fogsz? – Fenyegetett játékosan. –

-         Mit? – Incselkedtem vele, mire ő magához rántott, és újabb csókot zsebelhettem be. –

-         Majd még eldöntöm. – Suttogta az ajkaimnál. –

-         Helyes. – Nevettem. –

-         Szia Lil. – Köszönt el.

-         Szia Chez. – Köszöntem én is, majd néztem, ahogy kilép az ajtón. A vigyoromat senki nem tudtam volna letörölni az arcomról. Rég éreztem már magam ilyen jól, rég voltam ennyire boldog. Éreztem, hogy ezentúl minden másképp lesz. Jöhet bármi, mert semmi nem veheti el tőlem Chestert.         

7. Randi

„Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy.”

7. fejezet

Most mondjam, hogy nem járt egyfolytában a fejemben az a puszi? Nem, nem mondom, mert akkor hazudnék, és azt hiszem, mindenki ezen gondolkodna, ha vele is megtörtént volna. Percekig ültem a földön a garázsban vigyorogva, néha megcsóváltam a fejem, elnevettem magam, majd mikor úgy éreztem, hogy végre fel bírok állni, és meg tudok mozdulni a kábulatból, akkor elindultam a lifttel az én szintemre. A liftben már a fejem fogtam, és ismételtem magamban a beszélgetést, ami akkor zajlott le köztünk, mikor feljött hozzám. Szerintem már úgy csillogtak a szemeim, mint egy szerelmes tininek, de nem foglalkoztam vele. Egyszerűen csak boldoggá tett, és mosolygásra késztetett. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal a házban, így gyorsan csináltam egy villámtakarítást, majd beálltam a zuhany alá. Tizenöt perc alatt végeztem ott is, úgyhogy mentem az ágyamba. Legalább egy órát forgolódtam, mikor végre el tudtam aludni. Hétvégéig a munkám végzése hol gyorsan, hol lassan telt. Néha nehezemre esett a koncentrálás, de néha egész jól ment minden. Oké, péntekre már kicsit be voltam zsongva, és egyfolytában a szombati nap járt a fejemben, mert már nem bírtam magammal. Minél jobban közeledett a találkozónk időpontja, én annál jobban fel voltam pörögve.  Folyton folyvást csak nevetgéltem, mindenkivel feltűnően kedves voltam, poénkodtam, és még az arrogáns főnökömre is tettem. Imádtam az életem, imádtam, hogy lett ekkora szerencsém, hogy Chester Benningtonnal vacsorázhatom majd, valamint pont ő hívott el, és még puszit is kaptam tőle. Az egekben szárnyaltam. Szombaton takarítottam, zenét hallgattam, táncoltam, énekeltem. Hogy hogy csináltam ezt? Egyszerűen. A seprű nyele volt az állvány, így hol sepregettem, hol pedig énekeltem. Ugráltam, vigyorogtam, nevettem magamon, nevettem azon, hogy hogyan viselkedem, azon, hogy annak ellenére, hogy a városban van a volt pszichopata férjem, én mégis laza vagyok, és jól érzem magam, és nevettem az egész világon. Pokoli jó érzés volt elszabadulni minden rossztól. Egész nap csak annyinak ültem le, míg ebédeltem, és reggeliztem, mert utána mindig el voltam foglalva valamivel. Többnyire a táncolás és énekelés ment, nem pedig a takarítás, de hát megesik az ilyesmi. Öt órára már minden a helyén volt, és totálisan kifulladva estem be a fürdőkádba. A hajam felgumiztam, hogy ne legyen vizes, mert már tegnap este kimostam, mivel utálom ha száll a hajam, és itthon tűrök neki, de az hogy megyek egy étterembe, és semmit nem tudok kezdeni vele, mert szétcsúszik az egész, na azt nem vállaltam be. Most a szokásos egy órán át tartó fürdőzés helyett csak felet hagytam magamnak, alaposan megtörölköztem, majd a szekrényemhez léptem. Az már biztos volt, hogy fekete magas sarkút veszek fel. Nem akartam fekete ruhát, mert az annyira rányomta volna a bélyegét az estére. Kétség kívül nagyon elegáns öltözék, de nem vállaltam be. Helyette inkább azt a fehér ruhát vettem fel, amit még régebben vásároltam Melbourneban. Elegáns és szabad volt a fekete és fehér színösszeállításban. Fekete mellrész, alatta fekete széles öv, a többi pedig feszesen simul a testemre fehéren. Tökéletes összhang. Ehhez illik a cipő is, szóval minden rendben. A hajam kivasaltam, így még hosszabbnak tűnt, de imádtam. Meg voltam magammal elégedve, csak abban bíztam, hogy Chez is meglesz. Végülis, kicsit sem ment el az eszem. Itt díszelgek a tükör előtt, és próbálom magam minél jobban kicsípni, egy házas embernek. Remek vagy Lil. – Mutattam fel a hüvelykujjam így gratulálva magamnak. – Miután alaposan végiggondoltam mindent, a fürdőbe mentem kisminkelni magam. Nem vittem túlzásba, csak épp annyit csináltam, hogy kiemeltem a szemem, és kész. Jópárszor még megfordultam a tükör előtt, majd kopogás hallatszott. Borzasztó izgatott lettem, valósággal átfutott rajtam egy hőhullám. Kitipegtem a bejárathoz, és kinyitottam az ajtót. Ő sem volt tökéletesen elegánsan felöltözve. Pont olyannyira volt az, mint én. Fekete farmer volt rajta, hozzá egy fehér ing, de a felső két gombot nem gombolta be.

-         Szia. – Köszöntem neki. –

-         Szia, gyönyörű vagy. És ahogy elnézem összeöltöztünk.

-         Igen, eléggé, és köszi. – Mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón, amit becsuktam, majd az ajtó tetejére ügyeskedtem a kulcsot, és csak reménykedni mertem benne, hogy senki nem talál rá. Amikor visszafordultam, a vigyorával találtam szembe magam.

-         Női logika. – Mondta nekem, csakhogy szivasson. –

-         Most meg miért? – Néztem rá. –

-         Szerintem senkinek nem jutna eszébe ott keresni a kulcsot. – Mondta rávilágítva a tényekre, mire én küldtem felé egy gúnyos mosolyt, és elindultam. Lelifteztünk, majd kiléptünk az ajtón, mire én megpillantottam ránk várakozni az x6-ost. Komolyan mondom, hogy erősebben dobbant a szívem egyet kettőt, és mosoly kúszott az arcomra.

-         Tudod, féltékeny vagyok ha látom, hogy így fogadod a kocsimat.

-         Bocsi, de egyszerűen ellenállhatatlan. – Mondtam nevetve. –

-         Miért én nem vagyok az?! – Kérdezte szinte döbbenten, de attól mosolyogva. –

-         Mondtam én ilyet? – Válaszoltam neki a vállam fölött hátranézve, mire csak egy csábító mosolyt kaptam. Kissé megimbolyogtam, amit a cipő sarkára fogtam, nem pedig a reakciómra. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam az égnek, hogy nem túl rövid a ruhám, mert az ülés igencsak fönt volt. Beültem, és megcsodáltam a gépet.

-         Remélem egyszer megérem, hogy így csillogjon a szemed akkor is, amikor rámnézel. – Mondta. –

-         Azt el is kell érni Édes! – Mondtam kacéran, s csak utána vettem észre, hogy mit is mondtam, de hogy őszinte legyek, cseppet sem bántam. Először picit meglepődött, de úgy láttam tetszik neki a megnevezés. –

-         Hidd el, hogy hamarabb el fogom érni, mint azt gondolnád… Édes! – Vágta vissza, mire vigyor kúszott az arcomra és kissé megborzongtam. A következő pillanatban a motor halk, de mégis erőteljes duruzsolással kelt életre, s a szememet folyton Chester sebváltón pihenő keze vonzotta. Nem tudom miért, de valahogy mindig megvadított. Olyan szexuális volt az egész helyzet. Szívem szerint rávetettem volna magam, így inkább elfordítottam a tekintetem, s kinéztem az ablakon. Vajon nem fél, hogy a felesége meglát minket? Vajon nem aggódik amiatt, hogy igenis van felesége, és most mégis más nővel randizgat? Egyáltalán nem aggasztja, hogy ez mekkora fájdalom a másik félnek? Talán valami megromlott köztük, vagy már nincsenek együtt… igazából fogalmam sincs mi zajlik itt, de eléggé bosszantó, hogy nem tudok semmiről. Nyilván nem állhatok elé ezzel a témával most, amikor jól érezzük magunkat, hogy „Figyi, mi a szitu az asszonnyal?”. Az egészet elrontanám. Igazából az is bosszant, hogy ő maga sem hozza fel a témát. Nem értem miért. Talán úgy gondolja, hogy amíg nem vagyunk együtt igazán, addig nem kell tudom semmit Talindáról. Viszont ez így nagyon nem okés. Én nem szívesen hozom fel a témát, mert ha rátérnék a feleségére, talán ő is rákérdezne az én családi állapotomra, és nem tudnám eltitkolni előle a félelmetes és fájdalmas igazságot. Nem hiányozna az neki. Épp elég, hogy én tudok mindent. Az pedig már meg sem fordul a fejemben, hogy képes lennék felvenni azt a bizonyos póker arcot, mert amikor az ideköltözésem felől érdeklődött, halál sápadt voltam. Akkor mi lenne, ha konkrétan rákérdezne?! Nem, biztosan nem tudnám elrejteni előle a valós reakciómat. Még ha az arcom netán nem is árulna el, de a szemem, vagy a testtartásom biztosan. Igazából fel sem tűnt, hogy csendben utazunk végig. Ő is a gondolataiba merült és én is. Bár lehet, hogy azt gondolná az ember, hogy Chesternek be sem áll a szája egész nap, azért ez nem így van. Itt a bizonyíték, hogy ő is el tud úgy gondolkodni, hogy halvány fogalma sincs a világról. Én örülök ennek, hiszen én nem érzem szükségét annak, hogy mindig beszéljek, és jó az, ha valaki nem kényszerít rá. Talán látta rajtam, hogy egy másik világban vagyok, és nem akart zavarni. Talán sejtette, hogy rajta és a feleségén gondolkodom, mert ha látta azt a bizonyos nyakláncot a nyakamban, akkor csak van annyi esze, hogy tudja, hogy én ismerem az életét. Szóval tisztában van vele, hogy nem titok előttem a Talinda és az ő kapcsolata… Legalábbis egy bizonyos pontig. Az autó megállt, ő jött az én oldalamra, és kinyitottam az ajtót. Nem sűrűn teszi ezt meg, de azért nem feledkezik meg az udvariasságról. Kisegített az autóból, majd befelé vettük az irányt, ahol beengedett maga előtt az ajtónál. A pincér azonnal egy félreeső asztalhoz vezetett minket. Egyszerűen gyönyörű volt. Gyertyák fényei világították meg a pici helyet, ahol csak a mi asztalunk volt. Azt hiszem, ezt pont az ilyen romantikus vacsorákra tervezték. A padló sötét volt, talán meggyszínű, a fal pedig csokibarna. Pezsgő színű szatén függöny keretezte az ablakot, a székek huzata pedig szintén ugyanilyen volt. Hogy tetszett-e? Imádtam.

-         Ez gyönyörű. – Suttogtam Chez felé, mire ő elmosolyodott. –

-         Ezt érdemled. – Suttogta vissza. Nem is tudom pontosan elmondani, hogy mit éreztem, de azt tudom, hogy jó volt. Kihúzta előttem a széket, mire a pincér jelentette, hogy a menü az asztalon, válasszunk, ő pedig hamarosan jön felvenni a rendelést. Én csirkemellet rendeltem, ami natúr módon volt elkészítve, köretnek hozzá rizst, az egész le volt öntve sajttal, valamint volt rajta nem kevés zöldség is. Chester is ezt rendelte. Szerintem ő úgy volt vele, hogy mindegy mit eszik. Tíz perc múlva hozták az ételt, addig pedig bőven volt időnk, hogy kitárgyaljuk az éttermet. Neki is ugyanaz volt a véleménye, mint nekem, mellesleg megjegyeztem neki, hogy nagyon díjazom az ötletet, miszerint egy eldugott helyen vagyunk. Sokkal jobb volt így. Miközben ettünk, néha beszélgettünk, valamint felajánlotta, hogy elvihetem egy körre a BMW-jét.

-         Ugyan Chester, nekem is az van csak egyel régebbi modell. Mellesleg nem szeretném összetörni, mert én úgyis meghajtanám a kicsikét.

-         Ugyan, ugyan. Ne szerénykedj. Láttam én, hogy hogy pengeted az x5-ösnek is. Semmi hiba nem csúszott közbe.

-         Hát… a te autód, a te pénzed. – Mondtam vállvonogatva, majd bekaptam a következő falatot is. –

-         Így van. Na meg lehet, hogy legközelebb ilyen autót fogsz venni, mint ami nekem van.

-         Nem hinném. – Cáfoltam meg. – Tudod mi kell nekem? De az nagyon.

-         Hmm… van egy két ötletem. – Nézett rám huncutul, mire én elvigyorodtam magam. Úgy veszem észre, hogy most megint a kétértelmű korszakában van… bár mikor nincs?!

-         Ford Mustang DUB Edition. Hosszított légbeömlő, 20 colos kerekek, Pirelli gumik, 380 Nm nyomaték, hat henger, és 305 kőkemény lóerő.

-         Hmm… ízlés az van. Jó kis modell, már én is néztem. Még csak itt az USA-ban kapható. Valamint csak négy színben. Fekete, kék grabber, verseny piros és ezüst ignot. Jól mondom?

-         Pontosan. – Mosolyogtam rá. –

-         Gondolom te a feketét választod. – Mosolygott vissza. –

-         Egyértelműen. – Nevettem fel. Kissé ismer már. – A belső tér mindegyikben fekete bőrkárpit, ez pedig mégszebbé teszi. Mikor megláttam, hát a szám tátva maradt. Frankó kis járgány.

-         Nem is kicsit. – Bólogatott bőszen. Körülbelül egy órát tartózkodtunk az étteremben, majd a számlát rendezve elindultunk kifelé. Amire nem számítottam, hogy Chez most akarta, hogy kipróbáljam az autót. Vígan vettem az irányt a vezető ülés felé, majd amikor már ő is bent ült, indítottam, majd a gázra tapostam. Hát mit is mondjak.

-         Ezt a kocsit vezetni felér egy orgazmussal. – Mondtam nevetve Cheznek. –

-         Szerintem ezt meg tudnám cáfolni. – Mondta cseppet sem kertelve, mire belőlem kitört egy kacagás. –

-         Na arra kíváncsi vagyok. – Mondtam. –

-         Lehetsz is, de biztos vagyok benne, hogy meg tudnálak győzni.

-         Lehet, hogy nem hiszel nekem, de én is biztos vagyok benne. – Nevettem újra. Nem kellett túl sokat lavíroznom az autók közt, mert már későre járt, és nem volt sok autó, na meg az útiránnyal sem kellett nagyon foglalkoznom, mert voltam már itt akkor, amikor a szüleim a házassági évfordulójukat ünnepelték. Persze néha megkérdeztem, hogy merre ha bizonytalan voltam, de egyébként minden simán ment. Jó volt látni, hogy nem fél mellettem, mert szorongatta az ülést, nem tördelte a kezét, hanem totálisan rám bízta magát, és az autóját is, ami rohadtul jól esett. Sajnos abban a tempóban haladva, amivel szeltem az utat, nem tartott sokáig hazaérni. Valósággal remegtem amikor kiszálltam. –

-         Na ezt nem fogom soha elfelejteni. Köszönöm a szép estét Chester.

-         Nagyon szívesen. - Jött közelebb hozzám, és megállt előttem. – Szívesen maradnék még, de a srácok már várnak rám. Tudod lesz egy két koncertünk még, és meg kell beszélnünk a részleteket.

-         Ó, igen persze. Jó éjt.

-         Neked is jó éjt. – Azzal közelebb hajolt, s két keze közé fogva az arcom lágyan, alig érintve ajkaimat, megcsókolt. – Édes! – Suttogta halkan, amikor elvállt tőlem, s a szemembe nézett. – Azonnal tudtam, hogy a szemcsillogásos szóváltásunkra célzott, s igaza lett. Valóban hamarabb elérte, hogy vadul csillogjanak, mint gondoltam volna. De nem csak a szemem, hanem a szívem is csillogott. Ő elérte nálam újra ezt. Sikerült újra megmutatnia nekem, hogyan lehetek szabad, és boldog anélkül, hogy ő tudta volna ezt.           

6. Bizalom

„A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.
Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.” A barátságtól a szerelmet csak egy lépés választja el.
Nem csak szóban lehet a másik tudtára adni, hogy szereted, hogy fontos neked. Hanem a zavaroddal. Egy pirulással, néhány esetlen szóval, a viselkedéseddel. Amiből a másik pontosan tudja, hogy zavarban vagy. Amit úgy imád. Mert ettől bájos vagy, csodálatos, megható.

6. fejezet

A munkám rengeteg volt. Ki se láttam belőle, így időm sem volt azzal foglalkozni, hogy mi lesz hat órakor. Egyik beteg jött a másik után, a főnök szinte kötélen rángatott, amit hozzátenném, hogy pokolian utáltam, mindenki meg volt zavarodva, csak rohangáltak egyik helyről, a másikra. Az egész napos munkának köszönhetem, hogy hamar eltelt az idő. Felsóhajtva léptem be az irodába, a megkönnyebbüléstől, és azonnal levettem a fehér köpenyt, a többi vizsgálathoz szükséges kelléket pedig az asztal fiókjába tettem. Fogtam a táskám, kivettem belőle a kulcsom és a telefonom, és leültem egy kicsit. Láttam, hogy volt egy nem fogadott hívás Susantól, így visszahívtam. Néhány csöngés után fel is vette.

 - Szia Susan. Miért kerestél?

- Szia. Semmi nagy dologért, csak tudni akartam, hogy jól vagy-e, és mi a helyzet veled.

- Megvagyok, köszönöm. Az itteni főnök egy hajcsár, azonkívül pedig nem fogja fel, hogy konkrétan az életemmel játszik.

- Akkor ezért nem engedte, hogy visszagyere? És láttad már azóta, hogy ott vagy?

- Igen, ezért nem. Eddig még szerencsém volt, mert nem találkoztam össze vele, de Los Angeles amilyen nagy, olyannyira nincs benne olyan hely, ahol el tudnék rejtőzni előle.

- Mi van akkor ha csak túlstresszeled? Mi van akkor ha, meg sem ismer már?

- Ő engem? – nevettem fel hisztérikusan. – Te most viccelsz ugye?

- Jó, jó. Tudom igazad van, én csak próbálgattam a lehetőségeket. Minden esetre én azt javaslom, hogy húzd meg magad, de addig, míg nincs probléma, ne aggodalmaskodj.

- Igyekszem ezt tenni.

- Remek! – Mondta izgatottan, amit nem tudtam hová tenni, de a következő mondatából rájöttem. – Mi van Mr. Benningtonnal?

- Ajj Susan. Bolond vagy. – Nevettem, s rosszallóan csóváltam a fejem. Ő is csak nevetett. – Hát, ami azt illeti nem fogod elhinni. – Vigyorogtam ezerrel. – A sors újra az utamba sodorta őt, mert én vettem le a kötést a kezéről, ebben a kórházban. Apropó Mr. Bennington. Ha nem sietek itt fog hagyni, ugyanis azt mondta, hogy hatra értem jön, és most hat óra van.

- Mi? – Szinte visított – Most te komolyan mondod?

- Igen Sue, komolyan. Tényleg ne haragudj, de most mennem kell. Ja és eszed ágában se legyen elmondani bárkinek.

- Van elég bajod, nem kell az, hogy még pletyka is terjengjen rólad vele kapcsolatban, mert a végén még az újságok is arról írnának, és az ex-férjed rögtön megtalálna. Mellesleg tudod, hogy soha senkinek nem mondtam el semmit. Jó szórakozást, aztán majd hívlak, és elmesélsz mindent. Szia.

- Oké, szia. – Azzal a táskám mélyébe dobtam a telefonom, majd a kocsikulcsom szorongatva siettem a parkolóba. Már nagyon vártam, hogy találkozzam vele. Éreztem, hogy már hiányzott. A vér vadul dübörgött az ereimben, a szívem pedig minden tőle telhetőt beleadott, és döngette a bordáimat. Amikor a kijárat közelében voltam, sétára lassítottam, hogy ne tűnjön fel neki, hogy rohantam. Elköszöntem a recepciós lánytól, s kifelé vettem az irányt. Először jó szokásomhoz híven végigpásztáztam a környéket, s amikor kommentáltam, hogy minden tiszta, akkor kezdtem el mosolyogni a hatalmas fekete autó láttán. Azért vicces, hogy nem csak ő, hanem még a kocsija is elrabolta a szívemet. Odasétáltam az autóhoz, mire ő kiszállt, s mosolyogva nézett le rám.

- Szia. Hogy van a kezed? – Köszöntem neki, s tettem fel a legelső kérdést, ami eszembe jutott, ami valóban érdekelt. –

- Szia. Túlélem, ne félj. – Vont vállat. –

- Remek. Akkor én megyek az én kocsimhoz, és gyere utánam. – Mondtam neki, s közben mosolyogtam azon, hogy pont az én BMW-m mellé állt be. –

- Rendben. – Mondta ő is mosolyogva, majd beült, s indított. Én is ugyanezt tettem, majd egy mosollyal az arcomon kilőttem mellőle. Oké, hogy az én X5-ösöm nem veheti fel a versenyt az ő X6-osával, de azért megpróbáltam. Ha nagyobb volt a forgalom nem vezettem túl gyorsan, de ahol jóformán senki sem volt, ott rákapcsoltam. Szerettem vezetni, gyorsan vezetni pedig főként. Sosem éreztem azt, hogy félnék, hogy feltekeredik a kocsim egy fára és ott halok meg. Valahogy, én mindig bíztam a vezetői képességeimben. Ügyesen lavíroztam a többi autó közt, lazán vettem a kanyarokat mégy úgy is, hogy gyorsan mentem, s a visszapillantóban figyeltem, hogy Chester is ugyanazt teszi, amit én. A kocsikázás nem nyúlt hosszúra, mert a lakásom nem volt messze a kórháztól, de azért jól esett. Megnyomtam a garázsnyitó gombját, az ajtó felemelkedett, én pedig besiklottam a földalatti garázsba. Minden lakónak adtak ilyen kütyüt, mert nem akarták nyitottan hagyni a garázst, és azt sem akarták, hogy ki kelljen másznunk a kocsiból, ha le akarunk parkolni, mert mind tudjuk mennyire bosszantó, ha ajtót kell nyitogatni. Utánam jött be Chester is, majd megnyomtam a gombot, hogy bezáródjon mögötte az ajtó. Megálltam, s kipattantam a kocsiból, majd nekidőlve az ajtónak, vigyorogtam.

- Hát nem úgy vezetsz, mint egy nő, az biztos. – Mondta nekem mosolyogva, miközben kiszállt a kocsiból, és odasétált hozzám. –

- Köszönöm az elismerést. – Mondtam miközben elindultam a lift felé. – Gyere. – Hívtam magammal. Csöndesen tettük meg az utat a lift felé, de már benn állva a felvonóban újra beszélni kezdett. –

- Nem félsz a liftekben?

- Nem. Miért te? – Kérdeztem. –

- Én sem. De mi van akkor, ha megáll, és te benn ragadsz?

- Hát, kamera nincs benne, szóval eltartana egy darabig, míg valakinek feltűnne, hogy nem mozdul a lift és én benne vagyok.

- Hányadikon laksz?

- A negyediken. Nincs olyan magasan. – A lift hamar felért, kiléptünk belőle, majd a névtáblámmal ellátott ajtómhoz léptünk. A kulcsot kivettem a táskámból, kinyitottam az ajtót, majd belépve sarkig tártam Chez előtt. Rögtön belibbent, és körülnézett.

- A házat nem én választottam, hanem így kaptam. Annyi hogy vettem egy új kanapét, egy TV-t és egy ágyat.

- Hmm… megnézhetem? – Mondta a lehető leghuncutabb vigyorával, amitől én kis híján hanyatt vágódtam a padlón. Ez a pasi hihetetlen. El tudtam képzelni mi járhatott a fejében, s ettől a mosolytól nekem is az járt. Mikor észbekaptam, hogy akkora hatást gyakorolt rám, hogy még válaszolni is elfelejtettem, bólintottam neki. Az ajtó nyitva volt, így nem volt nehéz kitalálni, hogy melyik is a szobám. Ő eltűnt az ajtaja mögött, én pedig addig lepakoltam a táskám, majd a konyhába léptem. Éhes voltam.

- Chester szereted a spagettit? – Kiabáltam neki, miközben a hűtőben matattam. –

- Hm… de még hogy! – Mondta közvetlenül mögülem. Gyorsan felegyenesedtem, és megfordultam, mire láttam, hogy a pultnak támaszkodott. Ekkor jöttem rá, hogy nem is a spagettis kérdésre válaszolt, hanem arra a látványra, hogy én le vagyok hajolva előtte. Valószínűleg láthatta, hogy elpirulok, ezért gyorsan visszafordultam, majd a tésztát, a szószt, és a húst kivettem a hűtőből. Miközben én főztem addig ő a pultnak támaszkodva beszélgetett velem. Mindenféle témáról. Az volt az érzésem, hogy bár nagyon érdekli, hogy miért jöttem ide vissza, de szándékosan nem kérdezett rá -amit én nagyon értékeltem-, én pedig szándékosan nem kérdeztem őt Talindáról. Bár eleinte korholtam magam, amiért egy nős emberről álmodozom, mostmár rájöttem, hogy ez természetes. Chester ezt váltja ki belőlem, és kész. Nem tehetek ellene semmit, mert úgy vonz, mint a mágnest, én pedig nem bánom ezt. Kedvelem, szeretek a társaságában lenni, és nagyon jó barát is. Látom rajta, hogy ő is szeret velem lenni, és amíg őt nem zavarja, vagy amíg ő úgy érzi, hogy nem léptünk át egy bizonyos határt, addig nekem semmi kifogásom nem lesz az ellen, ha néha találkozunk. Míg főtt az étel, én is a pultnak támaszkodtam, szemben vele, és úgy folytattuk a beszélgetést. Pokolian sokat nevettem, de mellette nem is tehettem mást. Feltűnt, hogy valóban soha nem bír nyugodtan egyhelyben maradni, mert a lábát folyamatosan mozgatta. Bár nekem volna egy két ötletem, hogy hogyan vezesse le a hatalmas mozgásigényét, a világért sem mondanám meg neki. Gondolatomból a spagetti zökkentett ki, így mentem, leszűrtem a tésztát.

- Segítsek valamit? – Kérdezte immár mellettem állva. –

- Hát… ha gondolod, megteríthetnél. Bal szélen fent a tányérok, lent a legelső fiókban az evőeszközök.

- Rendben. – Mondta, s már el is vonult mellőlem. Egy tálba szedtem ki a tésztát és a szószt, majd letettem a megterített asztalra. Leültünk, szedtünk, és enni kezdtünk, de közben, ha szóhoz jutottunk, beszélgettünk. –

- Szerintem már elég sötét lesz, hogy megnézzük nem? – Kérdeztem izgatottan. –

- Szerintem is. Épp mondani akartam. Na meg persze lassan már nem ártana hazamennem. Hatra végeztél, erre nem tudtál pihenni sem, mert én itt vagyok.

- Ugyanmár Chester. – Újból beleborzongtam a neve kiejtésébe. – Nem zavarsz, hidd el. Sőt! Örülök, hogy itt vagy, mert legalább jobban telik az estém. Rég beszélgettem és nevettem ennyit valakivel.

- Én is örülök, hogy itt lehetek. Jól érzem magam veled. – Mondta egyenesen a szemembe nézve, nekem pedig rögtön mosolyt csalt az arcomra. –

- Én is veled. – Mondtam, majd folytattam az evést. -  Miután végeztünk, ő agyonra dicsérte a főztömet, én pedig leszedtem az asztalt, majd kólával öblítettük a vacsorát. –

- Szerintem menjünk.

- Oké. – Bólintottam, majd elindultunk kifelé az ajtón. A kulcsomat hoztam, hogy becsukjam, mert bár nem hinném, hogy sokáig maradnék, de azért nem árt bezárni az ajtót. Így biztonságosabb. Lementünk a mélygarázsba, én pedig az ajtóhoz sétálva megnyomtam a gombot. – Ez belülről is nyitható, zárható ajtó, így nem kellett hoznom a készüléket. – Amikor az kinyílt, Chez lassan kigurult onnan, majd az út szélén megállt, és felkapcsolta a xenont, és kiszállt a kocsiból.

- A dupla kipufogó krómozott igaz? – Kérdeztem. –

- Igen. – Mondtam majd a kocsi elé sétáltam. Mit mondjak, erős volt. Nagyon erős. –

- Szép. Jól el vannak helyezve a tompítottak a távolságival. Szép kis alakzatot hoztak ki belőle.

- Ugye? Én is nagyon szeretem.

- Kösz, hogy megmutattad.

- Ugyan már! Semmiség. – Mondta majd odasétált mellém az autó oldalához, mert én időközben odamentem, mert erős volt a fény. – Remélem, azért összefutunk még. Nem hinném, hogy sokáig bírnám a spagettid nélkül. – Nevetett, mire én is nevetni kezdtem. –

- Reméltem, hogy ezt mondod. Fura lenne annyiszor egyedül lenni a konyhámban.

- Hát, akkor ezt megbeszéltük. Mit szólnál hozzá, ha a hétvégén elmennénk vacsorázni? – Kérdezte úgy, mintha ez egy hirtelen jött ötlet lett volna. –

- Miért is ne? Van kedvem hozzá.

- Rendben. Akkor szombaton hétre érted jövök. Ha neked úgy jó lesz.

- Nekem megfelel. – Mondtam mosolyogva, s éreztem, hogy azonnal boldog izgalom fog el. –

- Akkor hát, szia. – Mondta, majd felém hajolt, és egy puszit nyomott az arcomra. Én majdhogynem kővé dermedtem, de ugyanakkor szárnyaltam, mint egy angyalka, aki épp a menny felé tart. Már csak a hárfa hiányzott, mert nagyjából biztos voltam benne, hogy szárnyaim nőttek ettől a puszitól. –

- Szia. – Mondtam neki, majd megfordulva elindultam a garázs felé. Az arcomra hatalmas vigyor ült ki, és meg mernék rá esküdni, hogy senki és semmi nem tudná letörölni azt. Boldog voltam. Éreztem, hogy egy új szintre léptünk. Éreztem a tőle áradó bizalmat, és ez a puszi volt a bizonyíték arra, hogy bízik bennem, és valóban kedveli a társaságom. Őszintén szólva, fogalmam sem volt arról, hogy pontosan milyen irányba halad is a kapcsolatunk, de abban biztos voltam, hogy minden, ami velünk történik az jó, és törhetetlen.