...

Sziasztok!
Nem épp egy örömteli hírrel jövök. Törlöm a szerdai frisselést. Igyekszem minden héten egyet hozni, de most nehéz időim vannak, és szeretném ha megértenétek. Hétköznap este fél hétre érek haza, utána eszek, tusolok, agyilag nulla vagyok, tanulni nem tanulok, hanem megyek aludni, mert azonnal kómába esem, majd hajnalban kelek, hogy megtanuljak. Szóval azt hiszem ezen ti is érzékelitek, hogy ez így kurvára sok és nehéz nekem. Mellette élni nem nagyon tudok, nem még fejezetezni. Szóval. Szerintem hétvégénként fogom mostantól felpakolászni, ha itthon leszek, és lesz időm írni. Szerencsére még egy hete megírtam az új történetemhez a frisst, így azt most felteszem. Minden héten lesz friss, ha nem ezen, akkor a másik blogomon, de fejezet nélkül nem hagylak titeket! Ezt garantálom. Ezt még megpróbálom megcsinálni, szóval nagyon sajnálom.

Novella

„Az egész életedet eltöltheted mihaszna, légből kapott képzelgésekkel! Ha egy szerelem viszonzatlan, ott csak kérdések vannak, válaszok nem. Nem élhetsz úgy, hogy a végtelenségig vársz ezekre a válaszokra!”

Pain

Fájdalom? Tudod te egyáltalán mit jelent? Azt hiszed, hogy az, hogy egy nap bal lábbal kelsz fel, írsz az iskolában egy dolgozatot, ami legrosszabb esetben kettesre sikerül, hazajössz, kisírod magad anyukád vállán, igazi vigasztalásra vágysz, ezért kimész az udvarra, mert el akarod panaszkodni magad a cicádnak, mire rájössz, hogy annak kitépte valami a szőrét, és most csúnya, kiborulsz, s úgy érzed összedőlt a világ. Azt hiszed ez a fájdalom, Normálisnak tartod magad, amikor ilyen helyzetekben megkérdezed: Istenem miért teszed ezt velem?!

Inkább gondolj bele, hogy mit élnek át mások. Milyen az, amikor valakit a lelkén szúrnak meg legalább ötvenszer, ha nem százszor egy tőrrel. Milyen az, amikor attól kapod akit te szeretsz. Lehet bármilyen seb, amit összevarr az orvos, de az igazi seb, sosem gyógyul be.

A viszonzatlan szerelem pontosan ilyen. Mikor vele vagy a szíved kalapál. Elég egy pillantást vetned rá, s te máris a fellegekben jársz. Tehet veled bármit, sosem haragszol rá, történhet bármi, s te mindig mellette állsz. Az életed odaadnád érte, s ő mégsem fogadja el ezt tőled. Mégsem értékeli azt, amit adsz neki. A lelked egy vonaton ül, s utazik a mélybe, a legmélyebb pokolba, amit ő, a földre szállt démonod teremt meg neked. Egy olyan hely, ahol nap mint nap szembesülsz vele, hogy nem kellettél neki.

Az egész olyan mint egy rémálom. Amikor futsz, menekülsz, a tüdőd lüktet és éget, de nem tudsz elég gyorsan futni. Előle sem tudsz eléggé gyorsan futni. Az ő belső tüze nyaldossa a bőröd, kegyetlenül mar, de te mégis édesen mosolyogva tűröd, ha vele vagy, aztán a következő pillanatban ott ülsz a tükröd előtt, mert már képtelen vagy felállni. Csak sírsz, érzed, hogy az arcod végigmossa a sok sós könnycsepp, a szenvedés jeléül. A sminked elkenődik, feketére festi a bőröd, s úgy érzed, hogy a lelkednek is ilyen színe van.

 Aztán szaladsz a fürdőbe, hogy beülhess egy kád forró vízbe, hogy lemoss magadról mindent, ami arra utal, hogy bánatod van. Csak fekszel a vízben, nem egyszer felmerül benned, hogy talán érdemesebb lenne meghalni, hiszen ugyan ki a fasznak hiányoznál, de aztán mégsem teszed. Nem gyávaságból, hanem reménységből. Azon agyalsz, hogy talán a következő találkozó más lesz. Talán sokkal többet el fogsz érni nála. Talán lesz egy érintés, amit örökre bevéshetsz az emlékeidbe, de mélyen legbelül tudod, hogy ez lehetetlen. Hogy semmi nem fog történni, mert te pusztán csak egy lány vagy az életében. Te egy senki vagy számára.

Aztán kiszállsz a kádból, rohansz a telefonodhoz, hogy megnézd keresett-e, hiszen abban egyeztetek meg, hogy „majd” hív. De nincs semmilyen jelzés rajta. Napok telnek el így, egyre mélyebb pontra kerülsz, s mikor végre elérkezettnek látod a pillanatot, hogy befejezd vele az egészet, jön ő és tesz valamit, amivel elmossa ezt az érzést benned. Újabb találkozót kér, vagy csak egy sms. Nem néz téged sokba, de te reménykedsz. Újra meg újra eljátssza veled. Egészen addig, míg menthetetlenül beleszeretsz, hogy aztán a képedbe nevethessen, hogy mekkora egy balek vagy. Hogy mennyire szerencsétlen vagy.

Hazamész, törsz, zúzol, úgy érzed magad, mint akit elárultak, mert el is árultak. Ez az igazi szenvedés. Ez, amit egy olyan ember okoz az életedben, akire vágysz, akiért minden tőled telhetőt megtennél, Lehoznád a csillagot az égről, de nem.

Ha ez nem öl meg téged, mondhatják, hogy erősebbé tesz, s talán igaz is, de örökké rokkant leszel. Ez nem egy átlagos tinédzser szerelem volt. Érzed. Mert soha senki nem lesz, aki helyettesíteni tudná őt. Mert mindig őt fogod keresni. Mindig ő lesz az, aki számodra a tökéletes lesz, még akkor is, ha azt tette veled amit.

 Amint esélyed lesz, te rögtön futni fogsz hozzá, mindenkit el fogsz dobni magadtól a semmiért, érte. Jutalmad sosem lesz. Pusztán egy tárgy, egy használati eszköz leszel neki, mintha csak egy papírzsepi lennél neki. Lassan rájössz, hogy nem vagy más, mint kitaszított. Egy szerencsétlen, aki rábaszott.

 Csak nézni fogsz kifelé az ablakon egész nap ennivaló és innivaló nélkül, mert többé semmi más nem lesz az életedben, ami fontosabb lenne tőle. Ha ő egy pillanatra melletted lenne, nem halnál éhen, mert már a látványa elég lenne ahhoz, hogy megtelj élettel. Hiszen ő az, aki a lelked, a szíved birtokolja.

Persze tudod, hogy el kellene köszönnöd tőle, s végleg felhagyni vele, de mégsem teszed. Pedig gyakran, az az egyetlen esélyed az életre, hogy búcsút végy tőle. Ha te teszed meg, ő észbe kap, s rájön, hogy ő is érzett valamit, vissza akar szerezni, de te már messze jársz.

 Az emlékeit hordozod magadon, gyilkos érzelmek. Aztán beköltözöl az új házadba, az új városba, de aztán bekopog az ajtódon. A lelked széttépi a tested, s menekül. Tudod mi vár rád. Tudod, hogy újabb szenvedés. Tudod, hogy azzal, hogy ő rájött, hogy fontos vagy neki, azzal az életed veszi el. Ennek ellenére, még ha tudod is, hogy azt kellene mondanod: Szállj ki az életemből! Te mégis üdvözlöd őt, s szélesre tárod az ajtót.

Érzelmektől túlfűtött éjszaka után azonban többé már senki leszel számára, mert megkapott. Reggel amikor felkelsz üres az ágy melletted, s tudod, hogy elhagyott. Ő képes volt minden érzelemtől megszabadulni, mindentől, amit adtál neki. Azok az érzések, amelyeket tőled kapott, semmit sem jelentettek neki. Éveid teltek el ezzel, s csak annyit értél el vele, hogy elvesztetted önmagad. Elvesztetted az emberi mivoltod, elvesztetted mindazt, ami voltál.

Reménykedsz, hogy egyszer jól leszel, de nem jön össze. Minden estédet a kádban töltöd, egy doboz cigi, és egy üveg vodka társaságában. Minden éjjel sírsz, és üvöltözöl, hogy: Istenem miért teszed ezt velem?!

Aztán egy nap rájössz, hogy mi az egyetlen esélyed ellene. Összeszeded magad, és felülsz a vonatra. Utazol a lakásáig, bekopogsz, ő kitárja előtted, s te úgy viselkedsz, mint máskor. Nem kérdezel, nem rósz fel neki semmit, pusztán neki adod magad. Ő pont ezt szerette benned, hogy te nem kérdeztél, hanem csak eszköz voltál számára, vidámság s kellemes érzet forrása, miközben neki fogalma sem volt róla, hogy az életed vette el.

 Utolsó szenvedélyes éjjel, utolsó érintések, és ezzel te is tisztában vagy. Úgy szereted, ahogyan még soha, az érzés fájdalmas, szétszakít, fájdalmat okoz, de te neki élsz, és ennek az estének. Érzed, hogy a belsődben minden szerved porrá válik. Érzed, ahogy az emlékek megrohamoznak, érzed, hogy az életed egy szakasza lezárul. Utoljára éled át vele a mennyország csodáját, utoljára vagy vele együtt a kettőtök boldog helyén, mert tudod mi a teendőd.

Évekkel ezelőtt meg kellett volna tenned, de te mégsem tetted meg. Csöndesen fekszetek egymás mellett, nem kellenek szavak, mert itt az ideje, hogy összeszedd magad. Kimászol az ágyból, felveszed csöndesen a ruháidat, ránézel alvó alakjára, még egyszer gyönyörködsz benne, hintesz egy forró és édes búcsúcsókot az ajkaira, majd elmész.

Az ajtót bezárod magad mögött, s eldobod a kulcsokat. Tudod hogy másképp nem élhetted volna túl, s itt volt az ideje, hogy búcsút végy tőle, hogy kimássz a gödörből, amelybe ő taszított téged. Nem hagytál búcsúlevelet, mert nem volt rá szükség. A tettek beszéltek a szavak helyett. Minden fájdalmad elmondták. Tudod, hogy amikor felébred, mindenre rájön, mindent megtud, mintha csak egy könyvet hagytál volna mellette, amiből kiolvashatja a válaszokat, de neki már késő lesz.

 És ezt, ő is fogja tudni. Nem fog keresni, többé nem látod, mert ez az ő szenvedése lesz. Ez az ő „jutalma” azért, amit tett veled. Te innentől kezdve amennyire lehet teljes életet fogsz élni törött szívvel és törött ígéretekkel, ő pedig ugyanazt fogja átélni, amit te is átéltél, ő azonban boldogan áll a szenvedés oltára elé, mert tudja, ez az ő érdeme.    

Valami új

Sziasztok.
Megnyitottam egy új oldalt, mindenkit sok szeretettel várok, remélem lesz majd, akit magával ragad és olvasóm lesz :)
A friss aszerint fog jönni oda, hogy nekem mikor lesz kedvem, időm és energiám hozzá, valamint (!) kellő mennyiségű komment után :)
Nem is beszélek tovább, gyertek olvasni :)
http://secret-sacrifice.blogspot.com/
M.

!!!

Sziasztok!
Most telt be, az a bizonyos pohár. Miért CSAK 3 komment? Miért van az, hogy én megírom, fordítok időt arra, hogy szórakoztassalak titeket, erre jóformán semmit nem kapok?! (akinek nem inge ne vegye magára!) Én nem csináltam azt, hogy legyen komihatár, mert tudom, hogy bosszantó dolog. Azt hittem, hogy azzal, hogy ennyiben jó leszek veletek, és hozom minden héten az egy frisst, azért kaphatok annyit, hogy aki elolvassa, legalább hagy egy kis nyomot maga után.
Az előző blogomban volt, hogy 35 kommentet is kaptam. Ők miért tudtak írni nekem, és ti miért nem?
Van 16 rendszeres olvasóm, abból hárman írnak nekem.
Vegyétek már észre magatokat! Nem azért kérem a véleményt, hogy nekem legyen min szórakozni, hanem azért, hogy fejlődjek. Ha írtok visszajelzést, hogy tetszett-e vagy sem, azzal segítetek engem, hogy minél jobb fejezetet írjak, és magatoknak is jót tesztek, mert ha én jobban írok, ti jobban élvezitek az olvasást.
Egy írónak az a legfontosabb, hogy kapjon visszajelzést! Anélkül soha nem lesz igazán jó.
Én maximalista vagyok az írást terén, és azért vagyok olyan író, amilyen most mert egy ember minden fejezetemről elmondta a véleményét mindenféle kertelés nélkül. Nem tudta, hogy én írom őket, én csak kérdeztem tőle, hogy szerinted ez milyen volt? És ő elmondta nekem. Kemény szavakat kaptam, de az tett olyanná amilyen most vagyok. Az ő segítségével fejlődtem. Erre kérlek titeket is. Mondjátok el a véleményeteket.

Körülbelül egy hete azt mondtam Amy-nek, hogy ennek a három embernek e-mailban fogom elküldeni a frisst, a többiek pedig nem érdekelnek. Ha én annyit nem kapok tőlük, hogy két sort idebiggyesszenek, akkor ők sem kapnak tőlem semmit. De végül csak csak rádumált, hogy tegyem ide a fejezetet.
Ismét csalódnom kellett. 3 komment.

A döntésem a következő:
Még két fejezetet felteszek ide, és megnézem hogy ezután a bejegyzés után hányan fognak írni véleményt a két fejezet alá. Ha javult, mert sokkal több mint 3, akkor ide fogom felpakolni a továbbiakban is a fejezetet, de ha nem javul, akkor lehet választani:
1. Meghívóssá teszem a blogot, és csak az általam kiválasztott emberek olvashatnak majd.
2. E-mailben küldöm a fejezetet a 3 állandó komizómnak.

Várom a véleményeket. A döntés jogát megkaptátok. Remélem élni fogtok vele.
M.

12. Érzelmek kavalkádja

„Amikor vele vagy, minden értelmet nyer. A szíved kalapál, mellette az vagy, aki lenni szeretnél, nem pedig az, aki tényleg vagy. És a gondolat, hogy nélküle éld le az életed, nemcsak kibírhatatlan, hanem elképzelhetetlen.”

12. fejezet

Hogy hogyan éreztem magam? Nagyon rosszul. Fogtam egy doboz fagyit, egy kiskanalat, és egy törlőt, s odakucorodtam a kanapémra. A törlőt a doboz köré csavartam, hogy lehetőleg nem fagyjon el a kezem, majd nagykanállal habzsolni kezdtem. Időközben elkezdtek kicsordulni a könnyeim is. Megembereltem magam, s visszafojtottam. Elég legyen Lil! Fejezd be! Nem állhatsz elé, hogy: Chester mondd el! Egyből hisztis libának tartana! Majd ha akarja, felhozza a témát. Ha elég komolynak gondolja a kapcsolatot, akkor fel fogja hozni.

Folyamatosan nyugtattam magam, s hatásos volt… már amennyire. Amint úgy éreztem, hogy már nem akarok semmit sem összezúzni, halkan kopogtak. Az órámra pillantottam, s láttam, hogy negyed tizenkettőt mutat. Ki a fene keres az éjszaka közepén?! Jó, halkan kopogott, szóval talán számított rá, hogy alszom, de akkor is.

Megfordult a fejemben, hogy nem nyitom ki, de végül mégis megtettem. Az ajtóban megtorpantam. És ha a volt férjem az? Hirtelen elöntött a pánik, de aztán kinéztem a kukucskálón, s láttam, hogy Chester az. Chester? Mit keres itt ilyenkor. Szépen lassan kinyitottam az ajtót.

-         Szia. – Köszönt, s értetlen tekintetem láttán belekezdett a mondókájába. - Ne haragudj, nem akartalak zavarni, de láttam mennyire rosszul érintett az este. Meg fog békélni veled, ugyanúgy fog kedvelni, mint mindenki más is, csak idő kell neki. Igazából azért jöttem, hogy elmondjam, hogy ne idegeskedj. Rossz volt látni, hogy szomorú vagy, én pedig meg akartalak vigasztalni… - Mondta volna még, de egy: az ajtóm előtt magyarázkodott pont vessző nélkül, kettő: annyira meghatott amit mondott, annyira jól esett, hogy aggódott a lelki világomért, hogy észveszejtően megkívántam. Szó szerint észveszejtően, mert a következő pillanatban berántottam az ajtón, s az ajkaira tapadtam.

Látszólag meghökkent egy pillanatra, de nem volt ellenére a dolog. Belökte maga mögött az ajtót, s úgy csókolt tovább. Éreztem, hogy ez más volt, és szerintem ő is. Ez nem az a fajta csók volt, amikor két ember csupán szokványosan vágyik a másikra és annak érintésére. Nem, ez olyan csók volt, amikor az ember azt akarja, hogy teste és lelke eggyé váljon a másikéval.

Ez volt a döntő pillanat. Annyira jól esett a törődése, a szeretetének eme formájú kimutatása, hogy úgy éreztem, számomra eljött a pillanat. Az pedig, hogy felkapott az ölébe, és elindult velem a hálószoba irányába csak azt mutatta, hogy neki sincs ellenére.

Leült velem az ágyra, majd gyengéden végigdöntött az ágyon. Beleremegett minden porcikám, ahogyan végighúzta a kezét az oldalamon. Nem csak az érintés váltotta ki belőlem, hanem a tudat is, hogy most tényleg az történik, ami. Tényleg együtt leszünk úgy. Bár normál esetben sikoltozni kezdtem volna az örömtől, most mégis a csókjaira vágytam. Kezeimet végighúztam a hátán, majd a tarkójánál fogva magamhoz húztam. Megkaptam, amire vágytam. Édesen játszadozott nyelve az enyémmel, miközben kezei megtalálták a felsőm szegélyét, s levette rólam. Arcát végighúzta a kulcscsontomon, miközben finom puszikat hintett rá, majd a melltartó fölött szabadon hagyott domborulatot kezdte csókolgatni.

Remegett a kezem. Nem voltam már kezdő, de ez egy különleges pillanat volt. Mégiscsak először volt vele így. Szép lassan húztam le róla a pólóját, majd a mellkasán simítottam végig, lassan a hasán, hogy minden porcikáját megjegyezhessem, egészen addig, míg bele nem ütköztem az övébe. Lassan kezdtem kibontani, miközben ő a melltartómból hámozott ki.

Kigomboltam a nadrágját, s leügyeskedtem róla. Nem is tudom, hogy a hideg, vagy a meleg öntött-e el, amikor megéreztem ágaskodó vágyát. Megemeltem a csípőm, s ő is levette rólam a nadrágot, és a bugyit. Sosem voltam szégyenlős alkat, de az a tüzes pillantás, amivel végigmért, szinte pirulásra késztetett.

Hogy magához térítsem, s elvonjam figyelmét a testemről, megembereltem magam, s rásimítottam méretesnek tűnő férfiasságára a kezem. Halkan felmordult, mire vigyorogni kezdtem. Én, csak és kizárólag én váltom ezt ki belőle. Belőle, aki lassan kezdi a világot jelenteni számomra.

Levettem róla a boxert, miközben édesen megcsókoltam. Reszkettem a vágytól. Akartam őt. Mindenestül. Úgy éreztem, hogy szét fogok robbanni, ha nem tesz magáévá, de nyomban.

Kezei a combomon simítottak végig, aztán az oldalamon, majd a kezemet megfogta, s felhúzta a párnára, s a fejem két oldalán összekulcsolta az ujjainkat. Ránéztem, s láttam hogy ő is épp engem néz, ezután mindkettőnk arca eltorzult a kéj hullámától, mely akkor tört ránk, amikor Chester egybeolvasztotta testünket.

Miközben lassan elkezdett mozogni, csak néztem rá, s ő is visszanézett rám. Igazából ez volt a legjobb, hogy egymás szemébe néztünk, egyszerre éreztem magam erősnek, s gyengének,  izgatottnak és rémültnek. Az az igazság hogy fogalmam sem volt róla, hogy igazából mit éreztem, de azt tudtam, hogy soha de soha nem akarom elveszíteni.

A kapcsolatunk ismét újabb szintre lépett s én ismét a fellegekben jártam. Mondhatott volna akármit, ide a szavak nem kellettek. Elég volt a szemébe néznem, miközben egyre erőteljesebb lökésekkel űzött a kielégülés felé. Az a szeretet, amit kiolvastam belőle, szinte villámként hasított a testembe, s elértem a végső pontot. A gerincem ívbe feszült, s a mennyben éreztem magam. Chester követett, majd rámhanyatlott egy pillanatra, de szinte azonnal le is gördült rólam, hogy nehogy fájdalmat okozzon. Mellém feküdt, s szorosan vont a karjaiba. Ziháltunk.

-         Ez… ezt nem lehet szavakba önteni. – Szólaltam meg én először. –

-         Örülök, hogy te is így érzel. – Mosolygott rám. – És tudod minek örülök a legjobban?

-         Nem.

-         Emlékszel? Mondtam neked egyszer, hogy remélem rám fogsz majd csillogó szemekkel nézni, nem  pedig az autókra. Hát, most pont úgy nézel rám, ha nem csillogóbb szemekkel. Boldoggá tesz. – Adott egy puszit a homlokomra. Nem válaszoltam neki, hanem szorosan hozzábújtam, hogy a karjaiban nyomjon el az álom.

Már régóta vágytam arra, hogy megtörténjen ez a pillanat, hogy egy ember karjában ennyire biztonságban érezzem magam, hogy ennyire olyan legyen, mintha tékozló lettem volna, s most végre otthonomra leltem. Boldog voltam, s úgy éreztem, nem is vágyom semmi másra, mert akkor ott, abban a pillanatban abban a helyzetben. Mindenem megvolt, amire csak szükségem lehet az életem során.

Réges-régen, egy messzi, messzi...

 Sziasztok!
Születésnapomra kaptam egy novellát Amy-től. Bizonyára mindannyian tudjátok, hogy ki ő. Úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a történetet, így ő írta Amy, én pedig May szemszögét. Kíváncsian várjuk a véleményeket, jó olvasást!

May:

Amy:

"Why does it feel like night today?
something in here's not right today
why am I so uptight today?
paranoia's all I got left
I don't know what stressed me first
or how the pressure was fed but
I know just what it feels like
to have a voice in the back of my head
it's like a face that I hold inside
a face that awakes when I close my eyes
a face watches every time I lie
a face that laughs every time I fall"
(LP - Papercut)

Chapter II. – The winds of change

2001. augusztus vége

** Amy **

Sosem tudtam ellenállni a csókjainak. Egyszerűen vonzottak azok az ajkak, mintha csak valamilyen drog lenne számomra, amire szükségem van, ami kell nekem, mindegy hogy hol vagyunk, vagy hogy kik vannak körülöttünk. Baromi büszke voltam rá, hogy én voltam a nője, és nem más. Olyan szenvedély tombolt kettőnk között, amely kiolthatatlan tüzet szított körülöttünk, és ezzel a környezetünkben mindenki tisztában volt. Nem érdekelt, hogy mi lesz holnap, vagy azután. Itt volt nekem a három legfontosabb ember: Chester, Mike és persze May. Ennyi kellett csupán, és én maradéktalanul boldog voltam a bőrömben.

Mozdulatlanul feküdtem az ágyamban, de valamiért képtelen voltam aludni. Chez mellettem már rég durmolt, és valójában jól le is fárasztottuk egymást, de valahogy nem jött álom a szememre. Egy pillanatra még a lélegzetem is visszatartottam, hogy hátha meghallok valami neszt kintről. És meg is hallottam. Valaki kint volt a nappaliban, hallottam, ahogy letette a poharát az üvegasztalra. Hangtalanul felkeltem, majd kimentem a szobából, végigsiettem a kis folyosón és végül beléptem a nappaliba.

Mike ült az asztalnál, és ecsetet tartott a kezében, előtte pedig egy nagy festmény körvonalai kezdtek kirajzolódni. Elmosolyodtam a felismeréstől, hogy mit is ábrázol. Nem akartam zavarni vagy valami, de vágytam egy kis beszélgetésre valakivel. May mostanság, ha nem Mike nyakán lóg, akkor az újdonsült barátnőivel van, és csak néha találkozunk, és néha tudunk kettesben beszélgetni. Chesterrel a beszélgetéseinknek a zöme szexbe torkollik. Mike pedig hol zenét szerez valahol, hol mászkál a városban, hol Mayjel van.
Persze Chez folyton visz mindenhova magával, és sokszor azon kapom magam, hogy Braddel vagy Robbal jobban el tudok diskurálni, mint vele. Mondjuk ez nem feltétlenül baj, amíg jól megvagyunk egymással.

-    Leülhetek? – kérdeztem halkan, bár látszólag így is megijesztettem egy kissé, mert eléggé hirtelen kapta felém a pillantását.
-    Persze, ne viccelj, gyere! – mosolygott rám, és arrébb húzódott a kanapén.
-    Az egész hajad fekete – inkább kijelentettem, mint kérdeztem.
-    Öhm… igen, May ma délután festette. Nem tetszik?
-    De, tetszik. Te mindenhogy helyes vagy… - erre a mondatomra mindketten kissé zavarba jöttünk. – De hiányzik belőle a piros. Legalábbis nekem.
-    Nem volt rossz, mi? – vigyorgott rám, majd visszafordult a művéhez.
-    Hát nem hát. Szerintem nagyon állat volt!
-    Hát… mostmár ilyen marad… - megvonta a vállát, majd kent egy kis szürkét az ecsetre, és festeni kezdett.
-    És ha nem? – kérdeztem, de nem is vártam meg a válaszát, mert elindultam a fürdő felé.

Emlékeztem, hogy volt nekem itt még a szekrényemben olyan feketém, aminek kék árnyalata volt, és vörösem is valahol. Meg is találtam a sok tubus között, majd felkaptam a többi cuccot ami kellett, és visszasiettem hozzá.

Érdekesek lehettünk hajnali egykor a nappali közepén: Ő a kép fölé volt hajolva, és igyekezett a legjobb tudása szerint felvinni minden ecsetvonást, és én is ezt tettem. Befestettem a haját, majd mikor késznek ítéltem, úgy húsz percet hagytam a fején az egészet, majd elrángattam a fürdőbe.

-    Na, hajolj a kád fölé! – utasítottam, ő pedig úgy nézett rám, mintha ugyan bolond lennék. – Most mi van?
-    Semmi. De előbb ezt leveszem! – motyogta, majd lekapta magáról a pólóját, és a sarokba dobta a mosógép mellé, majd úgy tett, ahogy mondtam.

Mellé léptem, és egy törölközőt terítettem a hátára, majd megengedtem a langyos vizet és a feje fölé emeltem a zuhanyrózsát. A feketés-kék és a vörös festék megfestette a vizet, én pedig elbambulva simogattam Mike haját. Mire feleszméltem, már nem volt színe a hajából kicsordogáló víznek, így letettem a rózsát, sampont nyomtam a kezembe, és mosni kezdtem.

-    Ez olyan jó… - motyogta, miközben a fejét masszíroztam. – Egészen eddig észre sem vettem, hogy zúg a fejem a sok gondolattól…
-    Baj van? – kérdeztem, majd leöblítettem a sok habot a fejéről.
-    Nem, a legkevésbé sem! – mosolygott, mikor felegyenesedett, és a haját kezdte törölgetni. Leültem a kád szélére, és kíváncsian pillantottam rá. Valamiért végig akartam nézni rajta, mintha még nem láttam volna egyetlen alsóban mászkálni a lakásban, de nem tettem. Ő volt Mike, semmi különös nem volt rajta! Gondolom…
-    Akkor? – noszogattam. Még ha keveset is találkoztunk, az a bensőséges viszony még most is megvolt köztünk, ami az összeismerkedésünk alkalmával alakult ki, és mindent elmondtunk egymásnak.
-    Olyan hihetetlen ez az egész… - tekintete elrévedt egy pillanatra, mintha csak végigtekintene egy hosszú film kockáin.
-    A siker? – kérdeztem vigyorogva. – Én már akkor is mondtam, hogy fantasztikus lesz minden, mikor még itt sem voltam! Talán nem hittél nekem? – incselkedtem jókedvűen.
-    Te túl elfogult vagy, ha rólam van szó… És mióta Chesterrel vagy, azóta meg az egész bandával az vagy!
-    Te meg túl kishitű! – kinyújtottam rá a nyelvemet, mire csak megrázta a fejét. – Mondd csak… - kezdtem, miközben figyeltem, ahogyan a tükör felé fordul, nekem háttal, és a haját nézegeti. – azért vetted le a pólódat, nehogy vizes legyen? – láttam a tükörben, hogy eléggé meglepte ez a kérdésem, és nem tudta mire vélni.
-    Igen, miért? – kis gyanakvást véltem felfedezni a hangjában.
-    Hát végül is, nem is lesz vizes… - vontam vállat, majd megnyitottam a csapot, és felé irányítottam a zuhanyrózsát, majd jól lelocsoltam. Meg kellett állapítanom a nagy röhögés közben, hogy ezer szerencse, hogy fekete boxert viselt és nem fehéret…
-    Na jó… - mondta, miközben a kezét az arca elé emelte, és kiköpködte a vizet a szájából. – Azt hiszed, hogy te megúszod ezt? – kérdezte nevetve, majd felém iramodott. Nem volt időm reagálni sem, máris kikapta a kezemből a rózsát, és az arcom elé nyomta.
-    Ne, Mike! Tudod, hogy… utálom, ha… a szemembe megy… a víz! – a végét szinte kiabáltam két köhögés között.
-    Tudom hát! – válaszolta nevetve.
-    Te gonosz! – nem volt mit tenni, muszáj volt rávetnem magam.

A kis hangoskodásunk a fürdőben felébresztette Mayt, aki úgy talált ránk a fürdőben, hogy szinte egymásba voltunk gabalyodva a földön, de persze a víz még mindig engem áztatott. De annyit azért elértem, hogy az ölelésemmel Mike is vizesebb lett.
Nevetve pillantottunk fel álmos barátnőmre, majd Mike egyetlen ügyes mozdulattal kicsúszott a kezeim közül, felpattant, és elkapva Mayt, lelocsolta szegényt.
Eléggé jól elvoltak nélkülem is, így egy törölközővel a nyakamban kisétáltam a nappaliba. Chezt egy ágyúdörrenés a füle mellett sem ébresztené fel…
Nézegettem a képet, amit Mike elkezdett, közben pedig törölgettem magam, bár felesleges volt. Át kellett volna inkább öltöznöm, mivel a pizsinek használt boxer és póló – ami Chesteré volt - totál elázott, de nem akartam becsörtetni a szobába… Azért hátha felébred vagy valami.

-    Átfestetted a haját! – jött a haragosnak tűnő megjegyzés a hátam mögül. May volt az, nyomában Mikekal.
-    Aha. Nem tetszik? – kérdeztem mosolyogva, mikor leültek a kanapéra. Pontosan úgy, ahogyan mi ültünk ott nemrég annyi különbséggel, hogy May keze Mike combján pihent és ujjaival talán öntudatlanul is de cirógatni kezdte. Ez volt velem a baj. Mindig mindent megfigyeltem a legapróbb részletekig, még olyan dolgokat is, amiket nem akartam.
-    De tetszik – vonta meg a vállát, majd Mike felé fordult. – Mit festesz?
-    A holnapi forgatásra lesz – mosolygott rá jókedvűen, majd egy csókot nyomott a homlokára. – Tudod mi ez? – kérdezte tőle, és a kép felé bökött.
-    Kéne tudnom? – kérdezte összevont szemöldökkel barátnőm, ahogyan a képet vizslatta tekintetével.
-    A Xero borítója – válaszoltam helyette, majd sarkon fordultam és besiettem a szobába.

<span style="font-style:italic;">** May **</span>

Imádtam minden napot, amit Mikekal töltöttem együtt. De főleg az éjszakákat. Nem volt az, hogy minden éjjel egymásnak estünk, és kifulladásig szexeltünk, mert volt olyan, amikor csak összebújtunk, hosszasan nézünk egymás szemébe, s egy szót sem szóltunk. Imádtam az ilyen pillanatokat. Érezni, hogy karjai védelmezően fonódnak körém, ahogy közelebb von magához, érezni, hogy ott fekszik mellettem, s érezni a bizsergést, melyet a pillantása okoz. Mindig, amikor ennyire mélyen néz a szemembe, megborzongok. Nem csak magától a gyönyörű barna pillantástól, hanem attól is, hogy nincs szükségünk szavakra. Ez az este is ilyen volt. Feküdtünk egymással szembe, s feltérképeztük a másik minden vonását. Elemeztük egymás arcát, s perceken át néztünk a másik szemébe pislogás nélkül, ami óráknak tűnt. Így nyomott el minket az álom. Ködösen érzékeltem, hogy még egy gyengéd csókot hint ajkaimra, szorosabban ölel, de aztán végképp elragadtak az álomtenger hullámai. Hirtelen nevetésre, visítozásra, és csattanásra lettem figyelmes. Azonnal felültem az ágyban, s pillantásom rögtön Mike-ot kereste magam mellett, de csak hűlt helyét láttam. Fogalmam sem volt mi történik éppen, hiszen az éjszaka közepén viháncolásra ébredtem, és még magamhoz sem tértem teljesen. Megtöröltem a szemeimet, majd beletúrtam a hajamba. Sóhajtottam egyet, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy véletlenül nem csak álmodtam-e az egészet. Az ajtó mögül érkező újabb zaj hallatán megbizonyosodtam róla, hogy minden valóság. Beazonosítottam a hang tulajdonosát, s azonnal értettem már, hogy Mike miért nincs mellettem. Lerángattam magamról a takarót, majd kissé kómásan elindultam az ajtó felé. Kimentem a szobából, a nappaliban égett a villany, de senki nem volt ott. A hang a fürdőből jött. Elindultam arrafelé, s tisztán hallottam a víz csobogását, és a nevetést.

-    Ne, Mike! Tudod, hogy… utálom, ha… a szemembe megy… a víz! – Köhécselt, nevetett és kiabált egyszerre Amy. Fel nem foghattam mi zajlik bent.
-    Tudom hát! – Válaszolta Mike, miközben nevetett. Tökéletesen magam elé tudtam képzelni a mosolyát. Imádtam a nevetését.
-    Te gonosz! – Vágta hozzá a szavakat Amy, de azzal ellentétben, hogy ez alapjában véve dorgálás lett volna Mike számára, közel sem úgy hangzott. Sőt. Nagyon szeretetteljesen mondta neki Amy. Megmosolyogtam egy pillanatra a helyzetet. A két rossz gyerek. Néha olyan hülyék tudnak lenni, ha összezárják őket.

Kinyitottam az ajtót, s láttam, hogy nem tévedtem az előző gondolatmenetem végigfuttatásakor. Ott feküdtek a földön egymásba gabalyodva, küzdve egymással. Mindkettejük keze rajta volt a zuhanyrózsán, és azon ügyködtek, hogy a másik képébe irányítsák a vizet. Mikor meglátták, hogy én is ott vagyok, Mike felpattant, és felém vette az irányt. Mindössze annyira volt időm, hogy levegőt vegyek, mert azonnal a képemben landolt a vízsugár. Mike magához húzott, és egyenesen az arcomra irányította a vizet. Lehet, hogy azért, mert Mikeból áradt az energia, de én is kedvet kaptam a dologhoz, és küzdeni kezdtem vele. Észre sem vettem, hogy Amy mikor surrant ki a fürdőből, de igazából nem is nagyon volt rá esélyem, mert ez a lüke annyi vizet juttatott a szemembe, hogy nem is láttam, csak elmosódott foltokat. Megfizetett ezért. A falhoz szorítottam, és most ő következett. Ott locsoltam, ahol értem. Végül mire mindketten kifulladtunk a játékban, elzártuk a vizet, ledobáltuk magunkról a vizes ruhákat, magunk köré tekertünk egy törölközőt, és bementünk a szobánkba. Amy ott volt a nappaliban, bár még mindig csurom vizesen. Mi is beléptünk a szobánkba, s míg Mike boxert, és pólót keresett, én is kerestem fehérneműt és pólót. Hát mit mondjak? Nehéz volt uralkodni magamon. Valósággal faltam a látványt, amit akkor nyújtott nekem, amikor lazán leengedte a törölközőt a csípőjéről, s ott állt előttem meztelenül. Láttam, hogy vigyorog, szóval biztos voltam benne, hogy direkt csinálta. Hát, rajtam ne múljon-gondoltam-. Ha lúd, hát legyen kövér. Leengedtem a törölközőm, s ezzel egyidőben véletlenül leejtettem a pólót, amit a kezemben tartottam. Szépen lassan lehajoltam érte, s közben igyekeztem elfojtani a vigyorom. Mike morgott magában. Szép volt May! Adtam egy pacsit magamnak gondolatban. Fölvettem a váltóruhám, s elindultam az ajtó irányába. Mike azonban elkapta a karom útközben, s magához rántott.

-    Ugye tudod, hogy ezért még büntetést kapsz? – Kérdezte rekedtes hangon.
-    Ugye tudod, hogy ha továbbra is itt állsz előttem egy szál semmiben azonnal sor kerül rá?
-    Hmm… én nem bánom. – Mormogta, és a nyakam kezdte csókolgatni.
-    Viszont Amy ébren van, és mindent hallana… na jó, egyébként is van, amikor hallják, de érted.
-    Igazad van. – Mondta s a szemembe nézett. – Amúgy is be akarom fejezni a festményem.
-    Milyen festmény? – Kérdeztem érdeklődve, majd eszembe jutott valami. – Apropó festmény! Hogy-hogy át van festve a hajad?
-    Hát… Amy alkotott. – Mondta kissé félénken. Várta a reakcióm. Először csak elhúztam a számat, de azért közöltem vele, hogy tetszik. Már hogy ne tetszett volna?! Mindegy milyen a haja, mert Mike, Mike marad. Felkapta magára a pólóját és a boxerét, majd kisétáltunk.
-    Átfestetted a haját! – Tettem a megjegyzést Amynek, majd leültem a kanapéra, s mellém helyezkedett Mike is.
-    Aha. Nem tetszik? – Kérdezte mosolyogva, én pedig nem tudtam rá haragudni. Először fura volt, hogy befestettem Mike haját, erre ő fogta magát, és átfestette, de végülis jó lett, mellesleg úgy voltam vele, hogy nem fogok ennyitől besértődni.
-    De tetszik. – Megvontam a vállam, majd a képre néztem. Mike a szobában nem válaszolt a kérdésemre, hogy mit fest, szóval újból feltettem a kérdést. – Mit festesz?
-    A holnapi forgatásra lesz – mosolygott rám, majd egy csókot nyomott a homlokomra. – Tudod mi ez? – kérdezte tőlem, miközben a képre mutatott.
-    Kéne tudnom? – Kérdeztem vissza, miközben azon gondolkodtam említette-e, hogy dolgozik valamin. Mielőtt azonban végiggondolhattam volna alaposabban, Amy megválaszolta.
-    A Xero borítója. – Mondta, majd elviharzott. Miután becsukódott mögötte a szobaajtó, Mikera néztem, s az arcvonásait figyeltem. Nem reagált erre semmit, vagy legalábbis nem mutatta, így felálltam, s a konyhába indultam egy pohár gyümölcsléért.
-    Neked is hozzak inni? – Kérdeztem, miközben egy puszit nyomtam a feje búbjára.
-    Nem, köszi. – Mondta, s hallottam a hangján, hogy mosolyog.

Töltöttem egy pohár narancslevet, visszamentem a nappaliba, s lábaimat felhúzva leültem mellé, és figyeltem őt. Imádtam nézni, de akkor volt a legjobb, amikor zongorázott, gitározott, festett, vagy bármit művészkedett. Az arca totálisan átszellemült, megváltozott, nem létezett számára semmi. Se nem látott, se nem hallott, kivéve azt az egy valamit, amire koncentrált. De mégis az volt a legjobb, amikor rám nézett így. Szokásommá vált, hogy figyeltem, így fogalmam sincs mennyi ideig, de le nem vettem róla a szemem. Ami kirobbantott a bámészkodásból, az a szomszéd szobából átszűrődő hang volt. Nyögés. Hát persze. -nevettem el magam halkan - Tudhattam volna, hogy nem aludni fognak. Egy ideig hallgattam a sóhajokat, és az elfojtott nyögéseket, morgásokat, s bennem egyre nőtt a vágy. Eszembe jutott a szobánkban lefuttatott beszélgetésünk, s elöntött a vágy. Mike éppen egyik kezét a festmény mellett tartotta, míg a másikkal a térdén könyökölt, s tenyerével az állát támasztva gondolkodott, hogy hogyan tovább. Látszólag észre sem vette a hangokat, de engem már nem ez érdekelt. Odahajoltam hozzá, s a nyakát kezdtem csókolgatni, miközben kezem egyre lejjebb haladt. Azonnal félbehagyta a gondolkodást, helyette az ölébe vont. Szemben ültem rajta, nyakától a szájáig eljutottam, majd csókolni kezdtem. Mike keze bejárta a testem. Mindenütt ott volt. Nem bírtam egy helyben maradni, így mozdítottam a csípőmön, mire egy sóhaj hagyta el az ajkait. Fenekem alá nyúlva tartott meg, miközben felállt, s elindult a szoba felé. Csókunk, egy pillanatra sem szakadt meg, s azonnal éreztem, hogy szép éjszakánk lesz. Mi csak Amy és Chez példáját követtük, akik a hangokból ítélve most lehettek túl a második orgazmuson.

Az ajtót a lábával lökte be, hogy becsukódjon, majd leült az ágy szélére. Csókunkat csak akkor szakította meg, amikor pólóm alá benyúlva végigsimogatta az egész derekam és hátam, majd ugyanígy szépen lehámozta rólam a felsőt. Én is követtem a példáját. Hosszasan karistolt a kezem a felsője alatt, minden porcikáját kitapogatva. Örömöt akartam szerezni neki. Azt akartam, hogy kényeztetésben legyen része. Azt akartam, hogy mindenből a legjobbat kapja, mert ő megérdemli. Finoman, a vállánál fogva lenyomtam az ágyra, s egy utolsó csók után, elindultam a felfedezőútra. Bár most minden a finom, gyengéd érintésekről szólt, nem tudtam megállni, hogy ne harapjak bele egy kicsit a nyakába. Tudtam, hogy szereti. Egyre lejjebb és lejjebb haladtam, s utamat az elhintett puszik jelezték. Az egyetlen zavaró tényezőt, a boxerét is levettem róla, s azonnal meleg borzongás futott végig a gerincem mentén, amikor megláttam vágyának bizonyítékát. Nem volt időm hosszasan bámészkodni, mert felhúzott magához egy csókra, s miközben én azon ügyködtem, hogy ne ájuljak el kábulatomban, lassan maga alá fordított, s most ő játszotta el velem ugyanezt. Karjai közt egy parányi üvegbabának éreztem magam, s még ha iszonyatosan törékeny, vékony üvegből készültem, akkor is biztonságban éreztem magam Mike karjai közt, mert ő vigyázott rám. Minden porcikámon lágyan simított végig, olyan volt, mint a tollpihe. Érzéki és gyengéd. Leginkább ez jellemezte Mike-ot. Tudott vad is lenni, nem is akár milyen, de mégis a gyengédség, az odaadóság jellemezte legtöbbször. Imádott kényeztetni, ahogyan én is őt, de most éreztem a mozdulataiból, hogy most ő akar nekem örömet szerezni, így csak feküdtem az ágyon s hagytam, hogy csókjaival, és ujjaival hajszoljon a gyönyör felé. Hatalmasakat sóhajtottam, s néha nyögtem is. Valahogyan ki kellett adni magamból, ő pedig ezt nagyon díjazta. Mosolygott, s még így a gyér fényben is tökéletesen kivehettem, hogy mennyire csillognak azok a hatalmas barna szemek. Nem bírtam tovább. Nagyon jó volt, amit csinált, de én azt akartam, hogy végre egyesüljünk. Felhúztam magamhoz egy csókra, majd két sóhaj és nyögés közt, megszólaltam.

-    Mike… kérlek… ne… ne várass – Mondtam elfúlóan, mire ő lágyan megcsókolt, s arcát a vállamhoz hajtva elmerült bennem.

Mindketten egyszerre nyögtünk fel. Még néhány másodpercig nem mozdult. Szerintem ugyanazt gondolta, amit én. Ki akarta élvezni azt, amikor nem csak testileg, de lelkileg is egyek vagyunk. Aztán mozogni kezdett. Majdnem teljesen kihúzódott belőlem, majd teljesen vissza. Annyira érzéki volt, de nem sokáig bírtuk ebben a tempóban, így megemeltem a csípőm, ő pedig gyorsabbra kapcsolt. A végén már eszeveszett iramban közeledtünk a beteljesedés felé, és valósággal csillagokat láttam, amikor az megtörtént. Nem húzódott ki belőlem rögtön, hanem még egy ideig így feküdtünk, hogy a testünk össze volt kapcsolva. Esküszöm nem létezett jobb dolog a földön attól, minthogy Mike Shinoda oldalán lehetsz. Nem létezik annál tökéletesebb pillanat, mint amikor együtt jutunk el a csúcsra, s utána egymáshoz bújva, összeölelkezve pihegünk, s gyengéd csókokat váltunk. Megint így nyomott el minket az álom.

<span style="font-style:italic;">** Amy **</span>

Chester most már a másik oldalára fordulva pihent, így arrafelé volt az arca, amelyik oldalon én szoktam feküdni az ágyon. Elmosolyodtam, és beharaptam az ajkamat, ahogyan belegondoltam mit is csinált nemrég azokkal a piercinges ajkakkal.
Nem akartam felébreszteni csak azért, mert újra vele akartam lenni, végül is tekintettel kellett lennem arra, hogy holnap forgatás lesz. Kihúztam az egyik fiókot, kikaptam belőle egy bugyit meg egy pólót az egyik szekrényből, belebújtam, majd befeküdtem mellé.

Nem fekhettem ott két perce, mikor ujjak lágy érintését éreztem a hátamon, majd egy kéz siklott a pólóm alá, és a hasamon kezdett kalandozni. Imádtam, mikor így cirógatott, megvesztem egyetlen érintéséért is. Azonnal hevesebben kezdett el dobogni a szívem, s ahogyan megéreztem ajkait a nyakamnál, felsóhajtottam. Ujjaim leszánkáztak az övéhez, és kezét lefelé irányítottam. Tökéletesen értette, hogy mit szerettem volna, mert azonnal körözni kezdett ujjával érzékeny pontomon, én pedig halkan felnyögtem.

-    Felébredtem és nem voltál itt. Merre jártál? – kérdezte, miközben ujjaival tovább játszadozott.
-    Kint voltam Mikekal és Mayjel a nappaliban... – úgy gondoltam, hogy a kis szórakozásunkat ráérek később is elmesélni. Mondjuk, mikor végre megkaptam, amire vágyom.
-    Örülök, hogy visszajöttél! – suttogta a fülemnél, majd csókolgatni kezdte a nyakamat.

Önként és dalolva vettem le a ruháimat, habár nem sok minden takarta a testemet, de még ez is soknak bizonyult, ha Chesterrel voltam. Most már egyáltalán nem érdekelt, hogy kipiheni-e magát holnapra – vagyis ma reggelre, ha azt nézzük -, csakis az számított, amit mindketten akartunk. A beteljesülés, a másik testének érintése, kifejezni ily módon is, hogy egymáshoz tartozunk.
Valahogy minden pillanatban pontosan tudta, hogy mire is vágyom, mintha csak olvasott volna a gondolataimban. Ajkai pont ott érintettek, ahol kellett, kezei ott súrolták bőrömet, ahol szükségem volt rá. Tökéletes volt vele minden együttlét, minden perc.
Szája vadul falta az enyémet, olykor erősebben megszívta a bőrt a kulcscsontomnál, s mikor kéjesen felszisszentem csak egy szívdöglesztő, csábító mosolyt kaptam válaszul.

-    Ah… Chez! – nyöszörögtem két csók között. Chester belenézett a szemembe, majd bólintott és mosolyogva megfordította a helyzetünket. Most én voltam felül, s fölötte térdeltem. Ujjaimat végighúztam a mellkasán, majd beharaptam az alsó ajkamat. Az a pillantás… Soha, egyetlen férfi sem nézett így rám. Ő tényleg kívánt, ő tényleg, igazán akart engem.
-    Mire vársz? – suttogta, s közben éhesen újra meg újra végignézett rajtam, kezeivel pedig a csípőmet markolta.
-    Csak erre vártam… - kezeimmel megtámaszkodtam mellette, nyelvemmel az övét kerestem, majd kicsit megemeltem a csípőmet, hogy aztán egyetlen ügyes mozdulattal magamba fogadhassam őt.

Fojtott hangon felnyögött, s még jobban lefelé nyomta a csípőmet. A feszítő érzés olyan mámorral töltött el, hogy nem tudtam visszafogni magam. Sosem voltunk igazán tekintettel Mayre és Mikera. Együtt laktunk már pár hete, és úgy voltunk vele, hogy ha nem akarjuk hallgatni a másik nemi életének hangjait, akkor visszavonulunk a szobáinkba. Majd bemennek, ha akarnak, én viszont nem tudtam nem hangot adni a gyönyörömnek. Chester hihetetlenül jó volt az ágyban, ezt már Maynek is mondtam. Egyszerűen ilyenkor minden egyes idegszálam rá volt állva, és csak még többet akartam és még és még és még.
Gyors mozdulatokkal emeltem és eresztettem vissza a csípőmet, volt, hogy kört írtam le vele, volt, hogy csak teljesen magamba fogadtam, és pár másodpercig lehunyt szemekkel élveztem, ahogyan kitöltött.

-    Gyere! – susogta, s ez a hang, ez a kéjes hang csak még jobban a vég felé taszított.

Valaki azt mondja, hogy szex közben a szavak feleslegesek. Eddig én is így gondoltam, de mióta Chezzel vagyok ez a véleményem megváltozott. Imádtam hallani a hangját, imádtam, ahogyan a szavakat formázta.

Kicsit később ismét ugyanúgy feküdtünk, mint mielőtt kimentem volna, de aludni még most sem bírtam. A jobb lábamat felhúztam, majd a balt is, aztán mindkettőt újra kiengedtem. Az oldalamra fordultam, majd hasra, hozzábújtam Chesterhez, majd kibújtam az öleléséből. Sehogy sem volt igazán kényelmes. Úgy éreztem, hogy túl meleg az ágynemű, nem tudtam benne aludni. Kitakaróztam, majd vissza, aztán csak félig húztam magamra a paplant. Na jó, mit is várok augusztus legvégén?

A sötétben Chez felé pillantottam, de csak mozdulatlan, alvó alakjának körvonalait láttam. Na jó, ami nem megy, azt nem kell erőltetni, Amy! – szólítottam fel magam gondolatban, majd újra kikászálódtam az ágyból. Megkerestem a szanaszét dobált ruháimat, és felvettem őket. Még most is beleborzongtam, amikor eszembe jutott, hogy mit is csináltunk nemrég.

Kint még mindig égett a villany a nappaliban, de csend volt. Ahogy beléptem, láttam Mike már majdnem kész festményét az asztalon heverni, de ő maga sehol sem volt. Egy pillanatra megálltam, és ha jobban füleltem, akkor a kis sötétbe burkolózó folyosó felől hangok szűrődtek ki egy szoba ajtaján túlról.
Furcsamód nem reagáltam sehogy sem ezekre a hangokra. Se nem mosolyogtam, se nem botránkoztam. Tekintetem újra a festmény felé fordítottam, majd leültem elé. Kezembe vettem az ecsetet, és meghúztam az első vonalam.
Mike és én gyakorlatilag nem vagyunk rokonok, csupán a nagyon távoli rokonaink beházasodása árán, mégis mindkettőnknek volt tehetsége a művészetekhez.

Miközben festegettem, visszaemlékeztem arra a napra, mikor először találkoztunk.
Az egyik másodunokatestvérem esküvőjén láttam meg először, négy évvel ezelőtt. Már akkor is zenész akart lenni, de még fősulira járt. Az esküvőn nem volt se neki, se nekem párom, így valahogyan összekeveredtünk. Onnantól kezdve megvan a kapcsolat köztünk, ami elszakíthatatlan. Ebben biztos vagyok. Nincs az-az ember, nincs az a tett, indok, ami miatt feladnánk azt, ami köztünk van.
Örültem neki, hogy May ilyen boldoggá teszi. Látom nap mint nap, mikor együtt vannak, azt ahogyan egymásra pillantanak. Végülis miért ne lehetnének örökké együtt? Miért ne lehetnénk így négyen jók?

Mikor késznek ítéltem a képet, összeszedtem az ecseteket és a palettákat, majd a fürdőbe mentem. A csata nyomai még a padlón voltak, szerencsésen meg is csúsztam egy tócsán. Feltöröltem, majd az ecseteket a mosdó csapja alá tartottam, és mosni kezdtem őket. Nem is hallottam a léptek zaját, vagy bármi mást, így a hangra eléggé megijedtem.

-    Befejezted – szólt a hátam mögött Mike, mire én akkorát ugrottam, mint egy kecskebéka. – Bocs! – mosolygott szelíden.
-    Ah… semmi baj. Nem lett jó? – intettem kezemmel kifelé, a képre utalva.
-    Dehogynem, tökéletes lett, köszönöm!
-    Igazán szívesen! – bólintottam. – Gondolom May elvonta a figyelmedet – mosolyogtam.
-    Ó, igen. Figyelemelterelésben nagyon otthon van! – kuncogott, mire csak bólintottam.
-    Mikor indulunk reggel?
-    Hétkor. Szóval akár alhatnál is még… három órát – nevetett fel, ahogyan az órájára pillantott.
-    Te is! – böktem oldalba az ujjammal. – Menj csak! Ezt elintézem – mutattam a festékes palettákra.
-    Köszi, jó éjt!
-    Jó éjt! – búcsúztam, majd visszafordultam a mosdóhoz.
-    Jó így barnán a hajad! – mondta, s én újra ránéztem. – Szőkén is jó volt, de ez jobban tetszik – mondta halkan, majd egy félszeg mosollyal az arcán elsétált. A gondolat nem tudott kiszaladni a fejemből még akkor sem, mikor visszafeküdtem Chez mellé jó egy óra szöszmötölés után: azért tetszik neki így jobban, mert így jobban hasonlítok Mayre?

Végre sikerült elaludnom, de a rázogatás, amire ébredtem egyáltalán nem hiányzott. Inkább csak még jobban összeszorítottam a szemeimet, minthogy engedelmeskedjek és kinyissam őket. Engem ne akarjanak most felkelteni! Még ne!

-    Amy baby! Ébredj! – a megszólításból mindjárt tudtam, hogy ki próbál felkelteni.
-    Chez, ne már! – nyögdécseltem, de azért felültem az ágyban. – Mennyi az idő? – kérdeztem ásítozva.
-    Fél hat van, de kelj fel, elmegyünk!
-    Nem lehetne fekve csinálni? – kérdeztem vigyorogva. Egy pillanatig az értetlenség ült ki az arcára, aztán leesett neki, hogy kétértelmű mondatán azonnal kaptam, és elnevette magát.
-    Szeretnéd? – kérdezte, s leült mellém, hogy aztán kezeit az arcomra csúsztatva megcsókoljon.
-    Végül is veled mindenhogy jó… állva, fekve, ülve…
-    Ezt örömmel hallom – imádtam azt az önelégült vigyorát! – De most készülj!

Nem igazán tudtam, mit tervez. Úgy volt, hogy Mike, May, Chester és én együtt indulunk a stúdióba, de most nagyon úgy nézett ki, hogy Chesternek más elképzelései voltak. Míg én mosakodtam, ő a most piros taraját állítgatta, hogy minél tökéletesebben az ég felé meredezzen. Vigyorogva néztem a műveletet, hiszen az ő haját is én festettem.
A nappaliban a festmény ott volt az asztalon, és tökéletesen meg volt már száradva. Egy futó pillantást vetettem Mike és May szobája felé, de csend volt a lakásban, csak mi keltettünk némi zajt. Gondolom még alszanak, vagy ha nem, akkor halkan beszélgetnek… vagy nem épp beszélgetnek.

Végül kis autókázás után egy pékség mellett álltunk meg és jól bevásároltunk, majd egy kisebb park felé vettük az irányt, és letelepedtünk egy padra. Chester mosolyogva méregette az arcomat, ahogyan megpróbáltam kihalászni a zacskóból egy pizzás csigát.

-    Elárulod pasim, hogy miért vagyunk itt? – kérdeztem, miután beleharaptam a frissen sült péksüteménybe.
-    Hát csajom… - megvonta a vállát, én pedig elmosolyodtam. Mindig így szólítottuk egymást, és ez is jó érzés volt. Hogy bárki előtt odakiáltott nekem, hogy ’hé, csajom’ és kész. Nem érdekelte, hogy ki hallja meg vagy hasonlók. – Csak el akartam jönni kicsit kettesben veled, mielőtt egész nap nem fogok ráérni.
-    Én is ott leszek – megrántottam a vállamat, majd egy falatot nyújtottam felé, amit készséggel elfogadott.
-    Tudom. És ez a legjobb! – mosolygott.

Megreggeliztünk, majd csak ültünk ott, és néztük a mellettünk elsuhanó autókat. Nem beszélgettünk, de most nem is hiányoztak a szavak. Csak átölelt, néha kaptam egy-egy csókot, én pedig a vállára hajtottam a fejemet.
Kicsit későn kaptunk észbe, és késésben voltunk.

-    Mike meg fog ölni! – robbant ki belőlem az első gondolat.
-    Mike Mayjel foglalkozik, nyugi! – vajon ez engem miért nem nyugtatott meg?

<span style="font-style:italic;">** May **</span>

Reggelre ő már hamarabb fent volt, mint én. Háttal feküdtem neki, keze a gerincem vonalán járt fel és le, s időközben egy-egy puszival is megajándékozott.

-    Imádom az ilyen reggeleket. – Sóhajtottam.
-    Én is. – Fúrta arcát a nyakamhoz, s ott motyogott nekem.

Hihetetlen szókincse, és frappáns, csavaros fogalmazása nem csak a dalszövegek írásakor mutatkozott meg, hanem ilyenkor is, amikor reggel suttogta a szebbnél szebb, borzongatóbbnál borzongatóbb mondatokat és szavakat. Ő tényleg egy különleges személy. S hálát adtam a sorsnak, hogy épp egy ilyen ajándékkal áldott meg. Reggel, amikor felkeltem, inkább hagytam, had pihenjen, mert szüksége lesz az energiára. Kifárasztottam az éjjel. Majdnem nevetni kezdtem a gondolatra, de magamba fojtottam. Úgy döntöttem, hogy kimegyek a konyhába rántottát készíteni, és majd beviszem neki, de amikor a tojást bele akartam tenni a serpenyőbe, két kar fonódott a derekam köré, tulajdonosa a nyakamra hajtotta fejét, s kissé beleharapott, miközben egyik keze lejjebb ment és belemarkolt a fenekembe. Nekem se kellett több. Szinte láttam, hogy lángcsóvák gyúlnak a szememben. Megfordultam, s a pulthoz löktem őt. Szorosan hozzápréselődtem, és eszemet vesztve, mindent beleadva csókoltam. Őt is sikerült feltüzelnem, így felkapott, felültetett a pultra, és letépte rólam a pólómat, s ezt követte a falatnyi bugyi is. Enyhén túlöltözött volt, így én is mindent leszaggattam róla. Rögtön ajkaimra tapadt, szívott harapott, majd lejjebb haladt. Ahol ért, ott csókolt. A kezem lejjebb kalandozott, és megfogtam a legbecsesebb kincsét. Azonnal felnyögött, s ezt követve, egy ujja célt ért bennem, amit követett a második is. Hajszolt a gyönyör felé, de nem juttattuk el egymást a csúcsra, csak kis idővel később. Úgy akartuk, hogy a ma reggeli első beteljesedésünk, ne egymás keze által jöjjön létre. Keze helyét gerjedelme vette át. Teljes egészében belém hatolt. Azt hittem, hogy a szemem fennakad. Azonnal felsikoltottam, ő pedig felmordult.
-    Nehogy abba… hagyd! – Utasítottam nagy nehezen. Vigyorogva szót fogadott nekem. Folyamatosan szinte teljes erejéből nyársalt fel újra és újra. Én is lendítettem a csípőmön, jelezve, hogy engedje ki a benne szunnyadó állatot, adja át magát nekem, mire teljes erejéből juttatott el a csúcsra. Hogy jó volt-e? Nagyon! Nem lehetett szavakba önteni. – Te isten vagy, komolyan mondom! – Lihegtem a fülénél. Még mindig nem tértem magamhoz ekkora orgazmus után.
-    Melletted gyakran érzem magam annak, mert mindig ilyeneket, vagy hasonlóakat mondasz nekem. – Nevetett.
-    Kis egoista. – Mondtam neki tettetett sértődöttséggel, miközben egy lendülettel leugrottam a pultról. Valószínűleg azt hitte ott hagyom, legalábbis elkerekedett szemei erről tanúskodtak, de közel sem ez volt a célom vele. Még nem végeztünk. Megfordítottam, újból hozzápréseltem a pultnak, majd kecsesen és szexisen, mindkét kezemet végighúzva a mellkasán letérdeltem elé. Kezeimmel újból feltámasztottam vágyát, lassú mozdulatokkal kergettem a kielégülés felé, miközben ő a pultot markolászta. Azt hiszed isten vagy? Na lássuk, mit szólsz ehhez?! Gondoltam gonosz vigyorgás közepette, s végighúztam nyelvem szerszámán.
-    Te boszorkány! Te… te… a kurva életbe. Esküszöm ebbe fogok belehalni egyszer. – Mondta nyögdécselve. Imádtam kicsalni belőle ezeket a hangokat. Szépen lassan vezettem egyre beljebb a számba miközben a tövénél a kezemmel kényeztettem. A végsőkig hagyta nekem, hogy csináljam, de az utolsó pillanatban felhúzott magához. Fogása erősebb lett a karomon, amikor elment. Szemei szorosan behunyva voltak, teste pedig megfeszülve. Aranyosan mosolyogva vártam, hogy rámnézzen.
-    Ezt visszakapod még tőlem! Jól jegyezd meg, mert behajtom rajtad! – Suttogta a végét, majd beleharapott a fülcimpámba.
-    Úgy legyen. – Nevettem. Ezután bementem a fürdőbe letusolni, majd vissza a konyhába, hogy végre megcsináljam a rántottát. Egész idő alatt, csak vigyorogtam, és bíztam benne, hogy ha a reggelem ilyen jól indult, akkor a nap további része is így fog telni.
-    Hol van Amy? – Kérdezte Mike, amikor hirtelen mellettem termett.
-    Ha a szobájukba nincsenek, akkor nem tudom. Gondolom Chesterrel.
-    És Chester hol van? – Kérdezte
-    Nem tudom. – Mondtam neki, majd visszafordultam a rántottához. Nem értettem mi ez a hirtelen dühödtség. Nem értettem miért kell kiverni azért a hisztit, mert Chester és Amy nincsenek itt. Úgyis tudják, hogy forgatás lesz, szóval oda fognak érni. - Mike, ne idegeskedj, inkább gyere és egyél. – Hívtam kedvesen, hogy legalább valamivel megnyugtassam. Kiszedtem a tányérokra a rántottát, és leültem az asztalhoz. Hamarosan ő is csatlakozott hozzám. – Figyelj Mike! Nem kérheted őket számon, hogy mikor hol és mit csináltak. Külön életük van attól függetlenül, hogy egy házban lakunk.
-    Jó, jó az addig rendben van. De miért nem szóltak, hogy elmennek valahová? – Mordult fel.
-    Talán azért, mert nem tíz éves hülye gyerekek, akik ne tudnának vigyázni magukra, és akik bármiféle magyarázattal tartoznának neked.
-    De ha valami baja esik neki? Nekik?
-    Nem lesz semmi baj, szóval ne reagáld túl a dolgot. Majd akkor idegeskedj és aggódj, ha lesz rá okod. – Erre kaptam egy dühös pillantást. De most komolyan! Nem gyerekek már, tudnak vigyázni magukra, meg még csak nem is egyedül mentek el, mert mindketten eltűntek, szóval akkor együtt vannak, és egymásra is vigyáznak. Mike persze full ideg volt, majd’ szétrobbant, így inkább bementem a szobába, hogy felöltözzek. Az szobánk felé az út, a nappalin át vezetett, így vettem észre, hogy az asztalon ott a befejezett festmény.
-    Mikor fejezted be? – Kérdeztem tőle halkan a konyhában, miközben odatoltam elé a képet.
-    Amy fejezte be. – Mondta, s már nem volt annyira dühös. Én viszont annál inkább az lettem.
-    Hát persze. – Válaszoltam még mindig halkan, nehogy eláruljon a hangom, majd beviharzottam a szobába. Kezdett kissé sok lenni ebből az egészből. Eddig is megvolt, hogy állandóan gubbasztottak egy sarokban, és meg sem lehetett zavarni a beszélgetésüket, mert annyira elmélyültek egymásban, de most már kezdett kicsit elegem lenni a dolgokból. Átfesti a haját, az éjszaka közepén rájuk találok a fürdőben, amint a földön egymásba gabalyodva birkóznak, erre még a képet is befejezi. Egy ideje már kattog ezen az agyam, de mindig elnyomtam magamban. Most viszont kissé kiborított, hogy bepánikol, hogy Amy nincs itthon. Még csak nem is az volt, hogy Chester hol van, hiszen ő lenne ott a fő, mert Chez nélkül nem tudják megcsinálni a forgatást, de nem. Neki azt kellett tudni, hogy Amy hol van.
-    Kész vagy? – Kiabált nekem kintről.
-    Igen. – Szóltam vissza, majd kiléptem az ajtón. Fogtam egy fekete kistáskát, amibe pakoltam néhány dolgot, ami eszembe jutott, húztam a cipőmet, majd kocsiba pattanva mentünk is a helyszínre. Egész úton nem szólt hozzám, de feltűnt, hogy dobol a kormányon, és ezt csak nagyon ideges állapotában csinálta. Olyankor mozgásigénye volt, hogy valahogy levezesse a feszültséget. Valamennyire zavart a csend, viszont jó is volt abból a szempontból, hogy el tudtam gondolkozni. Zavart, hogy én vagyok a barátnője, de velem soha nem ül le így beszélgetni, hogy minden másról megfeledkezik. Velem miért nem kezd el úgy hülyéskedni, mint vele a fürdőben? Mit rontok el? Mi a baj velem?
-    Mozdulj már a kurva anyádba, hogy itt balfaszoskodsz előttem! – Csattant fel Mike, egy autó miatt, ami túl lassan haladt előttünk. Azonnal kirángatott a gondolataimból, s csak néztem rá. Ez nem ő. Sosem szokott ilyen lenni. Igyekeztem elnyomni a gondolatot, hogy talán Amy miatt van ez, s helyette inkább bemagyaráztam magamnak, hogy az idegesíti, hogy Chester eltűnt, és fél, hogy elkésik a forgatásról. Jó munkát végeztem. Mire megérkeztünk, addigra már nem maradt semmi nyomasztó elméletem. Amikor bementünk, Mike azonnal végigkérdezgetett mindenkit, hogy hol van Chester, de még senki nem látta. Sok ember volt ott, s dolgoztak a díszleteken, de még közel sem volt teljesen kész. Bementem az öltözőbe, ott megtaláltam a stylistot, s vele beszélgettem. Kedveltem a lányt. Olyan kis bolondos volt, kissé szétszórt, de ha ruhákról volt szó, akkor hibátlan volt a csaj. Mutogatta, hogy melyik ruha lesz rajtuk, hogyan képzelték el, de Mike betoppant, így félbehagyta a mondandóját.
-    Még mindig nem láttad őket? – Kérdezte.
-    Még mindig nem, de gyere, menjünk keressük meg őket. – Mondtam, megfogtam a kezét, odaintegettem a lánynak, majd elindultam vele. Nem kellett sokáig fáradozni a kereséssel, mert pont megérkeztek, így mi mögöttük jártunk.

<span style="font-style:italic;">** Amy **</span>

Persze ilyenkor kerültünk dugóba, amikor a leginkább sietnünk kellett volna. Chester nem volt ideges, ő nagyjából sosem az, elég lazán fogja fel a dolgokat. Nyugtatott, hogy nem lesz gond, hiszen ilyenkor még úgyis csak a díszleteket készítik elő.
Belépve a stúdióba szemeimmel azonnal a többieket kezdtem keresni. Az első, akit megpillantottam az Rob volt. Mosolyogva intett nekünk, s mi oda is mentünk hozzá.

-    Mike ki fog nyírni! – mondta rögtön, mire azonnal lehervadt a mosoly az arcomról.
-    Miért, mi csak… - kezdtem volna, de ekkor egy hang csattant a hátam mögött.
-    Amy! Na végre! Hol voltatok? Úgy volt, hogy együtt jövünk! – Mike dühös pillantása azonnal lelkiismeret furdalást keltett bennem. Gyors léptekkel közeledett felénk, s mögötte May igyekezett, és elég furcsa pillantással nézett ő is ránk, de nem tudtam, miért.
-    Bocs, mi csak elmentünk reggelizni – szabadkoztam, pedig valójában nem tartoztam neki magyarázattal.
-    Ó nagyszerű! Legalább szólhattatok volna, vagy… - darálta, de Chester mellé lépett és derült nyugalommal leállította.
-    Nyugi, Mike, minden rendben van. Gyere, menjünk a dolgunkra, és hagyjuk a lányokat, jó? – egy utolsót még kacsintott felém, majd elindultak abba az irányba, ahonnan Mike és May jöttek.
-    Csak tudnám, hogy miért ilyen zabos… - sóhajtotta barátnőm. Hát erre a kérdésre én sem tudtam a választ, így inkább ráhagytam a dolgot. Ő a barátnője, majd lenyugtatja.
-    Gyere, menjünk, nézzünk körül! – karoltam belé, és elindultunk az ellenkező irányba.

<span style="font-style:italic;">** May **</span>

-    Amy! Na végre! Hol voltatok? Úgy volt, hogy együtt jövünk! – Csattant Mike hangja, s feléjük csörtetett, én meg ott loholtam a nyomában. Nem kerülte el a figyelmem, hogy elengedte a kezem, amit előtte fél perccel még szorongatott.
-    Bocs, mi csak elmentünk reggelizni – Mondta Amy, mire Mike közbevágott hisztérikusan.
-    Ó nagyszerű! Legalább szólhattatok volna, vagy… - Kezdett bele Mike, és azt hiszem nem csak nekem volt fura, hogy így fellázadt. Chester elé lépett, s halálos nyugalommal helyre tette. Szerettem ezt benne, hogy mindig nyugalommal kezelte az esetek nagytöbbségét. 
-    Nyugi, Mike, minden rendben van. Gyere, menjünk a dolgunkra, és hagyjuk a lányokat jó? – Azzal elvonszolta a másik irányba.
-    Csak tudnám miért ilyen zabos… - mondtam szinte magamnak, de azért kíváncsi voltam Amy reakciójára, hátha elárul az arca valamit.
-    Gyere, menjünk, nézzünk körül! – Mondta, miközben belém karolt. Hát, választ nem kaptam…
-    Na és merre voltatok Chesterrel? – Kérdeztem tőle, miután mindenkinek köszöntünk, váltottunk pár szót néhány emberrel, megálltunk beszélgetni a fodrásszal, aki nem mellesleg még fánkkal is megkínál minket.
-    Elvitt reggelizni, majd üldögéltünk még egy kicsit, és ah… Istenem ez a pasi hihetetlen. – Kezdett be az áradozásba, miközben elhagyta a száját némi nyüszítés is. Mindig nevettem az ilyen megmozdulásain, s ez most sem volt másképp, főleg, hogy megnyugtatott a viselkedésével. Ezek szerint nem Mike az elsődleges nála. Rendben.
-    Kimegyünk cigizni? – Kérdeztem.
-    Persze. – Mondta, s kivonultunk. Leültünk a lépcsőre és úgy folytattuk a beszélgetést. – Olyan kis cuki. Jó, oké mikor felébresztett, akkor nem tetszett az ötlet, hogy kikászálódjak az ágyból, de nem bántam meg.
-    Hosszú volt az éjszaka Amy? – Kérdeztem kuncogva.
-    Ahh de még mennyire. – S láttam hogy éppen felidézi a képeket.
-    Neked hosszú volt az éjszakád? – Kérdezte vigyorogva.
-    Még a reggelem is. – Nevettünk. Közben elővettem a táskámból a cigit és a gyújtót, majd elszívtuk a kedvenc ciginket. Mindketten a narancsot szerettük, mert az finom volt, és nem volt annyira erős sem. Miután befejeztük, visszamentünk. Chester és Mike éppen egy szobában álltak, és a falra felfestendő feliratokat beszélték meg.
-    Szia baby. – Szólalt meg Chester, amikor meglátta Amyt, s Mike-ot otthagyva odament barátnőjéhez és megcsókolta. Azonnal Mike-ra néztem, de ő ezt nem vette észre, mert tátott szájjal nézte a csókban összeforró párost. Amikor összeszedte magát, feltűnt neki, hogy figyelem, így küldött felém egy erőltetett mosolyt, majd az asztalra, a falra meredt, mintha próbálná elképzelni a szavakat, hogy melyik hová kerüljön. Nyugi May, Mike nem féltékeny Chezre, mert ő téged szeret. Ne idegeld magad! – Kántáltam magamban, hogy elnyomjam a pánikot.
-    Látom sikerült lenyugtatnod a kis pukkancsot. – Mondtam Cheznek, miután elvált Amy ajkaitól, s valahogy mellém került.
-    Ja. Eléggé felspannolta magát a dolgon. Nem értem miért. Máskor is volt már, hogy elmentünk Amyvel. Mármint nem úgy, mert alapjába véve, minden nap elmegyünk jópárszor, csak úgy, hogy valahová elmegyünk enni, vagy bármi, olyan is volt már és akkor nem volt baj. – Mondta, de persze, hogy nem bírta megállni, hogy ne vezesse át a szexre a témát.
-    Talán csak amiatt, hogy forgatás van. – Válaszoltam neki. – Ja amúgy Angela mondta, hogy nézd meg a ruhákat, hogy neked tetszik-e, mert ő kiválasztotta, de kíváncsi a véleményedre.
-    Ó, persze megyek. Jössz? – Kérdezte amikor elindult, mire csak bólintottam egyet. Bevárt, s együtt sétáltunk tovább. Míg Chester megnézte a ruhákat, addig én a kozmetikai kellékeket néztem meg. Mennyi smink, te jó ég! Sosem szerettem túlzásba vinni, szóval szerintem egy életre elég lenne nekem ennyi kence.
-    Én kész vagyok. – Mondta Chez mögöttem.
-    Oké, akkor menjünk. – Mondtam, s rámosolyogtam.
-    Nem, nem azért mondtam, nézd meg nyugodtan, megvárlak.
-    Mehetünk nyugodtan Chez. Csak azért néztem meg őket, hogy lefoglaljam magam, míg te döntést hozol a ruhákkal kapcsolatban.
-    Oké, akkor menjünk. - Azzal elindultunk, kinyitotta az ajtót, előreengedett, becsukta maga mögött, és elindultunk a szoba felé. Na amikor odaértünk, és megláttam, hogy Mike és Amy vígan festi a feliratokat a falra, miközben egymást is összekenik, földbegyökerezett a lábam. Ez sok! Fogtam a cigimet, és a gyújtómat, és elviharzottam. Szegény Chestert majdnem fel is löktem. Ebből az egészből kezdett kicsit elegem lenni. Sülve-főve együtt vannak basszus! Akkor én minek kellek ide? Miért nem szólnak, hogy csak ártogatok nekik? 
-    Jól vagy? – Érkezett a halk kérdés mögülem. Bevallom, jobban örültem volna, ha Mike jön utánam, mert akkor az azt jelentette volna, hogy érdekli, hogy mi van velem.
-    Persze Chez, minden rendben.
-    Hát, pedig nem úgy tűnik. – Mondta, s hallottam az öngyújtó kattanását. Szinte láttam magam előtt, hogy kissé lehajol a gyújtóhoz, s valamicskével összébb húzza a szemét a koncentrálásban. Beleszívott, majd miközben kifújta a füstöt, helyet foglalt mellettem.
-    Nézd Chester! Tudom, hogy Amy a barátnőd, és nem akarlak megbántani ezzel, de hogy is fogalmazzak… neked még nem tűnt fel Amy és Mike kapcsolata?
-    Viccelsz? – Nézett egyenesen a szememben. – Már hogy ne tűnt volna fel?! És, hogy őszinte legyek, zavar. – Hajtotta le a fejét. – Én nem értem. Nekem is feltűnt ez az egész… kötődés. Ezért vittem el reggelizni Amyt, hogy minél közelebb kerüljünk egymáshoz, de úgy látszik, hogy nem jött össze a tervem. Én igyekszem, de Mike valami egészen más neki. Mike olyan, mint egy hatalmas erőd. Ott mindig megbújhat, mert mindig van valaki, aki védelmezi őt. Oda mindig szívesen megy. Mindig jól érzi magát a közelében. Szeretnék én lenni ez az erőd, de akármit tehetek, mert ez nem jön össze. Bevallom engem már régebb óta zavar a dolog. Mi már akkor együtt voltunk, amikor te még nem ismertél minket személyesen, és ők már akkor is ilyen jóban voltak. Igyekszem, de úgy érzem néha, hogy fölösleges minden erőfeszítés.
-    Tudom miről beszélsz. Én is úgy vagyok vele, hogy már nem tudom mit tegyek, mert amikor Mike velem van, minden olyan szép és jó. De amikor Amy jön a képbe, megváltozik. Engem lassan már észre sem vesz. Eddig nem is tűnt fel igazán. Amikor Mike festette a képet, kérdezte tőlem, hogy tudom-e mi az, és én nem tudtam, mire Amy megválaszolta, hogy a Xero borítója. Ott elgondolkodtam, hogy vajon mi minden van, amit neki elmond Mike és nekem nem. Aztán befestettem a haját, Amy pedig átfestette. Múlt éjjel a fürdőben csatároztak a földön fekve egymást ölelve, úgy találtam rájuk. Amy befejezte a festményt, most meg együtt pingálnak. Szerintem most jogosan buktam ki.
-    Ja. Én megértelek. – Nézett rám. Válasz helyett elvettem a cigijét, beleszívtam egyet, s miközben visszatettem a kezébe, kifújtam a füstöt. Követte minden mozdulatom, és olyan nem is tudom hogyan, olyan furán nézett rám, de nem foglalkoztam ezzel.
-    Persze, hogy megértesz. Te is ugyanebben a szar helyzetben vagy. Mindenesetre, holnap elcibálom moziba pukkancskát, hátha összemelegedünk jobban. Nem akarom elveszíteni őt. – Mondtam elcsukló hangon, miközben lehajtottam a fejem úgy, ahogy az előbb Chester. – Harcolunk! – Mondtam határozott hangon, s felkaptam a fejem. Chester bólintott, és tovább szívta a cigijét. 

<span style="font-style:italic;">** Amy **</span>

Egy kicsit csak néztem, ahogyan Chester elsétált az oldalán Mayjel az öltöző felé. Szerettem, azt, ahogyan mosolyog, ahogyan rámpillant, ahogyan a hátsó zsebéhez nyúl, és előveszi belőle a telefonját, vagy a cigijét. Nagy bambulásomból az oldalamba fúródó ujj szakított ki.

-    Áucs – mondtam nevetve és az oldalamat szorongatva a támadómnak.
-    Bocs, de figyelnél egy picit? – kérdezte ezer wattos vigyorral az arcán Mike.
-    Rád bármikor, tudod jól! – mosolyogtam rá kedvesen. – De azért nem kell még több lyukat fúrnod rám…
-    Á, talán Chesternek elég, ami van? – kérdezte, de nem nézett rám, hanem felvett a földről egy fehér festékes dobozt.
-    Ezt a kérdés elengedem a fülem mellett – motyogtam inkább magamnak, mint neki. – Mit alkotsz?
-    Kellene pár szót felfesteni a falra, segítesz? – kérdezte, miközben felém fordult.
-    Persze, mire gondoltál?
-    Hát mondjuk, lehetne pár szó, ami vonatkozik a dalra. Nem is tudom… paranoia, megszállottság ilyesmi… - mondta, majd egyetlen szó vagy figyelmeztetés nélkül belemártotta a festékbe az ecsetet, hogy aztán összekenhesse az arcomat.
-    Te kis gonosz! – háborodtam fel, és a kézfejemmel letöröltem az arcomat.
-    Ezt ma már hallottam! – mosolygott. Nyoma sem volt az előbbi ingerültségének és ennek örültem. Nem tudtam, mi ütött belé, de meglepett ez a viselkedés.
-    És ha van egy jobb ötletem? – kérdeztem félve. Én nem akartam beleszólni a zenekar ügyeibe, tényleg! Ez az ő dolguk volt, minden, ami a zenéjükkel kapcsolatos, de nem tehettem róla, hogy ha erről van szó, akkor mindig meglódult a fantáziám.
-    Halljuk! – nem látszott rajta, hogy zavarta volna a kotnyelességem, sőt a kis mosoly az arcán elárulta, hogy tetszik neki a kreativitásom.
-    Mi lenne, ha erre a falra – mutattam az egyikre -, meg erre a nagy szekrényajtóra – intettem egy nagy, sötét színű, kétajtós szekrényre – írnánk fel a dalszöveget fehér és fekete krétákkal? Nem csak a refrént, hanem a te részedet is – osztottam meg vele az ötletemet.
-    Mi lenne velem nélküled? – kérdezte csendesen, miközben tekintete már az említett helyeken cikázott, és azt szemlélte, miként is nézzen ki a művünk.
-    Ezt én is sokszor kérdeztem már magamtól… - felhúzott szemöldökkel nézett rám, olyan arccal, mint aki mindjárt beszól valami epéset. De rájöttem, hogy a mondandóm kétértelműségén csodálkozik. – Mármint, hogy velem nélküled…

Csak bólintott egyet. Többet nem érzelgősködtünk. Gondolni sem akartam arra, hogy milyen lenne, ha ő nem lenne. Sokszor ő a mentsváram, a támaszom. Vele tudok rendesen elbeszélgetni, amikor senki mással, és ő ölel át egy viharos éjszakán, mikor Chester az igazak álmát alussza, én pedig a nappali kanapéján gubbasztok. Egyszerűen szükségem volt a társaságára! Önző voltam, de ezt semmiért sem adtam volna föl.

-    Á, May! – kiáltott fel mellettem, amitől kissé megugrottam. Én is abba az irányba néztem, amerre ő, és megláttam közeledni Mayt és Chezt. – Gyere Kicsim! – vígan mosolygott felé, s erre már barátnőm is elvigyorodott.
-    Te May, este szeretnék veled beszélni valamiről! – súgtam neki oda magyarul. Ezt nem szoktuk csinálni, ezért rögtön rábólintott a dologra. Sejthette, hogy nem hülyeségből tettem.
-    Mizujs? – kérdezte Miketól, mikor elé lépett. Az említett először csak egy aranyos puszit hintett May nyakára, amitől barátnőm felkuncogott. Kicsit csikis volt.
-    Segítesz? – kérdezte tőle. Kissé elkalandoztak a gondolataim, ahogyan meghitt kettősüket néztem, s csak a derekamra fonódó karok ragadtak ki ebből.
-    Maradtok végig, ugye? – suttogta a kérdést a fülembe, amitől elmosolyodtam.
-    Persze! – bólintottam.
-    Szóval a dalszöveget kéne felírni, de olyan stílusban, ami kissé torz. Hegyes betűkkel, és… - magyarázta Mike Maynek.
-    Szóval a komplett dalszöveget? – kérdezte elgondolkodva barátnőm, mire Mike és én bólintottunk.
-    Oké, akkor én hagylak is titeket! Megkeresem Robot… - mondta Chester, de mielőtt ellépett volna mellőlem, még maga felé fordított, és megcsókolt. Úgy, ahogyan szokta, vadul, szenvedélyesen, úgy, hogy rögtön fellobbantja bennem a lángot. Nyelve ingerlően játszadozott az enyémmel pár röpke másodpercig, majd adott még egy puszit a számra, aztán mosolyogva elindult Rob felé, aki épp most tűnt el az ajtó mögött a folyosón. Visszafordultam a többiekhez. May a szája szélét rágcsálva állt ott egy fehér krétával a kezében, és Mike felé pillantgatott, aki viszont ledermedve állt egyhelyben.
-    Jól vagy? – kérdeztem, s csettintettem egyet a kezemmel az arca előtt.
-    Aha – motyogta, majd ő is megfogott egy krétát.

Végül nem tudom, hogy May miért nem mozdult, de Mike és én kezdtük el a munkát. Közben egy páran elhaladtak mellettünk, és igazgatták a díszletet, meg hasonlók. Már a refrént felfirkáltuk, mikor Chez visszatért. Puszit nyomott az arcomra, majd May mellé sétált.
Nem mondom, hogy nem baszta az agyamat, hogy a fülébe suttog folyamatosan, miközben May végre csinált is valamit. Elkezdte a rap részét felírni, miközben az én pasim sugdosott valamit a fülébe.
Direkt nem néztem Mikera, nem akartam tudni, hogy vajon őt is zavarja-e vagy csak én lettem paranoiás.
Míg May kuncogását néha hallottuk, és Chester halk sutyorgását, addig mi csendesen alkottunk.
A végeredmény most is tökéletes lett, mint minden, amit Mike eddig csinált. Mosolyogva konstatáltam, hogy hamar készen lettünk, majd a srácok el is mentek átöltözni, hogy aztán elkezdhessék a felvételeket.

-    Miről akarsz velem beszélni? – kérdezte leplezetlen jókedvvel May, én pedig akármennyire is szégyelltem magam emiatt, legszívesebben jól ráförmedtem volna, de nem tettem. Oké Amy, játszd a jó kislányt, nem lesz baj! Nyugtattam magam gondolatban.
-    Nem itt! – böktem ki végül, majd elindultam kifelé.

A reggelem olyan jól indult, de ez a délelőtt betett nekem. Újra eszembe jutott az ok, amiért beszélni akartam Mayjel, de úgy döntöttem, nem mondom el neki. Nem akartam, hogy tudják, és ő tutira elkotyogná mostmár nem csak Mikenak, hanem Chesternek is. Mike még talán-talán megértené az indokaimat, de Chez nem, és én nem akartam neki fájdalmat okozni.
Elszívtam egy szál cigit, majd visszamentem.
Mosoly szaladt az arcomra, ahogyan megláttam Chestert a piros-fekete kockás nadrágban meg a fekete trikóban. A haja most is az ég felé meredezett középen, míg ajkai mosolyra húzódtak, ahogyan meglátta, hogy felé igyekszem.

-    Ha ez a siker így folytatódik, márpedig így fog, akkor komolyan tartanom kell attól, hogy lányok milliói akarnak majd elvenni tőlem! – mondtam nevetve, egy cseppet sem rosszkedvűen. Ha vele lehettem mindig mosolyognom kellett. Chester mellett csak jókedve lehet az ember lányának.
-    De a lényeg az, hogy én kit akarok! – felelt frappánsan, majd magához húzott egy csókra.
-    Valami még hiányzik… - motyogtam, s újra meg újra végignéztem rajta. – Egy lánc…
-    Ennyire azért ne vaduljatok! – termett mögöttem Dave, és vigyorogva nézett rám.
-    Kackac! – kinyújtottam rá a nyelvemet, majd elsiettem az öltözőbe, és kértem egy láncot, amit Chester övéhez erősítettem a jobb oldalára.
-    Köszi! – nyomott puszit az arcomra, majd elsietett Nate és Joe felé. Gondolom megbeszélnek még pár dolgot.
-    Ez jó ötlet volt! – bólogatott May, ahogyan Chester után nézett. – Remélem tudod, hogy totál odavan érted! – úgy nézett rám, mintha egy kisiskolás lennék, akinek éppen a szorzótáblát verik a fejébe.
-    Tudom! – bólintottam, majd elindultam és leültem Rob mellé a kanapéra.
-    Jó munkát végeztetek! – intett a falak felé a másik szobában.
-    Köszi!
-    A kép is az ő érdeme! – Mike leült mellém, és az ölébe vonta Mayt. Barátnőm Mike nyaka köré kulcsolta kezeit, és a vállára hajtotta a fejét.
-    Csak részben – pontosítottam.
-    Ugyanolyan lett – nézett hátra a képre Rob, s tudtam, hogy a Xero borítójáról beszélt.
-    Igyekeztem úgy festeni, mintha Mike csinálta volna – megrántottam a vállamat, majd elnéztem Chester felé. Kezével éppen végigdörzsölte az állát, és nagyban magyarázott valamit. Ó de leteperném itt és most!

Mikor elkezdődtek a felvételek, csak még jobban éreztük magunkat. May vigyorogva nézte a srácokat, én pedig alig tudtam egyhelyben megállni. Mondjuk nem is kellett. A kamera ezen oldalán azt csináltam, amit akartam.
Imádtam nézni, ahogyan Chester és Mike ugrálnak. Chez ebben kivételes tehetség volt, olyanokat produkált néha, hogy csak lestem, hogyan képes erre. Mike mutogatása pedig egyre-másra inkább lekötötte a figyelmem.
Amikor megálltak egy-egy felvételnél, azonnal odasiettem hozzájuk Mayjel egyetemben, és adtuk a jobbnál jobb tanácsokat. A srácok nevettek rajtunk, azt hiszem, mi jobban élveztük ezt az egészet, mint ők.
Már eléggé estefelé járt az idő, mikor a lépcsőn ültem törökülésben, és újabb cigire gyújtottam. May valahol beszélgetett valakivel, és igazából meg sem lepődtem ezen. Sok új barátja van, mióta ideköltözött hozzám, és a srácokkal is jól kijött. Mondjuk vele mindenki jól kijön, mert mindenkivel megtalálja a közös hangot, és mindig olyan pozitív. Én viszont már nem ilyen voltam…

-    Csak nem elfáradtál? – kérdezte, s azonnal felismertem a hangját, hiába nyikorgott közben a nagy vasajtó.
-    Nem annyira mint te, Mike, az biztos! – felnéztem a fáradt szemekbe, amik most is barátságosan csillogtak.
-    Hát… - vállat vont, majd letelepedett mellém. – Sokat dohányzol mostanság… Úgy két hónapja! – mondta, s közben a szemem sarkából láttam, hogy az arcomat tanulmányozza. Basszus, milyen jó megfigyelő volt! Vajon csak rám figyel ennyire, vagy mindenkire?
-    Kell valami káros szenvedély… - pillantottam le a térdemre, majd megakadt a tekintetem a csuklóján. – Szép karkötő! – mosolyogtam, s ujjaimmal végigsimítottam a zöld, vékony, cérnából készült karkötőn, amibe a nevem volt hímezve.
-    Emlékszel még, mit mondtál, mikor nekem adtad az esküvőn? – kérdezte.
-    Azt, hogy ez majd vigyáz rád helyettem is, amíg nem találkozunk – bólintottam.
-    Most már vissza kellene adnom… - motyogta, s szabad kezével elkezdte kibogozni a bütyköt, amit kötöttem rá. – Maytől kaptam ezt… - mutatott egy vékony bőrszálra, amin egy kicsi M betű díszelgett. Hogy az M mint May vagy Mike volt, az rejtély maradt számomra. – Szóval azt hiszem erre nincs szükségem többé, de nagyon köszönöm! Tudom, hogy mindig viselted azelőtt! – mondta, majd a tenyerembe fektette a kis karkötőt.
-    Nincs mit – motyogtam.
-    Bejössz? Még van vissza pár felvétel, de maximum egy-két óra az egész… - felállt, és kinyitotta a nagy ajtót.
-    Mindjárt! – mondtam, de nem néztem felé, ő pedig besétált.

A sikátorra csend telepedett. Tekintetemet a tenyeremben heverő kis ékszerre szegeztem. Mindenképpen hazudnom kell nekik! – mondtam magamban határozottan. Tulajdonképpen nem értettem, hogy miért fájt az, hogy épp most adta vissza. Talán az fájt inkább, hogy úgy egyáltalán visszaadta, hiszen évek óta nála volt. De ahogyan mondta: May vett neki másikat. És így volt helyes.
Végül nem mentem be megnézni a felvételt, s csak azt vettem észre, mikor este visszamentem, hogy a srácok még mindig ugyanabban a ruhában voltak, mint eddig, pedig a zene zajai rég elcsendesültek.
Egy kupacban álltak: May, Mike, Chez, Rob és Joe és nevettek. Rettentő jó kedvük volt.

-    Készen vagytok? – kérdeztem, s engedtem Chester akciójának, aki a karjai közé vont.
-    Igen, készen! Nem tudod, miről maradtál le! – kuncogott Rob.
-    Na, miről?
-    May szervezett egy kis fotózást, nézd meg a képeket! – mondta Mike jókedvűen, s felém nyújtotta a polaroid képeket.

Ott ültek a kanapén mind, May elfeküdt az ölükben, meg együtt ugráltak, nevettek, énekeltek. Hű, de jó, hogy eszükbe jutott, hogy én nem voltam itt! – keserűség öntötte el a szívemet, ahogyan rájöttem, hogy May jobban kijön a többiekkel már, mint én.

-    Nagyon jók lettek! – felvettem a műmosolyt, és tovább nézegettem a képeket.

<span style="font-style:italic;">** May **</span>

Megvártam Chestert, majd együtt indultunk be. Eleinte igyekeztem nem gondterhelt arcot vágni, hogy ne tűnjön fel senkinek sem, de amikor Mike elkiáltotta a nevem, amikor meglátott, már nem kellett erőlködnöm.
-    Gyere Kicsim! – Tárta szét karját Mike, én pedig azonnal indultam is.
-    Te May, este szeretnék veled beszélni valamiről! – Súgta nekem Amy magyarul. Meg is lepődtem, hiszen a fiúk társaságában nem szokta őket ilyen módon kizárni a beszélgetésből, hogy egy másik nyelven szól hozzám. Gondoltam valami nagyon fontosat akar mondani, ezért rábólintottam.
-    Mizujs? – Kérdeztem Miketól, mikor odaértem hozzá, de mielőtt még válaszolt volna egy puszit hintett a nyakamra, amin kuncogtam picit. Tudta jól, hogy ez a gyenge pontom, és nem ez volt az első eset, hogy ezt csinálja társaságban. Van, hogy csak hülyéskedésből, de van, hogy ezzel jelzi nekem, mire vágyik éppen. Közben Amyre néztem, s figyeltem, ahogyan Chester körülfonja karjaival. Most, hogy Mike a karjaiban tartott engem és nem őt, sokkal kevésbé láttam benne ellenséget, de attól még mindig nem adtam fel azt az elméletet, hogy vágyik arra, ami az enyém.
-    Segítesz? – Kérdezte tőlem Mike, én pedig azonnal rábólintottam. Ezután elmagyarázta nekem, hogy a dalszöveget kellene felírni a szekrényre és a falra krétákkal. Azt is mondta, hogy torz, hegyes betűkkel. Míg megfogtam a krétát és odasétáltam a kijelölt helyre végig azon gondolkodtam, hogy milyen betűkre gondolt Mike. Odaléptem a szekrényhez, picit gondolkodtam és ránéztem. Azt hittem, hogy ő is jön velem, megmutatja a pontos elképzelését, mert hát nem akartam úgy magamtól firkálgatni, mert úgy szerettem volna, ha olyan lesz, amilyet ő elképzelt. De ő csak nézett rám. Kissé meg volt döbbenve, én pedig nem értettem min. Talán azt hitte, hogy nem tudom a dalszöveget? Minden esetre, ha igen, akkor nagyot tévedett. Majd ezt megbeszélem vele, mert nem akarom, hogy azt higgye, hogy annyira nem fontos nekem, hogy tudjam az imádott dalainak a szövegét. Ezután persze, hogy Amyvel kezdték el felírni a dalszöveget félig háttal nekem, mire én megfagytam. A hosszú kréta, ami a kezemben volt abban a pillanatban kettétört.
-    Hé-hé nyugalom! – Suttogta a fülembe Chester, miután lenyomott egy puszit Amynek.
-    Könnyű mondani, ha egyszer te veszed észre, hogy felbassza az agyam, hogy Mike vele firkál, és nem ő.
-    Ne foglalkozz velük. – Suttogta vissza nekem. – Csak koncentrálj a szekrényre és éld ki magad. – Mosolyogva bólintottam neki, mert megnyugtatott, és azonnal nekikezdtem a refrénnek. Egy fél perccel később Chester a fülemhez hajolt, hogy suttogva énekelje a refrént újra meg újra. Tudtam a szövegét, de így még jobb volt, mert betöltötte az agyam minden zegzugát, teljesen átéreztem a zenét, s tökéletesen végeztem a dolgom. Közbe nevettem azon, hogy hogyan jutott ez eszébe.
-    Ez jó így. – Suttogtam. – Folytasd tovább. De egyébként honnan jött ez az ötlet?
-    Tudom, hogy akkor tudsz alkotni a legjobban, ha a zenénket hallgatod. Olyankor lényegtelen mit csinálsz, de azt tökéletesen csinálod. És úgy voltam vele, hogy most épp elég ideges lehetsz, és olyankor hajlamos az ember elrontani dolgokat, így gondoltam besegítek.
-    Jó ötlet. Honnan tudtad, hogy a zenétek ennyit segít? – Kérdeztem, mire ő felnevetett.
-    Csak megfigyeltem. – Mondta én pedig mosolyogtam. Legalább valaki figyel rám… - Lazulj el! – Suttogta a fülembe, s meglazította a szorításomat a kréta körül. Ez egy gyengéd, jóleső és figyelmes mozdulat volt, és csak remélni mertem, hogy ezt látta Amy is. Szót fogadtam neki, és ő tovább folytatta az éneklést. Perceken belül elkészültünk. Igen, többes szám, mert bár én írtam a szöveget, ő segített abban, hogy olyan legyen, amilyen.
-    Köszi. – Suttogtam neki, mire egy mosolyt kaptam.
-    Miről akartál beszélni? – Kérdeztem Amytől vigyorogva. Le sem lehetett volna lőni. Láttam rajta, hogy nem éppen fényes a hangulata, s valamelyest azért szégyelltem magam amiatt, hogy ez enyhe örömmel töltött el.
-    Nem itt. – Mondta nekem, majd kifelé ment. Miután bejött kért egy láncot, és Chester övéhez erősítette. Határozottan dobott rajta egyet. Láttam Chezen, hogy örül neki, hogy törődik és foglalkozik vele.
-    Ez jó ötlet volt! – Mondtam Amynek s közben Chestert néztem. – Remélem tudod, hogy totál odavan érted!
-    Tudom! – Válaszolta úgy mintha valami hülyeséget mondtam volna.

Aztán már nem nagyon foglalkoztam ezzel, mert Mike a kanapéhoz vont, és az ölébe ültetett. Karjaimat automatikusan a nyaka köré kulcsoltam. Könnyebb volt kizárni az Amyt dicsérő szavakat úgy, hogy Mike itt volt a közvetlen közelemben és velem foglalkozott. Nem az volt a bajom, hogy bármiben is megdicsérték, hiszen ha valaki csinál valami elismerésre méltót, azt azért meg szokták említeni. Nekem viszont az volt a bajom, hogy minden amit csinált, Mikehoz kötötte. A dalszöveg felírása, a szavak felfestése a falra, a festmény, és még sorolhatnám.

Ezután megkezdődött a forgatás, én pedig pörögtem. Annyira jó volt nézni őket. Valósággal ittam magamba a mozdulataikat, s valahányszor megálltak, rohantunk oda hozzájuk, s ostromoltuk őket az ötleteinkkel. Nem győztek végighallgatni minket, és folyton nevettek rajtunk. Aztán következett egy nagyobb szünet, ahol Robbal beszélgettem és egyfolytában hülyéskedtünk. Nekünk szokásunk volt, hogy ha tehettük, beszóltunk a másiknak, és ez most sem volt másképp. Aztán még lezajlott a forgatás utómunkálata és mindenki szabad volt. Én azonban nem ezt terveztem. Meg akartam örökíteni minden pillanatot, így mielőtt még bárki elment volna, szóltam, hogy fotózás következik. Tetszett az ötlet a többieknek is, s azonnal mikrofont ragadtak néhányan, vagy csak simán bevágták a jobbnál jobb pózokat. Szinte észre sem vettük, hogy egyfolytában kattog a gép, és készülnek a pillanatképek. Aztán voltak komolyabb képek is, amikor mindenkivel készítettem közöset. Ami még külön jó volt, hogy Mike-kal közös fotó is készül, volt amelyiken megcsókolt és volt olyan is, amelyiken csak átölelt. Chesterrel is csináltam ölelkezős képet, aztán a kanapén végigfektettek az ölükbe, és úgy készült a kép. Tökéletes lett mindegyik. Aztán betoppant Amy, Rob pedig az orra alá tolta a képeket.

-    Nagyon jók lettek! – Mondta mosolyogva, de épp elég ideje ismertem már ahhoz, hogy tudjam, ez nem őszinte mosoly volt.

Mindenki összeszedte a dolgait, és elindultunk hazafelé. A kocsiban egy darabig nem beszélgettünk Mike-kal, csak néztem őt, de amikor a kezére tévedt a tekintetem, a szívem hevesebben vert. Csak az én karkötőm volt rajta. Az, amit tőlem kapott, nem pedig amit Amytől. A karkötőt ugyanúgy viselte ő is, mint én. Kettőt vettem belőle. Az a pici M betű, ami rajta díszeleg, nem szimplán azt jelenti, hogy Mike és May, hanem azt is, amikor legelőször a születésnapomkor együtt voltunk, a karjaiban azt suttogtam szinte csak magamnak, hogy ez egy csoda. Éppen ezért az M a miracle szót is jelenti. Mutat arra, hogy együtt vagyunk, hogy a nevünk kezdőbetűje azonos és az első együttlétünkre is. Néhány szót váltottunk, de mi sem igazán bírtunk beszélni, mert nagyon fáradt volt, és az én energiaszintem is leapadt. Helyette inkább gondolkodtam. Tehát ezek szerint Mike visszaadta a karkötőt Amynek, mert ma még rajta volt. Ha pedig elvesztette volna, úgyis észrevette volna és már kiverte volna a cirkuszt. Szerintem akárki megértené miért vagyok most ennyire boldog. Azt hittem, hogy már nem kellek neki, hogy Amyt sokkal inkább magához illőnek gondolja, s engem el fog dobni. Most viszont megnyugodtam, mert éppen az ellenkezőjét mutatta ezzel. Behunytam a szemem, s csak akkor nyitottam ki legközelebb, mikor megérkeztünk. Mike azonnal birtokba vette a fürdőszobát, én pedig Amyvel beszélgettem a nappaliban. Rákérdeztem arra, hogy mit akar velem beszélni, mire elmondta, hogy haza kell mennie. Semmi lényegeset nem tudtam kihúzni belőle, csak annyit, hogy szeptember közepén megy, és hogy csak én tudom.

Köztünk megváltozott minden. Nem is emlékeztem már, hogy mikor lett ez. Amikor kijöttem ide, még minden oké volt. Aztán jött Mike és Chester és rájuk is időt kellett szakítani, s nem is tartottunk közös csajos estéket. Ez volt az, ami hiányzott nekünk. Eltávolodtunk úgy, hogy szinte észre sem vettük. A mi hibánk. Egyikünk sem tett azért, hogy ez másképp alakuljon. Oké, ez nem közbe szokott feltűnni az embereknek, hanem utána, de akkor is. Nem tudom ő észrevette-e ezt a dolgot, vagy, hogy gondolkodott-e rajta, hogy változtatni kellene rajta, de úgy döntöttem, hogy ezt meg fogom vele beszélni. Talán itt nem is igazán arról van szó, hogy Mike kell neki. Egyszerűen csak arról, hogy eddig mindig én voltam az, akivel mindent megbeszélt, s ahogy lassan mi szétmentünk, nem talált mást, csak Mike-ot, akit megbízhatónak tartott. Mindegy. Ezt meg fogom vele beszélni! Elhatároztam magam, s azonnal jobb kedvre derültem.

-    Azt hiszem, csatlakozom Mike-hoz. Jó éjt! – Mondtam neki, majd elsiettem a fürdő irányába.

Ahogy megláttam a zuhanykabint, a nyál összefutott a számban. Az üveg párás volt, de attól még tökéletesen láttam a teste körvonalát. Te jó Isten! Mivel áldottál meg engem?! Ledobáltam magamról a ruháimat, s beléptem mögé. Úgy láttam nem vett észre, így lassan fölemeltem a kezeimet, rátettem a vállaira, s onnan lassú mozdulattal végighúztam a hátán. Annyira imádtam ezt az érzést. A gyomrom remegett. Sosem fogom tudni megszokni őt, az biztos. Lassan megfordult, s megcsókolt. Lassan és hosszan csókolt, nyelve játszott az enyémmel, én pedig ájuláshatáron voltam. Amikor befejeztük, tusfürdőt nyomtam a kezembe, s finom mozdulatokkal mosdatni kezdtem. Beleborzongott. Nem sokkal később ő is követte a példámat, s ugyanúgy ő is kényeztetett. Imádtam az ilyen pillanatokat, amelyek nem a szexről szóltak, hanem a törődésről, az odaadóságról. Persze nem mondom, hogy nem lett volna hozzá most kedvem, de tudtam, hogy fáradt, így nem akartam mégjobban kimeríteni. Tudtam, hogy jólesik neki, hogy ennyire törődöm vele, tudtam, hogy jól esik neki, hogy mosdatom, hogy gondoskodom róla. Újabb csókban forrtunk össze, én pedig csak azt tudtam remélni, hogy örökké fog tartani.

<span style="font-style:italic;">** Amy **</span>

A kocsiban nem igazán beszélgettünk. May elöl ült Mike mellett, és halkan beszélgettek valamiről, míg én Chester vállára hajtottam a fejemet hátul. Ő talán nem is volt tudatában annak, hogy miközben az éjszakai várost figyelte az ablakon keresztül, a hátamat és a karomat cirógatta. Nekem viszont rettentő jól esett az érintése.
Hazaérve Mike megtámadta a fürdőszobát, míg Chester elvonult telefonálni az egyik erkélyre, így ketten maradtunk Mayjel a nappaliban. Leültem a kanapéra, ő pedig a fotelbe vetette magát, és vigyorogva intett csendre.

-    Mit is hallgatunk? – kérdeztem suttogva.
-    Mike már zuhanyzik – mondta, s én is meghallottam a víz csobogását.
-    Igen – bólintottam.
-    Olyan jól éreztem ma délután magam – talán neki fel sem tűnt, hogy hozzátette azt, hogy ’délután’ de nekem igen. Rákérdeztem volna, hogy miért nem egész nap, de inkább nem tettem.
-    Ennek örülök!
-    Miről akartál velem beszélni? – kérdezte, s elfeküdt a fotelben, arcát a plafon felé fordította és mosolyogva lehunyta a szemét. Gondolom most arról fantáziál, hogy mit fognak csinálni majd Mikekal éjjel. Nem figyelt rám igazán, ahogyan már egy ideje sosem.
-    El kell mennem haza – mondtam egyszerűen. Összevonta szemöldökét, de nem nézett rám.
-    Haza?
-    Aha, Magyarországra.
-    De hát minek? – kérdezte, s értetlenül pillantott rám.
-    Dolgom van – mormogtam. Egyáltalán nem akartam az orrára kötni a mai nap után, hogy mit is akarok Pécsen.
-    Oké – vállat vont, és látszólag megsértődött, de legalább nem firtatta a dolgot. – Mikor mész?
-    Szeptember közepén.
-    Chester tudja már?
-    Nem, és Mike sem. Szóval díjaznám, ha nem szólnál nekik!
-    Te tudod… - motyogta, majd hirtelen felpattant. – Azt hiszem, csatlakozom Mikehoz. Jó éjt! – vigyorgott, majd elsietett a fürdőszoba felé.
-    De jó, hogy akkor még legalább egy óráig nem tudunk lefürdeni… - morogtam már csak magamban.

Lassan felkeltem a kanapéról, pedig igazán nagy volt a kísértés, hogy ott aludjak el. Eléggé álmos voltam, hiszen előző éjjel nem aludtam valami sokat, és ma is egész nap talpon voltam. Mármint úgy talpon, hogy nyugodtan pihenni nem tudtam.
Bementem a szobánkba, ahol kész káosz uralkodott. Mindenfelé Chester és az én ruháim hevertek, így jobbnak láttam, ha összepakolok. Mind már kimosott ruhák voltak, így összetűrtem őket, majd egyenként bepakoltam őket a helyükre.

-    Azt hittem már alszol – mondta Chester, mikor belépett a szobába.
-    Nélküled sosem bújok ágyba, ha nem muszáj – mosolyogtam rá, majd kitártam a karjaimat, ő pedig hozzám simult.
-    Minden rendben van? – kérdezte, s aggódó pillantással nézett le rám. – Ma délután szinte nem is láttalak.
-    Csak szükségem volt egy kis levegőre – mosolyogtam. Legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy Mayjel is jól elvoltak mindannyian, de nem akartam veszekedni. Mi azt sosem szoktunk.
-    Ettél te ma valamit? Amikor pizzáztunk nem voltál sehol – most, hogy így mondta, nekem is feltűnt, hogy kicsit éhes vagyok.
-    Reggel a péksütiket, de nem vagyok éhes – hárítottam. Hallottam, hogy nyitódott a fürdő ajtaja így biztos voltam benne, hogy May és Mike a nappaliban vannak most, én pedig nem akartam összefutni velük.
-    Biztos? – végigsimított az arcomon, én pedig elmosolyodtam.
-    Ezer százalék! – suttogtam az ajkainál, majd megcsókoltam.
-    Miért van olyan érzésem, hogy te el akarsz engem csábítani? – kérdezte, de közben az ágy felé húzott, és kajánul elvigyorodott.
-    Mert így is van, kedves pasim! – vallottam be az igazat.
-    Hm… ez az én csajom! – mohó elégedettséggel az arcán pillantott végig rajtam, aki előtte álltam, míg ő már az ágy szélén ült.

Imádtam a vizslató tekintetét, ami önmagában is annyira felizgatott, hogy felforrt a vérem. Kezeimmel a vállaiba kapaszkodtam, s szemben az ölébe másztam, majd nagyon lassan az ajkai felé kezdtem hajolni. Húzni akartam őt, kicsit játszadozni, és legnagyobb örömömre ő is benne volt a játékban. Kissé hátra húzta a fejét, mikor meg akartam végre csókolni, ezzel hatalmas vigyort csalva az arcomra, majd ő kezdett közeledni, s én hajoltam el.
Ujjai a pólóm alá siklottak, és végigsimított a csípőmön, a hátamon, végül pedig lekapta rólam a felesleges ruhadarabot, és a hajamba túrva magához rántott, és megcsókolt. Imádtam a vad oldalát és azt, hogy pontosan úgy bánt a testemmel, ahogyan én azt szerettem volna.
Elfektetett az ágyon, majd a nadrágomat gombolgatva, egyre lejjebb és lejjebb haladt ajkaival. Ahogyan lehúzta rólam a farmert, ajkai végigsimítottak a combomon, amibe minden porcikám szinte belesajdult. Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, és ujjaimat a hajába fűztem, ahogyan visszafelé is végigcsókolt, majd nyelve ingerlően játszadozni kezdett a bugyim szélénél. Tudta, hogyan tud az őrületbe kergetni, s nagyon jól is csinálta. Szabad kezemmel a mellettem heverő egyik plüss macimat szorongattam, amit még Maytől kaptam, míg élveztem, ahogyan ujjai lassan legörgetik rólam az utolsó ruhadarabot is.
Elérkezettnek láttam az idejét, hogy én is levetkőztessem végre, de mikor nyúltam volna a vállai felé, hogy felhúzzam magamhoz, hirtelen szétnyitotta a lábaimat, ezzel terpeszbe kényszerítve engem, és ajkaival csókot hintett legérzékenyebb pontomra.
Felnyögtem a hirtelen jött érintéstől, amely vészesen közel sodort engem a gyönyörhöz, de képtelen voltam megálljt parancsolni Cheznek. Nyelve végigsimított nőiességemen, s nyalogatni és csókolni kezdett.
Hogy pontosan mennyi ideig bírtam, amit csinált, azt nem tudom. De az biztos volt, hogy szemérmetlenül fel-felnyögtem, és testem szinte hullámzott érintései alatt. Mikor már éreztem, hogy vége, szétrobbanok, erőt vettem magamon, és felhúztam ajkait, hogy megcsókolhassam, így eltolva kissé a beteljesülés pillanatát. Vele szerettem volna átlépni a mennyország kapuját, és ezt csak úgy tudtam elérni, hogy végre leveszem róla a ruháit, és eggyé olvasztjuk testünket.
Ajkain éreztem a semmivel sem összehasonlítható ízt, ami keveredett az enyémmel, s ez csak méginkább feltüzelt.
A pólójához nyúltam, majd közös erővel sikerült megszabadítanunk egymást minden zavaró ruhától. Közben egyetlen pillanatra sem váltunk el egymástól, s nyelvünk vad táncot járt. Csípőmet olyan közel nyomtam az övéhez, amennyire csak tudtam, s érezve ölemnek nyomódó, tettre kész férfiasságát, minden ép gondolat kiszállt a fejemből. Ő is hasonló állapotban lehetett, mert a csípőmet megemelte egy kissé, majd elmerült bennem.
Szemeimet szorosan összezártam, és most először elválva ajkaitól, belenyögtem a vállgödrébe. Nagyon reméltem, hogy May és Mike már alszanak, vagy hogy legalább nem hallanak bennünket.
Gyors mozdulatokkal hajszoltuk egymást a csúcs felé, de én még inkább többet és többet akartam. Ő tényleg olyan volt számomra, mint a drog. Szükségem volt rá, és még ha meg is kaptam, valamilyen lehetetlen módon még többet akartam belőle.
Ennek érdekében kezeimmel kissé eltoltam magamtól a mellkasánál fogva, majd mindkét lábamat a nyakába emeltem. Kéjesen elvigyorodott, majd végigsimított a combjaimon, és tovább folytatta, amit lekezdtünk.
Mikor elért bennünket a beteljesülés fáradtan terültünk el az ágyon. Ide nem kellettek szavak, mert nem is lett volna mit mondanunk. És ez nekem így volt jó.