7. Randi

„Szebb a világ, amióta tudom, hogy te is benne vagy.”

7. fejezet

Most mondjam, hogy nem járt egyfolytában a fejemben az a puszi? Nem, nem mondom, mert akkor hazudnék, és azt hiszem, mindenki ezen gondolkodna, ha vele is megtörtént volna. Percekig ültem a földön a garázsban vigyorogva, néha megcsóváltam a fejem, elnevettem magam, majd mikor úgy éreztem, hogy végre fel bírok állni, és meg tudok mozdulni a kábulatból, akkor elindultam a lifttel az én szintemre. A liftben már a fejem fogtam, és ismételtem magamban a beszélgetést, ami akkor zajlott le köztünk, mikor feljött hozzám. Szerintem már úgy csillogtak a szemeim, mint egy szerelmes tininek, de nem foglalkoztam vele. Egyszerűen csak boldoggá tett, és mosolygásra késztetett. Nem igazán tudtam mit kezdeni magammal a házban, így gyorsan csináltam egy villámtakarítást, majd beálltam a zuhany alá. Tizenöt perc alatt végeztem ott is, úgyhogy mentem az ágyamba. Legalább egy órát forgolódtam, mikor végre el tudtam aludni. Hétvégéig a munkám végzése hol gyorsan, hol lassan telt. Néha nehezemre esett a koncentrálás, de néha egész jól ment minden. Oké, péntekre már kicsit be voltam zsongva, és egyfolytában a szombati nap járt a fejemben, mert már nem bírtam magammal. Minél jobban közeledett a találkozónk időpontja, én annál jobban fel voltam pörögve.  Folyton folyvást csak nevetgéltem, mindenkivel feltűnően kedves voltam, poénkodtam, és még az arrogáns főnökömre is tettem. Imádtam az életem, imádtam, hogy lett ekkora szerencsém, hogy Chester Benningtonnal vacsorázhatom majd, valamint pont ő hívott el, és még puszit is kaptam tőle. Az egekben szárnyaltam. Szombaton takarítottam, zenét hallgattam, táncoltam, énekeltem. Hogy hogy csináltam ezt? Egyszerűen. A seprű nyele volt az állvány, így hol sepregettem, hol pedig énekeltem. Ugráltam, vigyorogtam, nevettem magamon, nevettem azon, hogy hogyan viselkedem, azon, hogy annak ellenére, hogy a városban van a volt pszichopata férjem, én mégis laza vagyok, és jól érzem magam, és nevettem az egész világon. Pokoli jó érzés volt elszabadulni minden rossztól. Egész nap csak annyinak ültem le, míg ebédeltem, és reggeliztem, mert utána mindig el voltam foglalva valamivel. Többnyire a táncolás és énekelés ment, nem pedig a takarítás, de hát megesik az ilyesmi. Öt órára már minden a helyén volt, és totálisan kifulladva estem be a fürdőkádba. A hajam felgumiztam, hogy ne legyen vizes, mert már tegnap este kimostam, mivel utálom ha száll a hajam, és itthon tűrök neki, de az hogy megyek egy étterembe, és semmit nem tudok kezdeni vele, mert szétcsúszik az egész, na azt nem vállaltam be. Most a szokásos egy órán át tartó fürdőzés helyett csak felet hagytam magamnak, alaposan megtörölköztem, majd a szekrényemhez léptem. Az már biztos volt, hogy fekete magas sarkút veszek fel. Nem akartam fekete ruhát, mert az annyira rányomta volna a bélyegét az estére. Kétség kívül nagyon elegáns öltözék, de nem vállaltam be. Helyette inkább azt a fehér ruhát vettem fel, amit még régebben vásároltam Melbourneban. Elegáns és szabad volt a fekete és fehér színösszeállításban. Fekete mellrész, alatta fekete széles öv, a többi pedig feszesen simul a testemre fehéren. Tökéletes összhang. Ehhez illik a cipő is, szóval minden rendben. A hajam kivasaltam, így még hosszabbnak tűnt, de imádtam. Meg voltam magammal elégedve, csak abban bíztam, hogy Chez is meglesz. Végülis, kicsit sem ment el az eszem. Itt díszelgek a tükör előtt, és próbálom magam minél jobban kicsípni, egy házas embernek. Remek vagy Lil. – Mutattam fel a hüvelykujjam így gratulálva magamnak. – Miután alaposan végiggondoltam mindent, a fürdőbe mentem kisminkelni magam. Nem vittem túlzásba, csak épp annyit csináltam, hogy kiemeltem a szemem, és kész. Jópárszor még megfordultam a tükör előtt, majd kopogás hallatszott. Borzasztó izgatott lettem, valósággal átfutott rajtam egy hőhullám. Kitipegtem a bejárathoz, és kinyitottam az ajtót. Ő sem volt tökéletesen elegánsan felöltözve. Pont olyannyira volt az, mint én. Fekete farmer volt rajta, hozzá egy fehér ing, de a felső két gombot nem gombolta be.

-         Szia. – Köszöntem neki. –

-         Szia, gyönyörű vagy. És ahogy elnézem összeöltöztünk.

-         Igen, eléggé, és köszi. – Mosolyogtam rá, majd kiléptem az ajtón, amit becsuktam, majd az ajtó tetejére ügyeskedtem a kulcsot, és csak reménykedni mertem benne, hogy senki nem talál rá. Amikor visszafordultam, a vigyorával találtam szembe magam.

-         Női logika. – Mondta nekem, csakhogy szivasson. –

-         Most meg miért? – Néztem rá. –

-         Szerintem senkinek nem jutna eszébe ott keresni a kulcsot. – Mondta rávilágítva a tényekre, mire én küldtem felé egy gúnyos mosolyt, és elindultam. Lelifteztünk, majd kiléptünk az ajtón, mire én megpillantottam ránk várakozni az x6-ost. Komolyan mondom, hogy erősebben dobbant a szívem egyet kettőt, és mosoly kúszott az arcomra.

-         Tudod, féltékeny vagyok ha látom, hogy így fogadod a kocsimat.

-         Bocsi, de egyszerűen ellenállhatatlan. – Mondtam nevetve. –

-         Miért én nem vagyok az?! – Kérdezte szinte döbbenten, de attól mosolyogva. –

-         Mondtam én ilyet? – Válaszoltam neki a vállam fölött hátranézve, mire csak egy csábító mosolyt kaptam. Kissé megimbolyogtam, amit a cipő sarkára fogtam, nem pedig a reakciómra. Kinyitottam az ajtót, és hálát adtam az égnek, hogy nem túl rövid a ruhám, mert az ülés igencsak fönt volt. Beültem, és megcsodáltam a gépet.

-         Remélem egyszer megérem, hogy így csillogjon a szemed akkor is, amikor rámnézel. – Mondta. –

-         Azt el is kell érni Édes! – Mondtam kacéran, s csak utána vettem észre, hogy mit is mondtam, de hogy őszinte legyek, cseppet sem bántam. Először picit meglepődött, de úgy láttam tetszik neki a megnevezés. –

-         Hidd el, hogy hamarabb el fogom érni, mint azt gondolnád… Édes! – Vágta vissza, mire vigyor kúszott az arcomra és kissé megborzongtam. A következő pillanatban a motor halk, de mégis erőteljes duruzsolással kelt életre, s a szememet folyton Chester sebváltón pihenő keze vonzotta. Nem tudom miért, de valahogy mindig megvadított. Olyan szexuális volt az egész helyzet. Szívem szerint rávetettem volna magam, így inkább elfordítottam a tekintetem, s kinéztem az ablakon. Vajon nem fél, hogy a felesége meglát minket? Vajon nem aggódik amiatt, hogy igenis van felesége, és most mégis más nővel randizgat? Egyáltalán nem aggasztja, hogy ez mekkora fájdalom a másik félnek? Talán valami megromlott köztük, vagy már nincsenek együtt… igazából fogalmam sincs mi zajlik itt, de eléggé bosszantó, hogy nem tudok semmiről. Nyilván nem állhatok elé ezzel a témával most, amikor jól érezzük magunkat, hogy „Figyi, mi a szitu az asszonnyal?”. Az egészet elrontanám. Igazából az is bosszant, hogy ő maga sem hozza fel a témát. Nem értem miért. Talán úgy gondolja, hogy amíg nem vagyunk együtt igazán, addig nem kell tudom semmit Talindáról. Viszont ez így nagyon nem okés. Én nem szívesen hozom fel a témát, mert ha rátérnék a feleségére, talán ő is rákérdezne az én családi állapotomra, és nem tudnám eltitkolni előle a félelmetes és fájdalmas igazságot. Nem hiányozna az neki. Épp elég, hogy én tudok mindent. Az pedig már meg sem fordul a fejemben, hogy képes lennék felvenni azt a bizonyos póker arcot, mert amikor az ideköltözésem felől érdeklődött, halál sápadt voltam. Akkor mi lenne, ha konkrétan rákérdezne?! Nem, biztosan nem tudnám elrejteni előle a valós reakciómat. Még ha az arcom netán nem is árulna el, de a szemem, vagy a testtartásom biztosan. Igazából fel sem tűnt, hogy csendben utazunk végig. Ő is a gondolataiba merült és én is. Bár lehet, hogy azt gondolná az ember, hogy Chesternek be sem áll a szája egész nap, azért ez nem így van. Itt a bizonyíték, hogy ő is el tud úgy gondolkodni, hogy halvány fogalma sincs a világról. Én örülök ennek, hiszen én nem érzem szükségét annak, hogy mindig beszéljek, és jó az, ha valaki nem kényszerít rá. Talán látta rajtam, hogy egy másik világban vagyok, és nem akart zavarni. Talán sejtette, hogy rajta és a feleségén gondolkodom, mert ha látta azt a bizonyos nyakláncot a nyakamban, akkor csak van annyi esze, hogy tudja, hogy én ismerem az életét. Szóval tisztában van vele, hogy nem titok előttem a Talinda és az ő kapcsolata… Legalábbis egy bizonyos pontig. Az autó megállt, ő jött az én oldalamra, és kinyitottam az ajtót. Nem sűrűn teszi ezt meg, de azért nem feledkezik meg az udvariasságról. Kisegített az autóból, majd befelé vettük az irányt, ahol beengedett maga előtt az ajtónál. A pincér azonnal egy félreeső asztalhoz vezetett minket. Egyszerűen gyönyörű volt. Gyertyák fényei világították meg a pici helyet, ahol csak a mi asztalunk volt. Azt hiszem, ezt pont az ilyen romantikus vacsorákra tervezték. A padló sötét volt, talán meggyszínű, a fal pedig csokibarna. Pezsgő színű szatén függöny keretezte az ablakot, a székek huzata pedig szintén ugyanilyen volt. Hogy tetszett-e? Imádtam.

-         Ez gyönyörű. – Suttogtam Chez felé, mire ő elmosolyodott. –

-         Ezt érdemled. – Suttogta vissza. Nem is tudom pontosan elmondani, hogy mit éreztem, de azt tudom, hogy jó volt. Kihúzta előttem a széket, mire a pincér jelentette, hogy a menü az asztalon, válasszunk, ő pedig hamarosan jön felvenni a rendelést. Én csirkemellet rendeltem, ami natúr módon volt elkészítve, köretnek hozzá rizst, az egész le volt öntve sajttal, valamint volt rajta nem kevés zöldség is. Chester is ezt rendelte. Szerintem ő úgy volt vele, hogy mindegy mit eszik. Tíz perc múlva hozták az ételt, addig pedig bőven volt időnk, hogy kitárgyaljuk az éttermet. Neki is ugyanaz volt a véleménye, mint nekem, mellesleg megjegyeztem neki, hogy nagyon díjazom az ötletet, miszerint egy eldugott helyen vagyunk. Sokkal jobb volt így. Miközben ettünk, néha beszélgettünk, valamint felajánlotta, hogy elvihetem egy körre a BMW-jét.

-         Ugyan Chester, nekem is az van csak egyel régebbi modell. Mellesleg nem szeretném összetörni, mert én úgyis meghajtanám a kicsikét.

-         Ugyan, ugyan. Ne szerénykedj. Láttam én, hogy hogy pengeted az x5-ösnek is. Semmi hiba nem csúszott közbe.

-         Hát… a te autód, a te pénzed. – Mondtam vállvonogatva, majd bekaptam a következő falatot is. –

-         Így van. Na meg lehet, hogy legközelebb ilyen autót fogsz venni, mint ami nekem van.

-         Nem hinném. – Cáfoltam meg. – Tudod mi kell nekem? De az nagyon.

-         Hmm… van egy két ötletem. – Nézett rám huncutul, mire én elvigyorodtam magam. Úgy veszem észre, hogy most megint a kétértelmű korszakában van… bár mikor nincs?!

-         Ford Mustang DUB Edition. Hosszított légbeömlő, 20 colos kerekek, Pirelli gumik, 380 Nm nyomaték, hat henger, és 305 kőkemény lóerő.

-         Hmm… ízlés az van. Jó kis modell, már én is néztem. Még csak itt az USA-ban kapható. Valamint csak négy színben. Fekete, kék grabber, verseny piros és ezüst ignot. Jól mondom?

-         Pontosan. – Mosolyogtam rá. –

-         Gondolom te a feketét választod. – Mosolygott vissza. –

-         Egyértelműen. – Nevettem fel. Kissé ismer már. – A belső tér mindegyikben fekete bőrkárpit, ez pedig mégszebbé teszi. Mikor megláttam, hát a szám tátva maradt. Frankó kis járgány.

-         Nem is kicsit. – Bólogatott bőszen. Körülbelül egy órát tartózkodtunk az étteremben, majd a számlát rendezve elindultunk kifelé. Amire nem számítottam, hogy Chez most akarta, hogy kipróbáljam az autót. Vígan vettem az irányt a vezető ülés felé, majd amikor már ő is bent ült, indítottam, majd a gázra tapostam. Hát mit is mondjak.

-         Ezt a kocsit vezetni felér egy orgazmussal. – Mondtam nevetve Cheznek. –

-         Szerintem ezt meg tudnám cáfolni. – Mondta cseppet sem kertelve, mire belőlem kitört egy kacagás. –

-         Na arra kíváncsi vagyok. – Mondtam. –

-         Lehetsz is, de biztos vagyok benne, hogy meg tudnálak győzni.

-         Lehet, hogy nem hiszel nekem, de én is biztos vagyok benne. – Nevettem újra. Nem kellett túl sokat lavíroznom az autók közt, mert már későre járt, és nem volt sok autó, na meg az útiránnyal sem kellett nagyon foglalkoznom, mert voltam már itt akkor, amikor a szüleim a házassági évfordulójukat ünnepelték. Persze néha megkérdeztem, hogy merre ha bizonytalan voltam, de egyébként minden simán ment. Jó volt látni, hogy nem fél mellettem, mert szorongatta az ülést, nem tördelte a kezét, hanem totálisan rám bízta magát, és az autóját is, ami rohadtul jól esett. Sajnos abban a tempóban haladva, amivel szeltem az utat, nem tartott sokáig hazaérni. Valósággal remegtem amikor kiszálltam. –

-         Na ezt nem fogom soha elfelejteni. Köszönöm a szép estét Chester.

-         Nagyon szívesen. - Jött közelebb hozzám, és megállt előttem. – Szívesen maradnék még, de a srácok már várnak rám. Tudod lesz egy két koncertünk még, és meg kell beszélnünk a részleteket.

-         Ó, igen persze. Jó éjt.

-         Neked is jó éjt. – Azzal közelebb hajolt, s két keze közé fogva az arcom lágyan, alig érintve ajkaimat, megcsókolt. – Édes! – Suttogta halkan, amikor elvállt tőlem, s a szemembe nézett. – Azonnal tudtam, hogy a szemcsillogásos szóváltásunkra célzott, s igaza lett. Valóban hamarabb elérte, hogy vadul csillogjanak, mint gondoltam volna. De nem csak a szemem, hanem a szívem is csillogott. Ő elérte nálam újra ezt. Sikerült újra megmutatnia nekem, hogyan lehetek szabad, és boldog anélkül, hogy ő tudta volna ezt.