Minutes to Midnight

 „Szükség van a félelem és a szenvedés jelzéseire ahhoz, hogy elkerüljük a veszélyeket. De miért olyan elviselhetetlenül erősek és mindenütt jelenvalók ezek a figyelmeztető szignálok?”

15. fejezet

Ezt a hangot milliónyi közül is felismertem volna. Ez elől menekültem lélekszakadva. Ez volt az, ami az őrületbe kergetett, ami elérte, hogy összetörjek, és egy életen át rettegjek.

-         Lilian. – Szólt erélyesebb hangon, mire összerezzentem, s lassan szembefordultam vele. Csak néztünk egymásra. Néztem a szinte már csokibarna bőrére, sötétbarna hajára, vékony, szikár, határozott testalkatára, s végül az igéző, világoskék szemekbe.

Értettem, hogy annak idején miért szerettem bele. Bár férfi, de rá mégis használhatjuk a gyönyörű szót. Tökéletes. Ilyen külső nem mindenkinek adatik meg, de egy szerencsés kivétel. Azonban többé már nem tudtam ámulattal nézni csodás alakját, hisz tudtam mi lakozik a tökély alatt. Mily álnokságot takar csodaszép bőre. Úgy hívják: Pokol.

Nem tudtam mi fog következni, de sejtéseim szerint semmi jó. Női megérzés? Talán. Emlékek? Határozottan.

-         Mi az, hogy te élsz? – Dörrent. Dühös volt. Először volt az értetlenség, tehát ez most második fázis. A düh, és az üvöltözés fog következni. Ismertem már. Volt nem kevés tapasztalatom. – Szólalj meg, és magyarázd el, de nagyon gyorsan, mert fogytán a türelmem! – Fenyegetett, de én nem szólaltam meg. Több oka is volt. Egyrészt, mert félelmemben még a hangomat sem találtam. Másrészt pedig, hogy mégis mit mondhattam volna? – Azt mondtam, hogy magyarázd meg!

-         Nem tudom megmagyarázni. – Mondtam cérnavékony hangon, s a testem összébb húzódott, védekező pozícióba, mivel egy lépéssel közelebb jött. Tudtam, hogy ez lesz a harmadik, a legrosszabb fázis.

-         Mi az, hogy nem tudod megmagyarázni? Hiszen meghaltál! Két évvel ezelőtt. Láttam, mert ott voltam az autódnál, ami lángolt! Odabent volt a tested. Láttam, ahogy a felismerhetetlenségig égett a tested! Akkor mivel magarázod ezt? – Azzal lekevert egy hatalmas pofont nekem, mire összeestem. Négykézláb próbáltam a kanapé menedékéhez mászni, mire belémrúgott, én pedig átpördültem a hátamra. A fájdalom azonnal magzatpózba rántotta össze a testem. Próbáltam elbújni a baj elől, de nem tudtam sokáig, mert a hajamnál fogva rántott fel. – Beszélj, kurva!

-         Azonnal ereszd el őt! – Csattant egy hűvös, vérfagyasztó hang. Erre Dan is felkapta a fejét. –

-         Ki a fasz vagy te? – Vágta oda neki keményen Dan. Tudta, hogy vele senki nem packázhat. –

-         Az, aki mindjárt beveri a képed, ha nem engeded el.

-         Miért? Talán a te ágyadba is bemászott? Hírhedt ribanc, tény és való. – Morogta, de azért a hajamnál fogva odalökött elé. Tehát ezek szerint valamennyire megijedt a megmentőmtől.

Szánalmas látvány lehettem, ahogyan ott heverek a lábai előtt. Mindenesetre bárkire számítottam volna, de rá nem. Hiszen az elmúlt hetekben úgy vettem észre, hogy nem bír engem, erre mégis Ő volt az, aki most megmentett, nem pedig Chester.

-         Gyere. – Szinte suttogta gyengéden Mike, majd lassan leguggolva hozzám, nehogy megijesszen, felhúzott magához, én pedig a vállára borultam s némán folytak a könnyeim.

 Valahogy úgy ügyeskedett, hogy húzta a bőröndjeimet, miközben engem támogatott maga mellett. Az utcán kinyitotta nekem az ajtót, beültetett, majd bekapcsolta a biztonsági övet. Aztán bepakolta bőröndöket. Szerencsére nem volt sokáig távol, mert valósággal rettegtem, hogy elkap az a szemétláda, amíg Mike távol van. Beült ő is, majd a gázra taposott. Fogalmam sem volt hová visz, de nem is nagyon figyeltem, mert igyekeztem helyre rakni magam, nem akartam gyengének látszani.

Nem akartam, hogy olyan elesett, keserves külsőt sugározzak magamból, mint amilyennek éreztem magam. Aztán feltűnt hol is vagyunk.

 Amikor megláttam, a naplementét, és a lágy habokat, a homokos partot, azonnal eluralkodott rajtam egy nyugalom hullám. Kiszálltunk a kocsiból, majd csöndesen egymás mellett a víztenger elé sétáltunk, hogy minél közelebbről érezhessük friss illatát, majd letelepedtünk a homokba.

-         Mindig ide jövök ki, ha meg akarok nyugodni. Valahogy a naplemente azt az érzést kelti bennem, mintha az én gondjaim is elúsznának szépen lassan, s elfogynának, akár a nap. – Törte meg a csendet. –

-         Köszönöm. – Mondtam szívből jövően, s a szemeibe néztem, amik mosolyogtam válaszképpen, de ugyanakkor telis teli voltak kérdésekkel. Sóhajtottam egyet, majd belekezdtem. – Tizennyolc éves voltam, amikor megismertem. Új diák volt a suliban, s azonnal levett a lábáról minden lányt. Köztük engem is. A suli menő pasijaihoz tartozott határozottságával, s irigylésre méltóan ontotta magából a férfiasságot. Valósággal üvöltött belőle a nyers erő.

Sok lány versengett érte, köztük a suli pom-pom csapatának legjobb csajai is. De én nem.

Úgy éreztem, hogy fölösleges olyan kocsi után szaladnom, ami nem vesz fel. De ő ezt másként gondolta. Pont ezzel nyertem meg magamnak.

 Feltűnt neki, hogy látszólag én nem vágom hanyatt tőle magam. Küzdött értem, mire végül beadtam a derekam. Ami azért nem történt meg már hamarabb, mert azt hittem, hogy csak meg akar fektetni. Álompár lettünk. Romantika, enyelgés, kedvesség, figyelmesség és törődés költözött a napjaimba. Imádtam. Végül ő a rendészetire ment, én pedig az orvosira.

 Azt hittem ez hatalmas akadályt gördít majd a kapcsolatunkba, de mi átvészeltük ezt is. Négy év járás után megkérte a kezem, és összeházasodtunk. Én rózsaszín felhőcskékről lógattam a lábam. Szerelmes voltam, elvégeztem az egyetemet, munkát kaptam a kórházban, és feleség lettem. Azt hittem, ettől jobb nem is lehet. Valamilyen szinten, igazam lett. Jobb nem lett, de annál rosszabb igen.

 Veszekedtünk, amikor először megütött. Nagyon megbánta, s én megbocsátottam. Aztán valahogy ez rendszerré vált. Nem tudtam mihez kezdjek. Egyre durvább, és durvább lett. Akkoriban, még a régi főorvos volt a kórházban, s félelmemben elmondtam, hogy milyen életem van. Ő azt javasolta, hogy menjek és jelentsem fel. Meg is tettem, de ott nem hittek nekem. Azt hitték, hogy csak rá akarom fogni Danre, hiszen külső szemmel mindenki azt látta, hogy álompár vagyunk, semmi konfliktusunk nincs, s minden rendben van köztünk. Rendes embernek tartották. De a négy fal között más oldala is megmutatkozott, aminek te is a tanúja lehettél. Mivel nem fogadták a feljelentést, mondván, hogy nincs rá bizonyítékom, hazamentem, s rettegtem. Tudtam, hogy el fogják mondani neki, hogy felnyomtam, ő pedig őrjöngeni fog.

Mondhatjuk úgy, hogy szerencsém lett, mert amikor hazajött, még részeg is volt, így mégjobban bántott. Az arcom be volt dagadva a sok rámért ütéstől, így másnap újra bementem a rendőrségre, hiszen végre volt bizonyítékom. Ott azonban újra elutasítottak, mondván, hogy magamnak okoztam a sérüléseket, hogy elhitessem velük a történteket. Rájöttem, hogy nem tehetek semmit az ügy érdekében.

Nem egyszerű dolog egy rendőrre rábizonyítani a bűnösségét. Főleg nem úgy, hogy az említett felet mindenki szerette. Ezt követően tűrtem. Többé nem vert meg olyan keményen, mint akkor. Vigyázott, hogy lehetőleg ne legyen látható az eredmény. Aztán gyereket akart tőlem, de én nem akartam szülni, nem akartam teherbe esni egy ilyen mocsoktól. Féltettem volna a gyermekemet. Amikor ezt megtudta, megerőszakolt. Úgy döntött, hogy majd így fog teherbe ejteni.

Ezzel ment túl minden határon. A főnökömnek amikor elmondtam, támadt egy mentő ötlete. A bátyja tűzoltó volt, így kitalálta, hogy a segítségével megrendezzük a halálomat. Los Angeles utcáit rótta, amikor felrobbant az autóm, s elvileg én benne ültem. De nem én voltam az, hanem egy bábu, a pontos másom. Igyekeztek minél több emberi dolgot beletenni. Úgy alakítottuk, hogy a tűzoltók minél később érjenek ki, és hogy nehéz legyen eloltani a tüzet, hogy mire a férjem kiér, addigra felismerhetetlenségig égjen a baba. Jöttek a mentősök, megállapították a halál okát, satöbbi.

Eljött a temetés napja. A szénné égett babát betették a koporsóba, a gyászolókat beültették egy szobába, ahol kanapé volt és egy TV, ami egy kamerához volt csatlakoztatva, amin keresztül végignézhették a hamvasztást. Ekkor én már a gépen ültem. Új életet kezdtem, hogy aztán újra beessek a csapdába.

 Chester kihasznált, elhagyott, s ahhoz, hogy ezt megtehesse, hogy kellő fájdalmat okozzon Talindának, hogy bosszút állhasson, a médiát használta fel. Mit sem sejtve arról, hogy ezzel magamra vonzza a férjem figyelmét. Bár neki erről nem meséltem. Úgy döntöttem, hogy míg nem tisztázza le a dolgot a feleségéről, addig én sem tisztázom Danről. Úgy terveztem, hogy ha hazajön a koncertről, akkor végre megkérdezem Talindáról, mivel magától nem akart mesélni. É pedig úgy éreztem, hogy ha ezen nem lépünk túl, akkor a kapcsolatunk nem lesz a legjobb. Aztán ma megkaptam Talinda sms-ét, és Chesterrel is beszéltem erről. Plusz, a volt férjem is befutott.

Bár nem is tudom miért mondom mindezt el neked. Ne érts félre, nem haragszom rád, de úgy vettem észre, hogy nem kedvelsz, és neheztelsz Chesterre emiatt, szóval bocs, ha untattalak.

-         Ugyan ne beszél hülyeségeket. – Korholt. – Nem rád voltam mérges, hanem

-         Chesterre, mert engem beavatott a dolgokba időközben, de nem mondott el mindent. Sajnáltalak, de nem rohanhattam hozzád beárulni őt, hanem még ha véleményt is nyilvánítottam, támogatnom kellett őt. Valamilyen szinten megértettem őt.  – Nézett rám bocsánatkérően, mire aprót ráztam a fejemen. – De én sem tudtam mindenről. Azt hittem, hogy csak találkozgatni fogtok, és ezt majd Tal orra alá dörgöli vagy valami, de ma elmondta az egészet.

 Én pedig leordítottam, s azonnal jöttem hozzád. Pont jókor szerencsére. Nem tudtam, hogy ekkora állat a volt férjed, és ezen változtatnunk kell. Most, hogy tudja, hogy élsz, meg fog keresni. Ki kell őt iktatnunk, én pedig segíteni fogok neked. Valamint nem nyilatkoznék más nevében, de az biztos, hogy Brad melletted fog állni. Úgy vettem észre, hogy vele a legjobb a kapcsolatod, ő pedig melletted lesz. Segítünk. – Mondta határozottan, miközben erőteljesen nézett a szemembe, s bólintott is egyet, hogy nyomatékosítsa a szavait. –

-         Köszönöm. – Öleltem át. Nagyon sokat jelentett nekem. –

-         Nincs mit. És most hogyan tovább? Hová mész?

-         Azt hiszem Németországba. Vár a BMW cég. Ott van a bátyám mérnökként, és bár orvosi diplomám van, ő tudja mennyire értek az autókhoz, szóval a gyakorlat jelen esetben többet fog jelenteni a papírformánál. Csak segítő leszek mellette. Vagy nem tudom. Ez a terv. De hogy mi lesz megvalósítva belőle, azt még nem tudom.

-         Megvalósítjuk. Majd e-mailezünk, telefonálunk, és lerendezzük az ügyet. Most pedig, kiviszlek a reptérre. Azzal felpattant, s a kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Azt hiszem, egy új barátra tettem szert a személyében, s ez még a legrosszabb időszakomban is mosolygásra késztetett.