2011. augusztus 12., péntek

Egy kis apróság


 War

"Ha a háború és a béke kérdése a frontkatonák által lenne elintézve, minden bizonnyal kevesebb háború lenne a világon. Ők ismerik a háború iszonyatát és az emberi élet értékét."
 
**Azt hiszed a háború vicc? Azt hiszed annyiból áll, hogy győzedelmeskedik a jó a rossz felett? Hát ha ezt hiszed, akkor kurvára tévedsz. Ez nem játék. Milliónyi ember ég el a fegyverek tüzében. Milliónyi ember leheli ki a lelkét csak azért, hogy megmentse mások seggét. Azokét, akik egy szalmaszálat sem mozdítanak meg a menekülés, a szabadság érdekében. Van fogalmad róla milyen az, ha egy seregben szolgálsz, és látod apád szemének utolsó villanását, benne a néma kéréssel „Vigyázz rájuk!” Aztán te mit csinálsz? Harcolsz tovább, mert te nem teheted le azt a kibaszott fegyvert, és üvölthetsz fájdalmadban, mert különben ott maradsz. Nem kiabálhatod a világnak, hogy: normálisak vagytok? Ez hülyeség! Minek harcolni? Csak milliónyi ember veszti életét és családját, miközben a kormány karba tett kézzel mosolyogva eszi a sült csirkéjét, és arról társalog, mit fog este csinálni a feleségével. Nem, te nem teheted meg, hogy pihensz. A fájdalom, ami villámként hasít szét, megfesti az elmédben a rideg valóságot, a pokol tüzes bugyrát. Úgy érzed, mintha oda lennél láncolva egy bazi nagy sziklához, és a tűz nyaldosná a bőröd, olvasztaná a húst a csontodról, s akkor, mikor már csak por van belőled, te még akkor is érzed a fájdalmat. De ez nem csak egy fiú és apa közt zajlott le, hanem mások között is. Voltak odakint szoros barátságok, de ezt sem mutathattad ki, mert ha kimutattad, hogy ragaszkodsz valakihez, az ellenség fekete, sikamlós, hosszú karmokkal mart a barátodba, abba akit szerettél, mert ott akart gyengíteni téged, ahol tudott. Ha már lelkileg nem voltál erős, fizikailag sem. Meg kellett acéloznod magad. Ott kellett hagynod apádat és a hozzátartozóidat is a földön fetrengve abban a tudatban, hogy még csak el sem temetheted őket rendesen… már ha te is túléled. Mert ez egy örökös körforgás. A halálzuhatag. Akár egy vízesés. Mintha létezne mindenki számára egy nap, amelynek tüzében elégnek. Mintha csak arra lettek volna teremtve, hogy feláldozzák magukat. Mert ők nem voltak mások, mint ártatlan márványszerű bábuk, akik mintha feliratot hordoztak volna a homlokukon, hogy „Ti is így fogjátok végezni.” Mindegy volt, hogy hány ember esett el, mert nem az határozta meg a háború kimenetelét, hanem az, hogy mikor békülnek ki a sértődött hisztis vezetők. A katonák életüket, családjukat áldozták az idétlen gyerekes játékokért. Mindegyiküket összeroppantották. Addig a tehetősebbek sem foglalkoztak ezzel, míg egyikük csatába nem indult. A katonák odakint a harcmezőn a hiedelemmel ellentétben, nem a hazáért harcoltak. Nem egy becstelen földrészért, hanem a családjukért. Az életükért. Mint egy festmény, úgy lebegett a szemük előtt a jövőjük, és a haláluk képe. A két kép szaggatta egymást, harcoltak egymással. A festék, amellyel készítették őket, életre keltek s marcangolni kezdték a másikat. A katona elméjében még éjszaka sincs nyugalom, mert akkor jön el az igazi aggodalom ideje. Megfelelő védőöltözet, és fegyver nélkül aludni sem mernek. Előttük lebeg áldozataik arcának képe. Az utolsó pislogás. Mert bár érzéketlen gépeknek tűnnek, mégsem azok. Nagyonis megviseli őket a gyilkolás. Hiszik, hogy egy napon minden más lesz, hogy sikerül megmenteniük másokat, hogy sikerül önmagukat megmenteni. Hiszik, hogy a lelkük nem jut az ördög markába. Hiszen a Biblia is úgy tartja, hogy tilos a gyilkolás, ők mégis megteszik! Ezeknek az embereknek hová jut a lelkük? Sosem lesz megnyugvásuk? Azért jutnak majd a pokolba, mert kényszerítették őket a gyilkolásra, holott nem lennének mások, csak ártatlan, átlagemberek, akik zöldséget árulnak. A katonáknak, ha ez jut eszükbe a csatatéren, üvöltve, felbőszülve rontanak egymásnak, hogy letöltsék dühüket, mert nem végezhetnek magukkal, mert gondolniuk kell a családjukra. Patt helyzet. Csak gondolj bele, csak képzeld el milyen szenvedés lehet, hogy félsz, hogy tudod az életeddel játszanak a kitüntetéstől roskadozó faszfejek, de végül nem te kapsz kitüntetést azért mert TE ott küzdesz, csak egy darab fát, amire rávésik a neved, és a halálod dátumát. A sok nagyképű hadvezért pedig istenítik, amiért az irodájukból ennyire jól irányították a harcot. Miért nem gondol bele senki ezekbe a komoly, nagy súllyal bíró dolgokba a mindennapokba? A katonák tudják, hogy rájuk senki nem fog emlékezni. Ha pedig mégis, mit érnek velük?! Dicsőséggel halnak meg, a világ emlékezni fog rájuk, de ők nem erre vágynak. Ők arra vágynak, hogy soha senki ne tudja meg kik voltak ők, mert csak átlagemberek akarnak lenni, akik a családjukkal töltötték az életüket, s úgy haltak meg, hogy a teraszon ülve nézték az unokákat, majd miután elaludtak, többé nem keltek fel. Ehelyett néhányuk dicsően hal meg. Pedig a kezük tele van bűnös vérrel. Telis tele ártatlanok vérével. Lopniuk, rabolniuk, gyilkolniuk kell. Mi ebben a dicső? A katonákra csak azért mondták, hogy a hazájukért élnek, mert nem értették mit értenek a „haza” szó alatt. Nekik az nem más, mint a család, a nyugodt életkörülmény. De ők már tudták, hogy egyszer majd eljön az ő idejük is. Egyszer a katonák, akiket egymással szembe küldtek ki a harcmezőre összefognak és nekimennek a sok kitüntetett faszkalapnak. Tudták, hogy egyszer az életüknek lesz értelme, mert tudni fogják, hogy még ha meg is halnak, segíteni fognak vele a szeretteiknek, mert megtisztítják a földet a férgektől. Tudták, hogy eljön majd ez az idő. Tudták, hogy mindegy mi lesz a végkimenetel, egy próbát megér, mert sokan lesznek, akik meg fogják próbálni több - kevesebb sikerrel. Bár vannak, akik úgy gondolják, hogy: majd mások lesznek akik megpróbálják. De igazából, ha mindenki így fogná fel, soha senki nem követné el azt a kibaszott merényletet. És miért nem? Mert soha nem kerültek háborúba, soha nem halt meg senkijük a kormány miatt. De azok, akik kellően szenvedtek életükben, meg fogják próbálni, mert mindig lesznek olyanok, akik ha más nem, magukért, de meg fogják tenni. Csak gondolj bele, csak képzeld el, hogy van férjed, gyereked, egy aprócska birtokod, egy takaros kis parasztház, mindenetek megvan a tökéletes, szerény, de boldog élethez. Minden nap, kimész az állatokhoz, szaladhatsz a mezőn, ami az erő közepén terül el, ami körbe öleli a telketeket. Hát nem csodás? Hát nem békés? De igen az. Mindaddig, míg a gyermeked 16 éves nem lesz, kiviszik csatába az apjával együtt, s te otthon sírsz, s aggódsz értük. S bár nyugtatod magad, hazudsz magadnak, tudod, hogy soha nem látod őket. Tudod, hogy az álomvilág, amiben éltél, annak vége van. Tudod, hogy össze kell pakolnod, hogy búcsút kell venned az otthonodtól, mert menekülnöd kell. Nyílt titok, hogy ahonnan a katonák elviszik a ház urát és a gyerekeket, oda visszatérnek rombolni, és gyötrelmet okozni. Mert nem mindegyikük lelkiismeretes. Nem mindegyikük. Némelyiküknek kötelező ezt tennie, s amikor könnybe lábadt szemedbe néznek, nem enyhülnek meg, hanem folytatják, amit elkezdtek. Gondolj bele, hogy ezzel a férjed is tisztában van. Gondolj bele, hogy nem tud koncentráltan figyelni magára, és harcolni, mert ezen rágódik egyfolytában. Gondolj bele, hogy az életed egy káosz, és minden, amit eddig tettél, minden együtt töltött pillanat egy dobozba kerül az elmédben, de a kulcs ami kinyithatná, nem érkezik vissza többé, mert meghal egy bomba, vagy egy golyó által, mert egy hülye azt hiszi, hogy ő az ász, és az erősebb, mert van nála egy fegyver. Pedig lehet, hogy a saját öklével már nem menne ennyire. Képzeld el, hogy össze kell pakolnod, hogy mindent be kell bőröndbe raknod, a lehető legkevesebb dolgot, s az emlékeidet magad mögött hagyva, elmenekülni, egy másik országba, ahol nem biztos, hogy befogadnak, ahol nem biztos, hogy nyugalom van. Gondolj bele, hogy ez megy már generációk óta. Gondolj bele, hogy ennek soha nem lesz vége. Érted már miért mondom, hogy „örökös körforgás”? Érted már, hogy én látom a helyzetet, és el tudok gondolkodni, és a mindennapos kényelembe, amikor már velem nem történik meg, el tudok a múlton rágódni? Érted már miért kell az, hogy ez neked is eszedbe jusson? Ha nem teszed, ha nem gondolsz bele, ha nem fested le magad előtt a jelenetet, akkor egy napon te is a diktátorrá válhatsz, aki irtja a családokat. Egy nap 24 óra. Nem kérem, hogy egész nap ezen törd a fejed, csak azt, hogy jusson eszedbe akár tíz perce is. Jusson eszedbe, hogy melyik elbaszott fajhoz tartozol. Pusztítod önmagad. Lényegében, ha visszavezeted a családfádat a gyökerekig, rájössz, hogy mindenki a rokonod a földön valamilyen szinten, s te a véred pusztítod. A véred életét vagy képes kioltani. Csodálkozol hát, hogy azt mondják rád, állat vagy te is mint mások? Hát ne csodálkozz, hanem légy észnél, s törekedj rá, hogy te ne kövesd el ezeket a hibákat az életben. **

'Ez csak egy kis apróság, ami kipattant az agyamból. Zenét hallgattam, és anélkül, hogy tudatában lettem volna mit írok, csak pötyögtem a billentyűzeten, és ez sült ki belőle. Remélem elnyerte a tetszéseteket.'

3 megjegyzés:

  1. ÓÓÓÓ nagyon tetszett!!! Alaposan megleptél. Nagyon-nagyon jó lett!
    A wrethes and king a No more sorrow, What I've done merült fel hírtelen.
    Meg egy réges régi Skinny Puppy számok a Goneja és a gas attack, talán nem is hallottál róluk, ha hasonló korú vagy Amy-vel.
    Pozitívan csalódtam Benned... mondtam én hogy ígéretes vagy...
    Szeretném megkérdezni, mert olvasom Tőled, hogy szívesen veszed az építő kritikát: direkt nem tördelsz?
    Klassz volt tényleg....erre érdemes volt várni... olyan jó, hogy nem csöpögős tinisztorikat alkotsz....csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Már most hiányzol... :(
    De, ahogyan már mondtam, nagyon jó lett. Jól el tudod kapni az érzéseket, és nagyon határozottan leírod, amit gondolsz. Ez nagyon jó. És őszinte! Imádtam, mint mindent, amit olvastam tőled! :)
    Szeri, Puszi!

    VálaszTörlés
  3. nos..
    ..őszintén szólva fogalmam sincs,hogy mi ez,hogy mi köze van ehhez a bloghoz,vagy egyáltalán bármihez is.De ez kit érdekel,amíg ez a "valami" ilyen kva jó?!
    teljesen igaz ez a kis szösszenet,sütött az őszinteség belőle,és az,hogy szívből írtad.
    talán még jobb is,mint a fanfic részek.Mármint azok is isteniek(*.*)de ez..egyszerű,végtelenül egyszerű,(csak a háborúról írod le a véleményed)és mégis nagyszerű.
    nagyon tetszett.
    (amúgy nekem as a What I've done jutott az eszembe,meg a Bleed it out.)

    VálaszTörlés