9. Az esély és a szeretet

 

"A csókod festi kékre az eget,

Szemed színétől zöldülnek a fák.

Nélküled üres az egész képkeret,

 S nélküled világtalan az egész világ."

     Ebben a fejezetben kissé elszaladt velem az a bizonyos autómániás ló, szóval bocsi :D Hogy mindenki tudja milyen autókról beszél Lil, a fejezet végére odatettem őket, szóval majd megnézhetitek őket : )

9. fejezet

A hétfő reggelem, valami pocsékul telt. Előre láttam, hogy az egész napom ilyen lesz. Majdnem kiestem az ágyamból. Leöntöttem magam kávéval, s miután újra átöltöztem, és sikeresen megreggeliztem, elindultam a garázsba, hogy végre munkába mehessek, de ott jöttem rá, hogy a kocsi kulcsot a házban hagytam. Visítani akartam, és valakit jól megfojtogatni, hogy kiadjam magamból a tehetetlen dühöt. Utáltam, mikor ennyire szerencsétlen voltam. Most nem vezettem gyorsan, és zenét sem hallgattam, nehogy Chester hangja elterelje a figyelmem. Szépen nyugisan haladtam, így szerencsére egyben voltam, amikor beértem a kórházba. Mindenkinek odaintegettem, megeresztettem néhány mosolyt is, majd bementem az irodámba. Leültem az asztalomhoz, a táskám betettem a szekrénybe, majd a fogasról levettem a köpenyem, belebújtam, magamra aggattam a szükséges orvosi eszközöket, majd újra visszaültem az asztalomhoz. A főnököm bent ját nálam, és az asztalon hagyott egy cetlit, amire rá voltak írva azoknak a kórtermeknek a számai, ahová be kellett mennem. Lentről haladtam fölfelé. Bementem a 12-esbe, ahol egy fiatal nőnek volt gyomorkimeneti szűkülete, valamint ha jól sejtettem, a beleinek valamely részén szintén volt szűkület, legalábbis a tünetei egyértelműen ezt mutatták. Közöltem vele, hogy szólok a szakorvosnak, és majd ő elmond mindent. Ezt követte a 17-es kórterem, ami abszolút nem az én szakterületem volt, úgyhogy nem tudtam semmit megállapítani. Az idős embernek valamilyen idegrendszeri problémája lehetett. Nem úgy értve, hogy zakkant volt az öreg, hanem úgy, hogy behozták, mert megijedtek a hozzátartozói, hogy semmit nem érez a jobb karján. A következő, a 20-as kórterem volt, ahol egy fiatal srácnak volt részleges ínszakadása. Sportoló volt, így a folyamatos terhelés következtében történt, hogy már nem bírta tovább az ínszalag. Volt még az utolsó kórtermem, ahová a mai nap folyamán mennem kellett, az pedig a 35-ös volt. Idős hölgy feküdt az ágyában, és mint kiderült leukémiás. Mindig nagyon sajnáltam azokat az embereket, akiknek valami igazán komoly betegségük volt. Ki is volt akadva rendesen, ezért beszélgettem vele egy kicsit, nyugtatgattam, igyekeztem a lehető legszebb témákat felhozni, mint például az unoka. Perceken át tudott róluk mesélni, és ez úgy láttam erőt adott neki, hogy ne adja fel. Megígértem neki, hogy amint lehet, újra bejövök hozzá. Összeszedtem a betegek kórlapjait, lejegyzeteltem mindent, majd bevittem a főorvosnőnek. Mire mindennel végeztem, már délután három óra volt, így úgy döntöttem, hogy megyek ebédelni. A büfébe mentem le, hogy rögtön egy hamburgerrel indítsak. Hozzá vettem még kólát is, aztán egy félreeső asztalhoz ültem le. Nagyon lassan ettem, közben gondolkodtam, vagy újságot olvastam, így történt, hogy egy órát ültem ott. Teljesen jóllakottan mentem vissza az irodámba, ahol nekiláttam rendet rakni az asztalomon, de a telefonom csörgése megakadályozott. Attól a hét betűtől, ami a kijelzőn villogott, meglódult a szívem. Sóhajtottam egy nagyot, hogy csökkentsem az izgalmam, majd megnyomtam a gombot.

- Igen?

- Szia, Chester vagyok.

- Szia. – Mondtam mosolyogva. –

- Zavarlak? Mit csinálsz most?

- Nem, nem zavarsz. – Tiltakoztam. – Éppen az irodámban ültem, mert úgy néz ki, hogy ma már nem lesz semmi dolgom. Miért?

- Csak meg akartam kérdezni, hogy nincs-e kedved eljönni velem valahová, este hétkor.

- De van kedvem, persze. – Lelkendeztem. – Hová megyünk?

- Még nem tudom, majd kitaláljuk. – Mondta lazán. –

- Miért van az az érzésem, hogy nagyonis jól tudod, hogy hová megyünk, csak nekem nem akarod még elmondani? – Kérdeztem mosolyogva, mire ő nevetni kezdett, innen tudtam, hogy jól gondolkodtam. –

- Azt akartam, hogy meglepetés legyen. De annyit elárulok, hogy nagyon nagyon tetszeni fog neked, és a szemeid csillogni fognak.

- Autók? – Szinte visítottam, miközben nevettem. –

- Talált. – Mondta ő is nevetve. – Akkor, ráérsz?

- Persze, persze.

- Rendben, akkor ott leszek. Szia.

- Szia. – Mondtam én is, s letettük a telefont. A hátralevő időt azzal ütöttem el, hogy összerámoltam az irodám, de sajnos ezzel is végeztem egy óra alatt, így csak ültem az asztalnál, firkálgattam, és két percenként az órát lestem. Háromnegyed hatra, már levettem a köpenyem, felakasztottam a fogasra, minden más eszközt elpakoltam, és menetre készen toporogtam a helység közepén. Chester, és autók. Mi lehet ennél jobb? Jó, nyilván a Chester, szex, és autók kombináció mégjobb, de az még kicsit odébb van. Ugrálni lett volna kedvem. Éreztem, hogy a szerencsétlen napnak vége. Pont jókor érkezett a megmentőm. Nevetnem kellett magamon. Hihetetlen voltam. Főleg akkor, amikor hatot ütött a mutató, én pedig kilőttem az irodámból. Bepattanva a kocsiba azonnal bekapcsoltam a zenét, majd ráléptem a gázra. Tíz perc alatt hazaértem, lezuhanyoztam, fölvettem egy fekete rövidnadrágot, hozzá egy feszes pink felsőt, ami kissé kivágott volt, és a magas sarkúmat. A hajam hirtelen ötlettől vezérelve kivasaltam, pedig egyáltalán nem szokásom. Hamar végeztem azzal is, kis sminket is pakoltam magamra, és máris készen álltam. Most mondja valaki, hogy nem tudok gyorsan elkészülni! Pont időben. Az ajtót becsuktam, a telefonom pedig magammal sem vittem. Minek?! Chesterrel leszek, szóval senki másnak nem leszek elérhető. Kiléptem az utcára, s megpillantottam őt. Ott állt a fekete autójának támaszkodva, s épp a füstöt fújta ki. Megremegett a lábam a látványtól. Láttatok már pasit cigivel a szájában? Szexi. Na és borostás pasit cigivel a szájában? Észveszejtően szexi. Olyan érzéki képet mutatott, ahogy tartja a parázsló rudat a kezében, ajkaihoz emeli, mélyet szív, majd kifújja. Majdnem sóhajtottam egyet, de inkább odamentem hozzá, és se szó se beszéd nélkül megcsókoltam. Úgy gondoltam ennyi kijár nekem, ha már így szédít… még ha nem is tudatosan csinálja. Nem volt ellene kifogása neki sem, inkább eldobta a cigit, és mindkét kezével szorosan magához húzott. Bizsergett a testem. Kissé vadultam, s hozzá préselődő testem semmit nem segített a lenyugvásban. Zihálva szedtem a levegőt, amikor befejeződött nyelvjátékunk. A hatalmas mélybarna szemeiben tűz égett. Nem is akármilyen.

- Tetszik a fogadtatás Édes! – Mondta miközben hintett egy puszit a nyakamra, nekem pedig a szavam is elakadt, a levegő pedig bent rekedt a tüdőmben. Elnevette magát ezen, majd kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem, hogy lehetőleg ne essek össze. Megkerülte az autót, majd ő is beült, indított és hajtott.

- Mondtam már, hogy mennyire csinos vagy? – Kérdezte, és szinte falta a látványomat. Tetszett. Nagyon is tetszett. –

- Még nem mondtad, de köszönöm. – Mondtam neki kislányosan mosolyogva, mire ő is visszamosolygott rám. Útközben próbáltam faggatni, de az egy órás út alatt sem tudtam belőle semmit kiszedni. Szinte biztos voltam benne, hogy ha a kapcsolatunkban már megesett volna bármi komolyabb fizikális érintkezés, akkor most be tudnék vetni olyan eszközöket, ami miatt rögtön elárulná nekem hová is megyünk. Nem baj. Ami késik, nem múlik. Jót mosolyogtam magamban ezen, majd innentől kezdve más irányba terelve a beszélgetést, vártam, hogy végre megérkezzünk. A napomról meséltem, s miután végeztem ő is elmesélte az övét. Szinte egész nap próbáltak, megbeszélést tartottak, de ahogy őket ismerem, nem folyt végig a komoly munka, mert képtelenek megmaradni a hülyéskedés nélkül. Egy hatalmas üveg épülethez érkeztünk, és már akkor megvolt a sejtésem, hogy hová hozott, de amikor beléptünk, és megpillantottam a mérnöki csodákat, az autós tápláléklánc csúcsán elhelyezkedő ragadozókat, elakadt a szavam, s azonnal rájöttem, hogy sokkal tartozom Chesternek. Tudta mennyire szeretem az autókat, ezért elhozott egy kiállításra. Nem is akár milyenre. Nem is tudtam minek örüljek jobban, de végül Chez volt az, aki megnyerte az örömöm. Annyira figyelmes volt, és annyira boldoggá tett ezzel a lépéssel, hogy elhozott engem ide, hogy alig tudtam megszólalni.

- Chez, nagyon köszönöm. Ez… ez hihetetlen.

- Örülök, hogy tetszik. Most pedig gyere, és nézzük meg őket közelebbről is. – Azzal összefonta ujjainkat, és elindultunk körbe a termen. Az első autó egy Farrari Enzo volt. Ez a márka csúcsmodellje. 350 km/h a végsebesség, 660 lóerő. Az autót különlegessé teszi, hogy a műszaki megoldások a legközelebb állnak az F1 autókéhoz. Rendkívül könnyű, és szilárd mind a váz szerkezete, mind a karosszériája. V12-es motorja van, karbon és kerámia ötvözetű Brembo CCM tárcsafékek, 19 colos kerekek és Bridgestone Potenza RE050A Scuderia abroncsok. Hozzátenném, hogy amiket én itt most felsoroltam, közel sem minden, regényt lehetne írni az autóról, szimplán csak néhány dolgot kiemeltem. Ennek ellenére ez az autó nem nyerte el különösebben a tetszésem. Szép, és jól megalkotott, de van ettől jobb is. A következő modell a Zonda Pagani C12S, egyértelműen száguldásra született. Az aerodinamika elvén alakították ki a karosszériát, szintén 350 km/h végsebességű, s a dupla légterelőről és a kettős légbeömlőről lehet megismerni az autót. Különlegessége, hogy a V12-es motort, az autó közepére építették, és ez hajtja a hátsó kerekeket. 12 henger, hengerenkénti benzinbefecskendezés, belső hűtésű Brembo tárcsafékek, valamint 18 colos Michelin Pilot abroncsok. A következő modellbe beleszerettem. A Lamborghini Murciélago elődei legjobb tulajdonságát ötvözi, így született meg a tökéletes autó. Építési módja csakolyan különleges, mint maga az autó. Alacsony súlypontot és az első-hátsó tengely közötti kiváló tömegeloszlást biztosító középmotoros elrendezéssel készült. Az autó teteje acél. Az első, ami talán szembetűnik, hogy nem szokványos légterelőket építettek rá, hanem az autó közepénél két szárnyszerű elemet. Ha a motor hőfoka túllép egy bizonyos pontot, akkor ezek egy kicsit kinyílnak és a hűtők több levegőhöz jutnak. Abban tér el a többi sport autótól, hogy nem hátsó, hanem öszkerékmeghajtású. 580 lóerős, és 330 km/h a végsebessége. Pirelli P Zero Rosso 18 colos abroncsokkal szeli az utakat a hengerenkénti üzemanyag befecskendezésű V12-es motorral. A soron következő az Audi R8 GT volt. Lenyűgöző autó. 3,6 másodperc alatt gyorsul 100-ra, 560 lóerő, V10-es motor, végsebessége 320 km/h. Már a fényszórók megjelenése is hihetetlenül elegánssá és márkássá teszi az autót. Az egyenként 24 LED egységből álló nappali világítás folyamatos fénycsíkként jelenik meg, míg a tükörrendszer a nyitott kagylók formáit alakítja ki. Miután alaposan szemügyre vettem ezt a példányt is, léptem a következőhöz, a Dodge Circuit-hoz. Ez egy károsanyag-kibocsátás nélküli sportautó. 272 lóerős, 200 km/h végsebességű csoda. Bevallom őszintén, hogy nem nyerte meg a szívem. Bár tényleg szép, és gyors autó, de nem elég gyors. Öt másodperc alatt gyorsul fel százra, nem elegendő benne a lóerők száma, valamint a végsebesség is eléggé csekély az előzőekhez képest. Nem is néztem sokáig, mert megpillantottam a hihetetlent. A szemeim úgy csillogtak, mintha gyémántok lettek volna ott, amelyeket az Audi LED lámpái világítottak meg. Az egyetlen darab F1-es rendszámú Bugatti Veyron. 407! Ismétlem 407-es tempóra képes a kicsike. 1010 kőkemény lóerő van benne, valamint nem elhanyagolható tény, hogy 0-ról 160-ra gyorsulása mindössze 5,5 másodperc alatt történik meg. Csak álltam, és néztem. Amikor épp Chesternek akartam mondani valamit, és oldalra fordultam, megpillantottam az álomautómat. Na ha eddig gyémántként csillogtak a szemeim, akkor mostmár valósággal Xenon fényszórókkal lettek helyettesítve. Szívemnek és szemem világának elrablója nem más volt, mint egy Bugatti Veyron Super Sport modell. Ez egy 40 darabosra tervezett limitált széria egyike volt. 1200 lóerő. Felfoghatatlan! Te jó ég. 434 km/h végsebességű. Ez az új csúcsmodell. Álló helyzetből százra 2,5 másodperc alatt gyorsul, 300-ra pedig 15 másodperc alatt. Eddig lenyűgöző és ritka volt a 12 henger, most azonban 16 hengerrel spékelték az új Bugattit. Szóhoz sem jutottam. Chester halkan füttyentett egyet mellettem, mire ránéztem, elmosolyodtam és bőszen bólogatni kezdtem.

- Klassz.- Suttogtam. –

- Az. De még mennyire! – Értett velem egyet. Még legalább tíz percig bámultuk egyfolytában az autót, amikor közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy megyünk. Kiérve a parkolóból magamhoz öleltem. Nem volt szükség szavakra. Ő azok nélkül is tökéletesen értette, hogy mennyire hálás vagyok neki. Megpuszilta a homlokomat, mire mosolyogni kezdtem és még szorosabban fontam kör a karjaimat. Jó érzés volt. Gyakran ezek a mozdulatok, ezek a szinte jelentéktelennek tűnő mozdulatok a legfontosabbak. Arról nem is beszélve, hogy milyen erős érzelmek állnak mögötte. Úgy éreztem, hogy még ha szerelmes nem is vagyok, de határozottan szerettem. Kérdés nélkül. Innentől kezdve már nem számított semmi. Megmutatta, hogy ő is szeret engem. A figyelmessége volt rá a bizonyíték. Ez is mutatja, hogy gyakran nem a szavak az elsődlegesek, hanem a tettink. Chester is szereti az autókat, bár nem annyira, mint én, és lehet, hogy szörnyen lefárasztották a srácok, de ő mégis elhozott engem ide ahelyett, hogy otthon pihent volna. Éreztem, hogy része akarok lenni. Hogy szeretném megismerni a Linkin Park tagjait, és nem azért, mert híresek, hanem azért, mert Chester hozzájuk tartozik. Szeretik őt. Azok az emberek, akik pedig szeretik őt, azok jók. Azokat el fogom fogadni. Szeretném megismerni azt a közösséget, ahol ő jól érzi magát. Szeretném, ha buta történeteket mesélne nekem a koncertekről, vagy bármi másról. Részese akarok lenni az életének, s úgy érzem, hogy ezzel a lépésével megmutatta nekem az utat, s az esélyt arra, hogy én az övé, ő pedig az enyém legyen.  

     Ferrari Enzo

Zonda Pagani

Lamborghini Murciélago 

Audi R8 GT

Dodge Circuit

Bugatti Veyron F1

Bugatti Veyron Super Sport